A rejtelmes ősrégi Vinca-kultúra és megfejtetlen írása

Volt egyszer egy rejtelmes európai műveltség, amely ismeretlen és eddig megfejtetlen írással teli értékes tárgyi leletek formájában hagyta hátra örökségét. Ezeket a leleteket Délkelet-Európában tárták fel.

 

A kultúra nagyjából a Kr.e. 6000-3000 körül virágzott, a neve: Vinca-Tordos kultúra volt és az egykori Jugoszlávia és Románia nyugati területén helyezkedett el.

A hajdani húsvét-szigetiek nem is voltak annyira elszigeteltek és magányosak: óceáni körutakat tettek és érintkeztek a bennszülött amerikaiakkal

Bár a Rapanui emberek foglalták el a Húsvét-szigetet, a Csendes-óceán közepén található egyik távoli földdarabkát, 2300 mérfölddel (3700 kilométerrel) Dél-Amerikától nyugatra, illetve 1100 mérföldre (1770 kilométerre) a legközelebbi szigettől, ugyanakkor mégsem éltek egy szál magukban és elkülönülten.

 

Rapa Nui (Húsvét-sziget), amely a polinéziai háromszög legkeletibb sarkánál helyezkedik el,

Szent Beszteréd, Szent Bőd (Buldus) és Szent Beneta

Beszteréd a neve után ítélve szláv származású, nyitrai püspök, azokban az időkben élt Magyarországon, amikor az első király, Szent István a magyar klánok megkeresztelésén dolgozott.

 

http://hu.wikipedia.org/

Beszterédet a magyar király nevezte ki a nyitrai püspökség élére 1043-ban, erényességéért és a tudományban való jártasság érdeméért.

A ginzeng gyökere az „élet gyökere”

A ginzeng egy olyan keleti gyógynövény, amelyet már legalább 5000 éve használnak a gyógyításban. A ginzeng Kelet-Ázsiában, Szibériában, Észak-Amerikában őshonos évelő növény. A ginzenget őshazájában „az élet gyökerének” nevezik. Sajátossága, hogy csak árnyékban nő.

 

http://fgxpressteaminternational.com/

 

Őszi Energiák

Az idei ősz egészen különleges energiákat tartogat, ezért leírnék erről pár gondolatot. Október 23-án este a Nap elhagyta a Mérleg jegyét, így a Nap, a Hold, és a Vénusz együtt lépett be a skorpió jegyébe. Minden ősszel, amikor a Nap a skorpió stációjába lép, az egy egészen különleges időszak.

Ősi idegenek a Kailash-hegyen: A mesterséges piramis titkai és egy bejárat az istenek városába

A Kailash-hegy (magyarosan: Kajlás-hegy), amely „az örök hó drága ékszere” jelentéssel bír, továbbra is a rejtélyek és a legendák ködjébe burkolózik.

 

Az ősi hiedelmek szerint, ez az enigmatikus tibeti hegy jeleníti meg a világ tengelyét, illetve az égbe vezető lépcsőt. Több keleti országban a Kailash-hegyre a világ legszentebb helyeként tekintenek.

A FACEBOOK a fiatalság kokainja? Vajon miért? (OSZD MEG ÉS URALKODJ!)

Az érmének mindig két oldala van, a zsíros kenyér általában a zsíros felével esik le a földre, a kés ölhet is, de életet is menthet. Így van ez a facebook-kal is: adhat és elvehet dolgokat az életünkből. Most foglalkozzunk azzal, hogy mit vesz el! Évek alatt rájöhettünk volna, hogy a nem célirányos facebookozás,

A misztikus Sunduki: „az istenek otthona” és egy látványos 16 000 éves csillagászati obszervatórium

Sunduki egy olyan ősi lelőhely, amely legalább annyira rejtélyes, mint amennyire látványos. Ez a figyelemre méltó hely egykoron az „istenek otthona” volt, s méltán indulhatna a világ legrégibb csillagászati megfigyelőhelyének a díjáért.

 

Sunduki, amit a Szibériai Stonehenge-ként is ismernek, nem csupán kiemelt kultikus jelentőségéről volt híres a letűnt világban,

Mi leszek, ha nagy leszek? – Kompetenciák megismerése az asztrológia segítségével

Az asztrológiai elemzésekben az egyik legnagyobb potenciál, hogy segít felmérni a valódi képességeinket, így objektívebb képet kapunk magunkról, aminek számos előnye lehet.

 

http://parentsavvy.com/

 

A világ már nagyon gyorsan változik, sokszor percek alatt kell döntéseket hoznunk,