Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A globális felmelegedés számítógépes modelljei megdőltek; az északi-sarkvidéki jégmezők gyorsan terjeszkednek, mivel a bolygó globális lehűlésbe sodródik

Éveken keresztül mindnyájan hallottuk már, hogy globális felmelegedés fenyegeti a bolygónkat. De most elképesztő pálfordulással a világ tudósai arra figyelmeztetnek, hogy úgy tűnik, a globális lehűlés korszaka köszönt ránk az óceáni jég rendkívüli mértékű terjeszkedésével együtt, amit csupán az elmúlt évben mutattak ki.

 

Még a legutóbbi Kormányközi Klímaváltozási Fórum (IPCC) beszámolója is úgy tűnik, hogy arról tanúskodik, hogy sok tudós véleménye szerint útban van a globális lehűlés.

 

Kiderült, hogy a globális felmelegedés előrejelzései alig többek, mint hibás számítógépes modelleken alapuló, bukást jósoló félelemterjesztések.

 

Például 2007-ben a BBC arról számolt be, hogy az Északi-sark 2013 nyarára „jégmentes” lesz.

Íme, pontosan hogyan is jelentette meg a BBC ezt a félelemkeltést:

 

Az amerikai tudósok az egyik legdrámaibb előrejelzéssel álltak elő az északi-sarki óceáni jég eltűnését illetően. A legfrissebb modelleken alapuló tanulmányok kimutatták, hogy mindössze 5-6 éven belül az északi-sarki vizek jégmentessé válhatnak nyaranta. Wieslaw Maslowski professzor azt mondta az Amerikai Geofizikai Szövetség gyűlésén, hogy a korábbi elképzelések alábecsülték a jelenlegi jégcsökkenéshez vezető folyamatokat.

 

A BBC globális felmelegedésről szóló félelemkeltő cikke még mindig elérhető itt: http://news.bbc.co.uk/2/hi/7139797.stm

 

Íme, a képernyőkép:

http://www.naturalnews.com/

 

A jég nagyfokú terjeszkedése igazolja, hogy a globális felmelegedés rémhírterjesztői hibáztak

 

Mostanára, 2013 nyara is véget ért, és nem tudunk vitatkozni a jégről készült műholdfelvételekkel. Az alábbi képek feltárják, hogy több mint egy millió négyzetkilométernyi új jég képződött csupán az elmúlt év során.

Ez 60 százalékos növekedést jelent az előttünk álló évre vetítve – közli a Daily Mail.

 

Íme, azok a műholdfelvételek, amelyeket ők adtak ki, és amelyek megmutatják a jég kiterjedését:

http://www.naturalnews.com/

 

Mint ahogyan az a képeken is látszódik, a 2013. augusztusi (jobb oldali képe) jégtakaró nagymértékben megnőtt a 2012 augusztusában készült képhez (bal oldali) viszonyítva.

 

Az adott helyzetben bárcsak ne kellene kifejtenem a voltaképpen nyilvánvalót egy cikkben, de a magasabb hőmérséklet a jég olvadását idézné elő, ezáltal KEVESEBB jeget eredményezne, és nem többet.

 

Ennél fogva a jégmennyiség gyors növekedésének megjelenése azt bizonyítja, hogy a régió hőmérséklete esett és nem nőtt. Ez van, hacsak nem hiszünk a mágiában hasonlóképpen ahhoz, ahogyan sok tudós szemmel láthatólag hisz. Mi a mágia? A mágia az, hogy valamilyen módon a megemelkedett hőmérsékleti adatok több jég képződését eredményezték. Ez a fajta mágia rafinált varázspálcát igényel, egy sor finoman kialakított vudubabát és egy csomó bulvár asztrológiai tekercs bevetését.

 

Mindazonáltal, sok „tudós” van, aki meggyőződéssel hisz a globális felmelegedés érveiben, amelyek megerősítették, hogy valamiféle új nyakatekert mesével próbálják kimagyarázni a sarki jégképződést.  Ezt a ferdítést „szünetnek” hívják. Azt állítják, hogy a jégmezők gyors növekedése a globális felmelegedésben beálló „szünetnek” köszönhető!

