Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A Fény és a Sötétség a magyar istenhitben

Ez az egyik legfontosabb pontja a magyar ősvallásnak, ezért mindenkit kérek, hogy ne csak az eszével, hanem a szívével is olvassa. Ha lehet, minden nap. Nem csupán a szimbólumok elvont szintjén, hanem a létezés minden aspektusában két erő csap össze minduntalan: a Fény és a Sötétség. Az ember, mint a Fény és a Sötétség határmezsgyéjén álló teremtmény, folyamatosan döntéshelyzetben van. A csata állandóan újrakezdődik és folyamatosan zajlik, így nem dőlhetünk hátra a karosszékünkben, mondván, én már döntöttem. Miért? Mert minden emberi döntés a jelen pillanatban születik, a múltból pedig itt és most nem lehet megélni.

 

A magyar napvallás a Fény önmagunkban való felkutatására, megismerésére, kiterjesztésére épül. Ez egy folyamat, mely maga az önbeavatás. A világosság, a tisztaság, a tisztánlátás, az élet átlátása és tudatos részvétel az élet körforgásaiban és játékaiban, az isteni rend felállítása és fenntartása, a Teremtő terveinek véghezvitele és a szeretet állapotainak megélése – ezek a főbb célkitűzései annak, aki ezen az ösvényen halad. A Napban testesül a Teremtő – tanítjuk. A Nap itt a megtermékenyítő és éltető Erő, mely folyamatosan szüli önmagát. Az embereknek meg kellene tanulnia, hogy mindannyian folyamatosan teremtjük önmagunkat és a saját sorsunkat.

Ha lankad a figyelmünk és éberségünket veszítjük, akkor bizony teret engedünk az ellenerőknek, a Sötétségnek.

 

A Teremtés a Káoszból született. A Káosz itt a Sötétséggel egyenlő. A Sötétség a Tudatlansággal. A Tudatlanság az Ismeretlenségből áll. Amikor a Teremtő elkezdte saját önmegismerési útját járni, Lelkeket alkotott. Így hozta létre azt a Tudatot, amely a tiszta teremtő erővel rendelkezik, s amelyet Napistennek hívunk.

A Napisten fizikai vetülete a Nap mint Fényforrás, a Hold mint Fénytükröző és a távoli csillagok, mint más teremtési tervek fő táplálói. Ezzel azt is állítjuk, hogy nem csak a Földön létezik intelligens életforma.

 

A Nap a tökéletesség mintaképe. A magyar mágus/táltos papi rend teljes mértékben elkötelezte magát a Nap Tökéletessége mellett. Így mi ezt az utat tartjuk követendőnek. Ez egy békés út, ámde a békéért meg kell küzdeni és helyt kell állni. Vagyis az önmagunkban található Sötétséget a Fénnyel kell felváltanunk. Így a fény-sötétség ellentétessége ugyan nem változik meg, de az egyensúly és a rend jut érvényre a káosz és a rendezetlenség helyett. Ez a gyakorlatban a testi létnek, a kettősségek világának a legnagyobb kihívása, hiszen ez a komplett életvezetésnek a harmóniához való igazítását jelenti. A sötét erő arra jó, hogy fényesedésre bírja a világosat.

 

A tökéletesség tehát nem a sötétség tagadása, hanem az egyensúly megtalálása az ég és a föld, a belső és a külső világ, a test-lélek-szellem, a yin és a yang erők között. Ez a kiegyenlítés, ez a fajta kibékítés a cél, amiért magától értetődően tenni is kell. Ez hozza létre az egység-tudatot.

Fontos a sorrend is: először mindig önmagunkkal érdemes kezdenünk, utána a környezetünk fog átalakulni, majd a természet és végül a világmindenség is. Ezek a folyamatok párhuzamosan zajlanak és oda-vissza hatva erősíthetik vagy gyengíthetik egymást.

A környezet, a természet és a világmindenség átalakítása/átalakulása azt jelenti, hogy minél több bennünk a Fény, annál inkább sugároznak belőlünk – rajtunk keresztül – is az isteni erők. Ez a napvallás értékrendjével való azonosulás arányában megy végbe. Siettetéssel, önámítással, őszintétlenséggel, erőlködéssel nem lehet elérni. Csakis szakadatlan belső újjászületésekkel, melyeket a szívünkben található Fény vezérel.

 

Szólnunk kell még a Halálról is, hiszen ezt sokan a Sötétséghez sorolják. A napvallásban a halál átalakulás és az öröklét egyik szintjéről egy másik szintjére történő átkelés egy halhatatlan lény, az emberi lélek számára. A Halál a körforgás és a változások természetes és elválaszthatatlan velejárója. Amennyiben az Isteni Értelem, az Isteni Gondviselés működését behatóbban megismerjük, megértjük, hogy a Halál önmagában nem rossz, hanem az Isteni Törvény egyik megnyilvánulási formája. Ehhez hasonlóan, az elmúlás lényegét tekintve cserélődés, melynek során újabb megtapasztalásokhoz juttat bennünket az Élet.

 

Ha mindezt helyesen értelmezzük, akkor látni fogjuk, hogy valójában a magyar istenhit megegyezik azzal az egyetemes ősvallással, melyet anno a Teremtő az emberiségre bízott. A látszólagos hitbéli és hiedelemben megnyilvánuló eltérések és különbözőségek felszínessége mögött, az alap egy és ugyanaz a Fényvallásokban. Ami miatt azonban nem könnyű eme értékrendet megvalósítani – vagyis isteni öntudatunkra ébredni –, annak oka a világunkban kétségtelenül jelenlévő Sötétség. Erről is hamarosan szólunk majd.

 

 

Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: https://napvallas.hu/ és https://www.szarazgyorgy.hu/
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .


Warning: spl_autoload(): open_basedir restriction in effect. File(reallysimplecaptcha.class.php) is not within the allowed path(s): (/nfsmnt/:/data/:/usr/php73/:/usr/bin/:/apachetmp:/tmp/:/var/tmp/:/dev/urandom:/usr/lib/x86_64-linux-gnu/ImageMagick-6.8.9/bin-Q16/:/usr/local/bin/:/etc/ssl/certs/ca-certificates.crt) in /data/a/4/a46377e3-bb3f-440b-a9de-31d489fd933b/boldognapot.hu/web/blog/wp-content/plugins/mailchimp-widget/mailchimp-widget.php on line 37