Amikor a kelták és a magyarok kapcsolatáról beszélünk, akkor egyúttal Európa ősi népeiről is értekezünk, hiszen a mai nemzetek java része jelentős mértékben a kelták leszármazottja, akár tud róla, akár nem. Lássuk, milyen enigmákkal van dolgunk: Honnan ered a kelta nép? Hová tartozik? Kivel rokon? Mit adtak a világnak a kelták?

Mivel a múltat a mai materiális eszközeinkkel nem tudjuk teljes mértékben rekonstruálni, így csupán az a lehetőségünk marad, hogy az általunk elfogadott ismeretek felhasználásával összerakott képben „hiszünk”. Vagyis elhisszük, hogy mi helyesen vagy legalábbis majdnem helyesen ismerjük, érezzük át a múltunkat. Ettől a ponttól kezdve a történész, a régész,

Idősebb Cséri Verestói György (1698-1765) halotti búcsúztatójában olvassuk: „Nem hiszem, hogy egy nemzetben is volna ennyi mese és szófiabeszéd a tündérországról, mint a magyarok között. Erről beszélnek a lányok a fonóban és a kalákában. Ama lógózó és heverő inasok is, kik hivalkodásnak piacára kiülnek, ezzel csapják a legyeket a szájokról,

Jelenben lenni nem egyszerű feladat. Hisz az ember gondolkodó lény, s azt mondják arra született, hogy elméleteket gyártson, újabb és újabb felfedezéseket tegyen, tervezzen, álmodozzon. Bár ha jobban meggondoljuk szerintem pont ezek a dolgok azok, amik a legtávolabbra visznek bennünket belső önmagunktól és attól, hogy átlépjük azt a bűvös küszöböt,

Manapság sokan és sokszor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy az emberek mennyire „negatívak”, például ha beszámolunk másnak (családtagjainknak, barátainknak) valami jó dologról, amit átéltünk, s mikor mi nagy átéléssel és lelkesedéssel meséljük el a történteket, addig a másik csak lehúzó, sőt már-már bosszantó megjegyzései teljesen szétzilálják a bennünk fellobbanó öröm piciny szikráját.