 

A globális felmelegedés mindig is politikai érv volt és nem tudományos

 

Az igazat megvallva, a globális felmelegedés, sohasem volt tudományos érv a megjelenése óta. Mindig is a tudományos nyelv köntösébe öltöztetett politikai érv volt és mindig az is marad.

 

Mivel a politikai indítékoknak semmi közük nincs a tudományhoz és a realitáshoz, bizonyos globalista kémeknek arra volt szükségük, hogy meggyőzzék a világ lakosságát arról, hogy közeleg az utolsó ítélet napja, hacsak nem csökkentik a szén-dioxid kibocsátást. Azonban annak érdekében, hogy ezt nagy nehezen megoldják, ezeknek a kémeknek először is a széndioxid démonizálására volt szükségük, ami önmagában a legfontosabb tápanyag a bolygó számára az újra erdősítés, a növényképződés, az élelemtermelés és a bolygó „bezöldítés” szempontjából.

 

A széndioxid annyira fontos a növények számára, hogy az üvegház-spekulánsok széndioxid generátorokat vásároltak fel és állítottak üzembe azért, hogy extra tápanyagot biztosítsanak azon növények számára, amelyek a légkörben található alacsony CO2 szintjei miatt hervadnak el.

 

Itt van egy fotó egy katalógusból a kereskedelmi üvegházas termelőknek postázva. Mint láthatjuk, ez a lap két különböző széndioxid generátort tartalmaz, amely a propán- és a földgázt alakítja át széndioxiddá azért, hogy nagymértékben növeljék a növények növekedését:

http://www.naturalnews.com/

 

„A széndioxid-pótlásnak a növények növekedésére és termelésére gyakorolt előnyei az üvegházas környezetben már évek óta jól ismert” – közli az Ontarioi Földművelési és Élelmiszerellátási Minisztérium.

 

„A CO2 a nemesített növényi fejlődésen és életerőn keresztül fokozza a termelékenységet. Néhány olyan módszer, amely során a termelékenységet a széndioxid növeli: korai virágzás, magasabb gyümölcshozam, a bimbósorvadás csökkentése a rózsák esetében, jobb szár-erő és virágméret. A termelőknek a széndioxidra egy tápanyagként kellene tekinteniük… az 1000ppm-re növelt CO2 kb. 50 százalékkal fogja fokozni a fotoszintézist a környező CO2 szinten felül.”

 

Más szavakkal, a széndioxid démonizálására tett kísérlet darabokra hullik, mihelyt átlátjuk azt az egyszerű tudományos valóságot, miszerint a növények a CO2-t tápanyagként használják fel. A széndioxid „légköri megtermékenyítő közeg” majdnem minden növény számára. Ily módon minél magasabb a légkör széndioxidtartalma, annál gyorsabban lehet újraerdősíteni a növényekkel borított földterületeket és annál gyorsabban lehet helyreállítani a szinte sivatagos feltételeket.

 

Nyilvános bűntudatkeltés a jegesmedve-átveréssel

 

A lakosságon végzett propagandisztikus ideológiai átnevelésre (agymosásra) tett erőfeszítéseknek köszönhetően, a CO2 valamiféle gonosszá és ördögivé vált. Ez az elképzelés teljes mértékben tudományos érdem nélküli. Ez egy minden részletre kiterjedő, rendkívül jól finanszírozott, politikai célokat szolgáló, propagandisztikus csaláskampányon keresztül lett az emberek elméjében elültetve.

 

Mihelyt meggyőzték az embereket arról, hogy a széndioxid rossz, „bűntudatot keltettek” bennük aziránt, hogy támogassák a széndioxid kibocsátásra vonatkozó megszorításokat, amely végül is lehetővé tette a kormányzat számára, hogy majdnem minden elképzelhető iparágat ellenőrzése alá vonhasson, így a mezőgazdaságot, a közlekedést, az energiaipart, továbbá még az emberi szaporodást és a népesedést is (mivel az emberek széndioxidot lélegeznek ki, amikor lélegeznek).

