Mágikus tojás

Húsvét nincs tojás nélkül. Ennek a hagyománynak a gyökerei igencsak messzire vezetnek. De nem csupán kultikus tárgyként használjuk fel a tojást, hanem táplálkozási és ezen belül spirituális táplálkozás-élettani jó tulajdonságainál fogva alkimista célokra is igénybe vehetjük a tojás – tyúktojás – mágikus erejét.

ezokonyha3

A tojás csaknem valamennyi nemzet kultúrájában megtalálható jelkép.

Feltámadás és feltámasztás

A múmia trilógia mindegyik részében közös vezérmotívuma a feltámadás, illetve a feltámasztás. Így Húsvét táján, fontosnak tartom felvetni ezt a kérdést, hiszen ez egy élő misztikus kapocs lehet Jézus élete és az egyiptomi kultúra között.

ezomozi1

Mit jelent a feltámadás? Nos, ha a Bibliára gondolunk,

Rivalizálás

A másságot, a két nem közötti eltéréseket és különbségeket, mindig figyelembe kell venni, mert a férfi és a nő, illetve a fiú és a lány szinte minden tekintetben eltér egymástól: biológiai felépítésben, hormonálisan, viselkedésben, gondolkodásmódban, kommunikációban és lelki szinteken egyaránt. Ha ezt belátjuk, akkor azt is viszonylag könnyen elismerhetjük,

Magas feszültség – Az elektroszmog károkozása

Az ezotériával sokan úgy kerülnek közelebbi kapcsolatba, hogy valamilyen testi tünetükre, betegségükre nem találnak gyógyírt a szokványos orvoslás vagy a pragmatikus tudomány által nyújtott azonnali megoldástárban. Így, napról napra, egyre többen ismerkednek meg a földsugárzásokkal, az aurával, a szellemi jelenségekkel, a pszichoszomatikával (lelki eredetű testi tüneteket vizsgáló irányzat), hogy csak néhányat említsek a színes spirituális palettáról.

A Húsvét időszaka

Változóban vannak körülöttünk az energiák. Az a sok hatás, amit kipumpál magából az emberi faj, oldódik ezekben az időkben. Természetesen nincs emberi faj bűn nélkül. Ilyenkor sokan elgondolkodnak saját esendőségükön, a múlandóságon és az élet valódi értékein. Ennek oka abban keresendő, hogy a húsvéti időszakban a Kozmosz Intelligenciája jobban megérinti az emberek isteni lelkét.

A Húsvét valódi üzenete

Kitavaszodott. A Nap energiái csak cikáznak a levegőben és a természet lassacskán újjászületik. Ugyanakkor közeledik a Húsvét szent ünnepe, amikor a csend és az elcsendesedés igénye erősödik fel az emberekben. Ilyenkor megfigyelhetjük saját magunkat, a gondolatainkat, s ekkortájt jól tesszük, ha egy kis időt szakítunk magunkra és egy kicsit magunkba szállunk.

Kereszténység spirituálisan

Megfér-e egymás mellett, vagy esetleg egymással, a kereszténység és a spiritualitás az emberben? Kizárja-e helyenként a kettő egymást? Létezik-e spiritualizált kereszténység? Ha igen, akkor ebből a szemszögből nézve, mit jelent a Húsvét szent ünnepe? Mi történik ilyenkor az emberekben és a világegyetemben?

bölcsesség5

A húsvét az egész Földet megmozgatja.

A múmia – A Lelkek kútja

Meghökkentően autentikus részleteket tár fel Egyiptom spirituális történelméből az 1999-ben készül Múmia című film. Ha eltekintünk a hollywoodi filmekre jellemző kötelezvényektől: giccs, bugyutaság, miegymás, és a színes-szagos-zajos illúziók mögé tekintünk, akkor meglepő dolgokról lebbenthetjük fel Ízisz fátylát, hogy stílusosan fogalmazzak.

 

 

Negatív érzelmek, pozitív változás

Az emberiség ezoterikus szemmel nézve nem más, mint egy mentális energiatömeg. Legalábbis az energiáink összegzéséből születik egy energiaóceán itt a Föld körül és kívülről nézve egy energia-hömpölyegnek a benyomását kelti. A gondot csupán az jelenti itt a 21. század pirkadatán, hogy elvész az egyéniségünk ebben a tömegben, és nem tudjuk az individuumunkat kibontakoztatni,

Mire jó a meditáció?

Sokféle megközelítési módja ismeretes a meditációnak. Én most a mindennapi élet oldaláról és mégis spirituális szemszögből fogom megközelíteni ezt a manapság oly népszerű ezoterikus technikát.

 

 

A közhiedelemmel ellentétben, amikor meditációról beszélünk, nem valamifajta remetének vagy gurunak szánt,