Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A bőség, valamint a gazdagodás elvei és módszerei

A bőség titkai közül néhányra szeretném felhívni a figyelmedet, mivel ebben az időszakban, augusztusban a két telihold is sejtetni engedi, hogy a bőség energiáihoz most valahogy jobban hozzá tud majd férni az emberiség. Feltéve, hogy odafigyel magára és tesz érte.

 

Az élet spirituális törvényei egyértelműen fogalmaznak akkor, amikor kijelentik, hogy a teremtésben minden az életre vonatkozó szándék- és vágyhordozó, vagyis a megvalósulások hordozója. Ennél fogva minden meg akar nyilvánulni előjelétől függetlenül, éppen ezért utat keres magának, hogy a lehetőségek végtelenéből kiemelkedhessen. Ezeket a törekvéseket nevezhetjük hatásoknak. Igen, ám, de nem minden hatás szolgálja az ember önmegvalósító terveit, továbbá a hatások, vagyis az erők különbözőek.

 

Arra szeretném külön felhívni a figyelmet, hogy ne szalasszuk el a lehetőségeinket, ha már egyszer kínálkoznak. A szándék például maga a tiszta lehetőség, amely a Tiszta Lehetségességben határtalan erővel rendelkezik. Az embernek nincs is más dolga, mint hogy a Tiszta Lehetségességet elősegítő munkát végezzen. Miért? Mert akkor képletesen fogalmazva maga is beleíródik a Tiszta Lehetségességbe, pontosabban a teremtés aktív teremtőjévé és nem passzív alanyává válik.

 

Hogyan lehet ezt elérni? Úgy, hogy megismerjük az élet valamennyi spirituális törvényét – beleértve az Adok-Kapok Törvényét is –, s alkalmazzuk őket. Amennyiben jól csináljuk, akkor minden cselekedtünk visszahatása a bőségben fog manifesztálódni.

 

Itt van például az augusztus, amelyről a látók úgy tartják, hogy kiváló auranövelő időszak. Természetesen csak akkor, ha a megélő magába fogadja azt a naperőt, amit a természetben talál. A napenergia felvételének professzionálisabb módozatai is léteznek, amikor az ember energiagyakorlatok segítségével tisztítja, majd pedig feltölti az auráját. Ámde, előbb mindig tisztítani kell, mert ha az aura tele van „szeméttel”, akkor aligha vehet fel sok napenergiát, ami a vitalitás, a bőség és a növekedés egyik legfőbb hatóereje.

 

A belső megéléseink alakulása voltaképpen az auránkban is végbemegy. Vannak jobb napok, vannak rosszabb napok. A gondolatokat azonban nem valaki más ülteti belénk, hanem mi magunk, az énünk és az egónk alakítja, teremti azokat. Egyszerűen az ember az, aki meghatározza, hogy milyen változások legyenek az energiáiban, ezáltal az életében.

Aki belül és kívül is rendet tart, az képes akár tízszer annyi energiát is magába fogadni, mint azok, akik káoszban és feszültségben élnek. A káosz megöli a rend szellemét és az összetartozás szellemi erejét. A rend és a tisztaság erői ellenben elősegítik, hogy a mindennapokban jobban tudjuk érvényesíteni azt a spirituális szellemiséget, ami bennünk található.

 

Szintén aktualitás a Hold erejének a kihasználása. Léteznek olyan tanulható technikák, amelyek felszínre hozzák és kipucolják az emberből a gyötrelmeket és a kínlódást okozó szenvedélyforrásokat.

Ehhez a Napon kívül a Hold erői is ragyogóan felhasználhatók. A Napot használhatjuk ahhoz, hogy feltöltsön bennünket tiszta és megújult erőkkel, míg a Hold termékeny energiáit arra használjuk, hogy a sarjadás, a gyarapodás, a bőség és a siker magvait tápláljuk magunkban.

 

Az átlagember el sem hinné, hogy mennyi mindent áthat és ural e két erő. Az ezoterikus tanítások szerint a Nap és a Hold saját tulajdonságaival ruházzák fel a hozzájuk kapcsolódó dolgokat. A tudatos teremtést gyakorló tudja, hogy a Nap- és a Hold-princípium a világegyetem dinamizmusának két alaprésze. A mágiát gyakorló ezért ad és fogad el ezen erőkből, hogy fenntartsa a bőséget és a körforgást. Nagyon fontos ez a megjegyzés: „a mágiát (teremtést) gyakorló ezért ad és fogad el ezen erőkből.”.

 

Így tehet szert az ember bőségre és ily módon tarthatja fenn a bőséget, a gazdagodást, a gyarapodást és a körforgást az életében. Ez a szándék és a vágy körfogását befolyásoló princípium tehát különlegesen jól megtapasztalhatóvá válik augusztusban, amikor is a Nap ereje és a Hold fázisváltozásai nagymértékben támogatják az ember gazdagodását szinte minden életterületen.

 

(Erről és sok ehhez a témához kapcsolódó gyakorlati módszerről fog tanítani Horváth Zoltán augusztus 3-án a Holisztikus Képzésén. További információ: www.harmonikuselet.hu)

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..