 

A CO2 vált azzá a befolyásolási ponttá, amely által a világgazdaság az úgynevezett „globális felmelegedésről” szóló anti-tudományos ellenőrzési terv rabszolgaságába süllyedhetett. Ezt a hazugságot adták el a lakosságnak olyan bizarr állítások és félrevezetések hosszú listájával egyetemben, amely tartalmazta azt az állítást is, mely szerint a jegesmedvék nem tudnak úszni és fuldokolnak, mivel minden úszó jég eltűnt. A globális felmelegedésről szóló hírverő félrevezetés részeként amerikai gyermekek országszerte könnyes szemmel zokogtak az elszomorító képek láttán, amelyek fuldokló jegesmedvéket igyekeztek megjeleníteni.

 

http://electrictreehouse.com/

 

De kiderült, hogy a jegesmedve erős úszó. Természetesen ez köztudomású a sarkkutató biológusok körében. Még a Sea World is tisztában van ezzel és nyíltan teszi közé a saját honlapján:

 

A jegesmedvék erőteljes úszók; öblökön vagy széles hasadékokon tétovázás nélkül keresztülúsznak. Több órán át képesek úszni egyszerre nagy távolságot megtéve. 100 kilométeren át folyamatosan követték őket úszás közben. A jegesmedvék képesek a 10 km/h-s sebességet is elérni.

 

A 11 centiméter vastagságot elérő zsírréteg melegen tartja a jegesmedvét a hideg vízben történő úszás közben… A jegesmedvék annyira jól le vannak szigetelve, hogy hajlamosak a túlmelegedésre. A jegesmedvék lassan mozognak, és gyakran pihennek, hogy elkerüljék a felhevülést.

 

Az az abszurd állítás, miszerint a jegesmedvék nem képesek úszni, biológiailag egyenértékű azzal a megállapítással, mely szerint az emberek nem képesek járni. Az egész jeges macis – globális felmelegedéses félrevezetés csupáncsak négy óceánban sodródó jegesmedve megfigyelésére alapozódik, miután nyilvánvalóan egy sarki vihar végzett velük. Azok a tudósok, akik azt állították, hogy ezeket a medvéket a globális felmelegedés ölte meg, megrovásban részesültek, közli a Huffpost tudósítása:

Ez a cikk azon a megfigyelésre épített, amelyet Monnett és Gleason 2004-ben tett, amikor légi feltérképezést folytatott a grönlandi bálnákról. Látták, amint négy elhullott jegesmedve sodródott a vízben egy vihart követően…

 

Ebből az olyan globális felmelegedéssel riogatók, mint amilyen Al Gore is, azonnal azt a következtetést vonták le, hogy a megemelkedett CO2 szintek által kiváltott globális felmelegedés a jegesmedvék megtizedelését eredményezte.

 

A globális felmelegedésre vonatkozó bizonyítékról kiderült, hogy nem jobban hihető, mint Obama azon bizonyítéka, miszerint a szíriai kormány vegyi fegyvereket vetett be (amelyről voltaképpen kiderült, hogy nátrium-fluorid). Mindkét esetben a politikai célokat szolgáló bizonyítékok fabrikálásának lehetünk a szemtanúi.

 

A rossz számítógépes modellezés hibás jóslatokhoz vezetett

 

Most, hogy a globális felmelegedés című félrevezetés végképp hiteltelenné vált, fel kell tennünk a kérdést, hogyan foghattak a tudósok ennyire rettenetesen mellé az elejétől fogva.

 

Ha eltekintünk attól a gondolattól egy pillanatra, hogy mindnyájunknak hazudtak erről, arra kell következtetnünk, hogy az emelkedő széndioxidszintek hatásainak előrejelzéseire használt számítógépes modellek jelentős mértékben pontatlanok.

A számítógépes modellek természetesen a tudósok olyan kísérletei, amelyek megtippelik, hogy bizonyos változók módosulásai hogyan lehetnek kihatással a végeredményre.

 

De ezek a modellek sejtéseken alapulnak, melyek vagy képesek tükrözni a valóságot vagy sem. Mindent egybevetve, a helyi tévé meteorológusa hihetetlenül fejlett modellező technológiát használ, viszont aligha tudja megmondani pontosan, hogy holnap lesz-e eső vagy sem. Miből gondolja azt bárki is, hogy a hasonló számítógépes modellek képesek pontosabban előre jelezni a globális hőmérsékleti változásokat a következő évszázadban?

