Labradorit – a férfiasság és az átalakulás köve

Egy ránézésre is csodaszép, színjátszó kőről lesz szó, mely egyszerre növeli a fogékonyságunkat a spiritualitásra és védelmez a nemkívánatos energetikai hatásokkal, valamint a fekete mágiával szemben.

 

A labradorit lényegében olyan plagioklasz földpát, melynek kovasav-tartalma 55,5-49%. Elnevezését a Labrador-szigetről kapta, ahol a fáma szerint az első követ egy misszionárius 1770-ben megtalálta.

Isten nem kockázik a világegyetemmel

Avagy mi mindent köszönhet a tudomány a mitológiának, a mélylélektannak és a szellemvilágnak? Ki hinné, hogy az atom elképzelését a lélek-részecske ősi koncepciója ihlette? Tudtad, hogy a szakrális geometria alapjait mítoszokba kódolták és az olyan elveket, mint például az okság ötletét, az ősi hagyományokból merítették a fizikusok is?

 

Túléltük a világvégét!

Mindenki megkönnyebbülve tapasztalhatta, hogy a világ, pontosabban a mi civilizációnk nem vált a semmi martalékává. Így konstatálhattuk, hogy megúsztuk az apokalipszis december 21-re várt érkezését. Mostantól indokolt szót ejtenünk a következő időszakról és kielemezni, hogy akkor mi is történt.

 

Világmeditációval, megannyi mágikus szertartással,

A magyarok hagyományos karácsony-ünnepe

A magyarok már a római típusú kereszténység felvétele előtt is ünnepelték a karácsonyt, mivel ez egy napünnep volt, imígyen a Nap fordulópontjáról való megemlékezés része volt az ősvallásunknak. Később ez a néphitben élt tovább, amelynek sajátos formáival még manapság is találkozhatunk elvétve a különböző vidékeken.

 

Csodás angyali gyógyulások

A Biblia szerint az angyalok alázatosan szolgáló szellemi lények, akiket Isten elsősorban arra teremtett, hogy a többi teremtményét az ő felülmúlhatatlan akaratának megfelelően szolgálják. A spiritualitás ettől sokkal árnyaltabb képet fest az angyalok áldásos tevékenységéről: sokféle angyalt különböztet meg aszerint, hogy melyiknek mi a feladata. Ezúttal a gyógyító angyalokról lesz szó.

Az angyalok üzenete karácsonykor

Az angyalok bármikor képesek szóba elegyedni az emberekkel. Fénylények ők, akik magasrendű isteni szándékok végrehajtói, ugyanakkor autonóm entitások. Karácsony környékén megesik, hogy az emberi szellem fogékonyabb az angyalok üzeneteire.

Az érzelmek, a harmónia, a boldogság, a lelki öröm és Isten jelenlétének érzékelése a karácsony időszakában válik a legkézzelfoghatóbbá az évkörben.

Angyalok a történelemben és a jelenben

Egy amerikai közvélemény-kutatás szerint az amerikai felnőtt lakosság tizenhárom százaléka elismeri, hogy látott már angyalt, illetve érezte angyali lény jelenlétét. Az angyalok láthatatlan intelligenciái időről időre feltűnnek a történelemben. Vajon miért? Kik ezek a rejtélyes fénytestű lények?

A történelem az emberiség életrajza, s ez a curriculum vitae telis-tele van természetfeletti,

Obszidián – a vulkáni üveg titkai

Az emberiség ősidők óta ismeri ezt a vulkanikus eredetű ásványt. Egyes értékes tulajdonságai okán az élet megannyi területén a mai napig alkalmazzák az obszidiánt, így többek között az orvoslásban, a holisztikus gyógyászatban, a spirituális terápiák során és a geopatikus stressz kivédésében egyaránt.

 

Az obszidián egy kiömlési kőzet,

A mák – az egyik legegészségesebb táplálék

Elgondolkozták már azon, hogy vajon mitől fekete a mák? Tudtad, hogy a mák tartósítja a csontokat? Hogy a világ egyik legegészségesebb növénye? Hogy a néphit szerint gyógyította a vakon született csecsemőket? Hogy spirituális hatásaiért mindig is alkalmazták a boszorkányok és a varázslók? Sok egyéb érdekes és hasznos információt megtudhatsz a mákról.