Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A BERMUDA-HÁROMSZÖG NEM LEGENDA!

1. rész

 

A Bermuda-háromszög egy rejtélyes terület elnevezése az Atlanti-óceánon, amely repülőgépek és hajók máig megmagyarázhatatlan eltűnéséről vált világszerte ismertté és hírhedtté. Szokás még az „Ördög elveszett tornácának”, a Titokzatos félhomálynak, a Varázslatos tengeri zónának és az Ördög háromszögének is nevezni. A Bermuda-háromszög lényegében a Bermuda-szigetek, Puerto Rico és a Floridai-félsziget déli csücske által körülhatárolt, körülbelül 704.000 négyzetkilométerre taksált terület neve. Az elmúlt ötszáz évben olyan sok eltűnést sikerült dokumentálni, amelynek köszönhetően mind a parakutatók, mind a tudósok érdeklődésének homlokterébe került ez a terület.

 

Misztikus név

 

Sokáig semmit nem tudott a világ közvéleménye ezen a területen törtétekről, mígnem a második világháború idején harci repülőgépek és hadihajók tűntek el váratlanul titokzatos módon. Erre persze héjaként csapott le az amerikai sajtó, s létrehozta a XX. század egyik legnagyobb mítoszát, melyhez apránként hozzáadódtak a hihetetlenebbnél hihetetlenebb teóriák bebiztosítva ezzel a legenda terjedését és továbbélését.

Az 1950-es évektől cikkeztek a rejtélyes háromszögről, de valójában 1964-től, Vincent Hladis (vagy Gaddis) cikke nyomán ragadt rá a Bermuda-háromszög elnevezés. Később 1974-ben Charles Berlitz könyve kapcsán vált világszerte ismertté. A Bermuda-háromszög azért tudott egy csapásra ily szívósan bevonulni a köztudatba, mert még tudományos körökben sem tudták egyértelműen megcáfolni a helyszínen tapasztalt anomáliákat. Így maradtak a homályos rejtélyek, a természetfelettit és az igazságot szenvedélyesen kereső kalandorok elképesztő teóriái. De vajon mi szolgáltatta az alapot mindehhez? Tényleg csak felkapott híresztelés, egy üres legenda volna csak a rejtély, vagy van valóságalapja? Találunk-e konkrét tényeket, amelyekről túlzás és szenzációhajhászás nélkül állíthatjuk, hogy a szóban forgó térségben valódi enigmával (rejtéllyel) van dolgunk? Kutassunk egy cseppet a történelemben!

Bermuda2

Nyomuk veszett! Eltűntnek nyilvánítva!

 

Anélkül, hogy részletesen kielemeznénk az egyes eseteket és minősítenénk a beszámolókat – erre majd a cikk következő részében térnék ki részletesen – lássunk ízelítőül néhány máig megmagyarázhatatlan és különös sztorit.

 

1492. Kolumbusz Kristóf keresztülhajózott a Sargasso-tengeren, amely a csendességéről, a szélcsendjéről és a hínárjairól híres. Hajónaplójából kiderül, hogy tengerészeivel együtt több furcsa jelenségnek volt a szemtanúja. Állítólag a vízből gömböket láttak felemelkedni, majd eltűnni, de sok éves tapasztalatikkal sem sikerült megnyugtató magyarázatot találni a történtekre.

 

1872. decemberében a Mary Celeste brit kereskedelmi hajó élte át a Bermuda-háromszög talán legnagyobb rejtélyét. A hajónapló utolsó bejegyzése november 24-én kelt. A Mary Celeste-et megtaláló Moorhouse kapitányt kalózkodással, majd biztosítási csalással vádolták meg. Az eseményt még Sir Arthur Conan Doyle is feldolgozta. Olyannyira hírhedtté vált az eset, hogy onnantól kezdve a rejtélyek azon típusát, amelyben érintetlen hajót találnak legénység nélkül, erről a hajóról nevezik el.

 

1918. márciusában a Cyclops, egy 19600 tonnás, 309 fő legénységű, 180 méter hosszú haditengerészeti szénszállító, Barbados-ból indult utolsó útjára. Balesetének valódi kiváltó oka máig feltáratlan. Woodrow Wilson így nyilatkozott az esetről: „.. csak Isten és a tenger tudja, mi történt a nagy hajóval”. Ez volt az első rádióval felszerelt hajó, amelyik eltűnt a Bermuda-háromszögben. A Cyclops eltűnésével kapcsolatosan a haditengerészet hírszerzése májusban több lehetséges okkal állt elő, de ezek közül később mindegyiket sikerült megcáfolni, így csak a rejtély maradt.

 

1921. januárjában a Carroll A. Deering ötárbocos szkúnerről szóló történetek igen változatosak, de sokszor egymásnak ellentmondóak. Ami bizonyosnak tűnik, hogy felvont vitorlákkal találtak meg a Gyémánt-zátonyokon ülve, s a legénységnek nyoma veszett. Sokan gyanakodtak a zord időjárásra, míg mások a kalózok számlájára írják a szkúner tragédiáját.

 

1925. decemberében a Cotopaxi teherhajó Charlestonból Havannába tartott. A hajóról jelentették, hogy víz tört be a rakterébe, majd a kapcsolat megszakadt velük. Nyom nélkül elnyelte volna a tenger?