 

The Daily Mail riportot készített Judith Curry amerikai éghajlatkutató professzorral:

„Voltaképpen a bizonytalanság egyre inkább növekszik. Most világos, hogy a modellek olyan módszerek, amelyek túl érzékenyek a széndioxidra. Nem látom semmi alapját annak, hogy az IPCC (Kormányközi Klímaváltozási Fórum) növelhetné a megbízhatósági szintjét.”

 

Különösen a klímakutatók vívtak ki hírnevet maguknak azáltal, hogy többé már nem pontosabbak egy TV médiumnál vagy egy farsangi tenyérjósnál. Mindezek után az 1960-as évek végén és 70-es évek elején sok tudós – miután egy lehűlő tendenciára lett figyelmes – egy közeledő jégkorszakot prognosztizált nyilvánosan” (SOURCE)

 

Ráadásul kiderült, hogy az emberi tevékenység következtében fellépő széndioxid-kibocsátás eltörpül a világ óceánjai által kibocsátott széndioxid-termelésétől. Így ha a széndioxid egyedül okozná a globális felmelegedést, akkor mi egy elszabadult üvegházhatású bolygón élhettünk volna sokkal előbb, mint hogy az emberiség feltűnt volna a színen. (És valóban, a széndioxid szintek több mint 15-ször magasabbak voltak a Föld története során…)

 

Éghajlattudósok, kaszinók és szerencsejáték-függőség

 

A globális felmelegedés klímatudósainak a szóbeli bocsánatkérései egyre inkább úgy hangzanak, mint egy blackjack megszállotté egy kaszinóban, aki megpróbálja kimagyarázni veszteségeit. „Ja, elvesztettem a leosztást, de végül is nyertes vagyok!”

 

Létezik egy erős tendencia az emberi lélektanban valamire, amit úgy hívok, hogy „kognitív lendület”. Ez egy olyan embert takar, aki eltökélten hisz valamiben, és aki a nyilvánosság előtt azt állítja, hogy hisz az adott dologban, nos, az ilyen embert általában rendkívül nehéz meggyőzni arról, hogy egy új szemszögből vizsgálja át ismét a hitét. Ezért mindnyájunknak, akik igazi tudósok vagyunk, állandóan ébernek kell lennünk saját hitünket illetően, és hajlandóságot kell mutatnunk arra, hogy kételkedjünk benne és a nyilvánosság előtt megváltoztassuk az álláspontunkat, ha úgy találjuk, hogy még sincs igazunk. (Szóban forgó eset: Valaha hittem a globális felmelegedés átverésében, de nyilvánosan megváltoztattam az álláspontomat az új bizonyítékokra alapozva, amelyek világosan megcáfolták a korábbi hitemet.)

 

Azok az emberek, akik egyszerűen minden cáfolatot eltévelyedésként utasítanak el ahelyett, hogy valódi bizonyítékként kezelnék, nem igazi tudósok… ők dogmatikusok. Egyébként ide tartozik majdnem minden vakcina-barát ember, aki tudatosan veti el az oltóanyagok által megkárosított gyerekekről szóló összes jelentést, mondván, azok csak tévutak és nem bizonyítási példák.

Mikor nem számítanak a bizonyítékoknak az elsöprő bizonyítékok? Természetesen akkor, amikor a bizonyítékok a vakcinák veszélyeire mutatnak rá. Minden bizonyítékot a szőnyeg alá söprenek, ugyanúgy, ahogy a főként az emberiség által előidézett, jelenlegi globális felmelegedés elleni bizonyítékokat is.

 

Íme, így válik a „tudomány” „dogmává”. Így változnak át a tudósok szektatagokká. És a globális felmelegedés dílerjei mostanára minden tekintetben kultuszvezetők lettek, akik azt kérik a követőiktől, hogy hitből bízzanak bennük, s ne a valóvilág valamilyen bizonyítékára alapozva.

 

Talán mindnyájuknak arra volna szüksége, hogy csupán néhány másodpercre belemártsák őket az északi-sarki fagyos vízbe csak, hogy összekapják magukat. Amikor pedig kiemelik az arcukat a vízből levegőért, megkérdezhetnénk tőlük: „Még mindig azt hiszitek, hogy van globális felmelegedés?” – „Akkor miért borítja jég az arcotokat?”

 

Forrás: http://www.naturalnews.com/

 

Fordította: Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..