 

1926. márciusában a Sudoffco teherhajó a Port Newark Transmarine Corporation tulajdonában állt. New Jerseyből indult útjára, végül a Bermuda-háromszögben veszett nyoma. Egy olyan trópusi ciklon keresztezte a hajó útját, amelyet még a tapasztalt hajósok is ritkán látnak életük során.

 

1935. augusztusában a La Dahama szkúner-yacht esete azért furcsa, mivel a hajó az utasokkal együtt meglett. Az ügy kuriózumát az adta, hogy bár a Rex olasz óceánjáró a fedélzetére vette a La Dahama utasait, majd pedig végignézték, hogy a hajó elsüllyed, mégis pár nap múltán egy másik hajó megtalálta az „elsüllyedt” hajót, amire átszálltak és legnagyobb meglepetésükre teljesen épségben találták.

 

1941. novemberében a Proteus szállítóhajó a Virgin-szigeteki St. Thomas kikötőjéből indult Proteus Portlandba, de sosem érkezett meg a végső állomására.

 

1941. decemberében a Nereus szállítóhajó a Proteus-hoz hasonlóan szintén St. Thomas kikötőjéből indult, de sosem ért célba. Többen arra gondoltak, hogy esetleg egy német tengeralattjáró torpedózhatta meg, de ezt sajnálatos módon nem igazolták vissza a német hadijelentések.

 

1945. december 5. – 19. között egy repülőraj és a Martin Mariner hidroplán esete öregbítette a Bermuda-háromszög legendás hírnevét.

1945. december 5-én, délután 14.10-kor öt Avenger típusú torpedóbombázó emelkedett a levegőbe. A motorok, az iránytűk és a műszerek kifogástalan állapotban voltak. A Nap tündöklően ragyogott az égen. 15.45-kor érkezett tőlük egy üzenet, mely szerint nem látják a földet és irányt tévesztettek. Később a rajparancsnok utolsó jelentése arról szólt, hogy fogalmuk sincs, hol vannak, majd eltűntek. Ekkor egy Martin Mariner hidroplán indult a mentésükre, de annak is nyoma veszett. Sokan megkérdőjelezik a pilóták tapasztalatát, de valljuk be, ennyi pilóta hibázása egyidejűleg nem túl valószínű.

 

1948. január 30-án a Star Tiger Tudor-IV repülőgép utolsó üzenete szerint minden a legnagyobb rendben volt vele. S valóban, az időjárás tökéletes volt. A Polgári Légügyi Minisztérium kérésére lefolytatott vizsgálat nyomán a londoni bíróság az ügyet rejtélyesnek és megoldhatatlannak minősítette.

 

1948. december 28-án a DC-3 típusú repülőgép Miamiba tartott. Az utasszállító akkor tűnt el, amikor már látótávolságra volt úti céljától. A pilóták semmilyen rendellenességet nem észleltek. A kapitány rádión jelentette, hogy már látják a reptér fényeit és hamarosan leszállnak, ám a kapcsolat egy csapásra megszakadt. A gép szőröstől-bőröstől eltűnt. A felkutatására induló mentőalakulat semmit nem találat.

 

1949. január 17-én a Star Ariel Tudor-IV repülőgép Bermudáról indult utolsó útjára. Egy órával a felszállás után még annyit jelentettek, hogy az idő megfelelő, tartják az utazómagasságot és a tervek szerint érkeznek majd meg. A Polgári Légügyi Minisztérium vizsgálatai erre az eltűnésre sem tudtak fényt deríteni.

 

1956. november 9-én egy haditengerészeti járőrbombázó tűnt el Bermuda közelében, de vészjelzést nem adott le és ezt követően roncsokat sem találtak.

 

1963. február 4-én a Marine Sulphur Queen teherszállító 135 °C-os olvasztott ként szállított a texasi Beaumontból a virginai Norfolkba. Előzetesen nem adott le semmilyen gyanús jelzést. Csupáncsak néhány mentőmellényt találtak. A mentőakció sem hozott semmilyen értékelhető sikert az eltűnés ügyében, úgyhogy a dossziét megfejtetlenül zárták le.

 

1963. augusztus 28-án  két KC-135 üzemanyagtöltő-repülőgép tűnt el egyidejűleg Miamitól 1400 km-re északkeletre és Bermudától 540 km-re nyugatra. Soha többet nem hallottak róluk. Később két, egymástól 360 km-re lévő területen találtak roncsokat. Ez alapján kizárták a gépek összeütközésének lehetőségét.

 

A Bermuda-háromszögnek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a második világháborúig. Majd amikor harci repülőgépek és komolyabb méretű hajók sorra tűntek el rejtélyes módon, akkor szegeződött erre a térségre a kutatók és az érdeklődők tekintete.

Ennyi titokzatos eltűnés, megmagyarázhatatlan katasztrófa különösebb nyomok nélkül, több mint rejtély. Néhány esetben a hajó sértetlen állapotban került elő, de a személyzetnek nyoma veszett. Olyan is megesett, hogy az utasokat holtan találták, de semmilyen árulkodó jel nem utalt a halál okára. A katasztrófák előtt vészjelzést nem adtak le sem a hajók, sem a repülőgépek, annál többen jelezték viszont, hogy a műszereik megbolondultak a tiszta, zavartalan időjárás ellenére. Ezek után lássuk a Bermuda-háromszög talányaira adható, lehetséges tudományos és misztikus magyarázatokat!

(folyt. köv.)

 

Boldog napot!

Száraz György

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..