Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A grafológia előnyei

A grafológia a görög eredetű grafo (rajz, írás) és logos (tudomány) szavak összetételéből született. Így összeolvasva a grafológia az írás tudománya. Az ember amint megmozdul, jeleket ad. Az írás is egyfajta árulkodó jel. A grafológia a kézírások, illetve a rajzok elemzéséből von le következtetéseket az emberről, felboncolja a személyiséget, górcső alá veszi a viselkedést és feltárja a lelket. Segítségével egy pillanat alatt beleláthatunk a belső folyamatainkba. Hogyan? Elárulom…

A grafológia kialakulása és fejlődése

Arisztotelész az i. e. 4. században azt állította, hogy az írás megmutatja a gondolatot és a beszédet. De nem csak a görögök, hanem a rómaiak is egyre behatóbban foglalkoztak az írással az idők folyamán. A grafológia aranykorára azonban a 19. századig kellett várni: Jean-Hippolyte Michon, francia abbé, Max Pulver, svájci orvos-pszichológus, Rudolf Pophal, svájci orvos-neurobiológus és Ludwig Klages. német filozófus nevei fémjelzik ezt az időszakot.

Magyarországon a grafológia az 1900-as évek első felében nyert létjogosultságot. Románné Goldzieher Klára, az első Magyar Írástudományi Társaság alelnöke, Bendetz Móric, Bíró József, Balázs Dezső és Hajnal Richárd neveit kell említenünk e helyen.
1950-80 között a grafológiát nem nézte jó szemmel az akkori rezsim, így csak 1987 után térhetett vissza száműzetéséből. Jelenleg a grafológusképző intézményekben évente több mint ezren végeznek háromévi tanulás és államvizsga letétele után.
A fejlődés természetesen itt még nem zárul le, mert ezután az alkalmazott grafológia speciális területeire lehet szakosodni. Úgy, mint a

  • munkahelyi grafológia – pályaválasztási tanácsadás, pályaalkalmasság, csapatépítés, vezetőválasztás, tárgyalási stratégiák
  • pedagógiai grafológia – gyermekrajz vizsgálat, írászavarok, társkapcsolatok vizsgálata, pályaválasztási tanácsadás, írásváltozások, önértékelési zavarok
  • betegségjegyek vizsgálata – alkohol- és drogfüggőség, szervi betegségek
  • párkapcsolati grafológia
  • reklámgrafológia
  • igazságügyi szakértői tevékenységek

Alapfogalmak és megközelítési módok

A kézírásunk tulajdonképpen gondolataink jelképes kivetülése egy íráshordozón. A kézírás a kommunikációnak egy csendes módja. Ha jobban belegondolunk, a kézírás valójában agyírás, elmeírás, mivel annak működését tükrözi hűen.
Az írás egy teljesen személyes teremtményünk, egyéni és éppen ezért egyedi, jól beazonosítható.
Az írás elemzése olyan, mint egy detektív munka, hovatovább, olyan tevékenység, mely nem nélkülözheti a pszichológiát.

A közgondolkodásban olykor összekeverik a grafológus és az írásszakértő munkáját. Kétségkívül mindkettő az írást vizsgálja, ámbátor előbbi kifejezetten az író személyiségére, utóbbi magának az írás készítőjének a kilétére, beazonosítására következtet az írásból.

A grafológus elsősorban az írás szerkezetét vizsgálja annak egészéből kiindulva a legapróbb részletekig. Egy grafológusnak támpontot adhatnak a margók, a méretek, a távolságok, a szögek, a dőltség, a ritmus, a nyomaték stb.

Az írásunk elárulja a személyiségjegyeinket. Már csak ezért is tanulnak a grafológusok általános lélektant, személyiség-lélektant és patopszichológiát. Utóbbira a beteg emberek elemzésekor van szükség.

Minden írás az adott személyiség „itt és most” állapotának felel meg. Így szinte mindent elárul rólunk. Önismereti és személyiségfejlesztő szempontból éppen ezért roppant hasznos. Olyan titkokat, elfojtásokat és késztetéseket is megtudhatunk magunkról, amelyeket eddig nem ismertünk, lévén tudatalatt működnek bennünk. A gondolkodásunk, az érzelmi viszonyulásaink, azok minőségei, jellemünk mozgató rugói, az egyes dolgokhoz való hozzáállásunk, ösztöneink, kompetenciáink, gátlásaink, félelmeink, alkati sajátosságaink fokozatosan kirajzolódnak a grafológus előtt. S ehhez nem kell sokat tennünk. Mindössze egy A/4-es lapra kell leírnunk golyóstollal egy oldalnyi, nem másolt szöveget levélszerűen. Nem igazán számít a tartalom, mivel itt elsősorban az írás elemzésére kerül majd sor.

Nyilvánvaló, hogy sok minden befolyásolja az írásmódunkat. Ilyen a nemünk, az életkorunk, az iskolai végzettségünk, a foglalkozásunk, a szemünk állapota (szemüveg, kontaktlencse), a krónikus és akut betegségek, a negatív lelki állapot (pl. gyász), a gyógyszerszedés, a szenvedélybetegségek, a jobb- és balkezesség, valamint egyéb sajátosságok. Ezért ezeket minden elemzés előtt teljes mértékben fel kell tárni.

A grafológiai szakvélemény

Az írásban dokumentált szakvélemény egy szigorúan bizalmas ügy, hiszen olyan információkat tartalmaz, amely kifejezetten az individuumra tartozik. Ez alól kivételt csak a párkapcsolati elemzések, illetve a törvény hatálya eső esetek képeznek.

Befejezésképpen lássuk a tipikus életterületeket és a leggyakrabban feltett kérdéseket a grafológiára vonatkoztatva, hiszen az univerzumon kívül az ember kíváncsisága is végtelen:

  • Milyen ember vagyok valójában? Milyennek látom önmagamat? Milyennek látnak mások?
  • Miért vagyok sikertelen egy adott területen? Miért akadtam el? Mi a hiba bennem? Mi a probléma a környezetemmel? Miért nem értenek meg?
  • Milyen a gyermekem? Miért tanul rosszul? Miért jelent neki nehézséget beilleszkedni egy közösségbe? Miért viselkedik éppen úgy, ahogy?
  • Kamaszkori problematikák okai?
  • Pályaválasztás? Ki mi szeretne/nem szeretne lenni? Minek tanuljak? Mi legyen a foglalkozásom?
  • Pályaalkalmasság kérdésköre?
  • Párválasztás? Kit válasszak? Összeillünk-e? Miben kell nekem változnom és miben a társamnak? Kompromisszumok kötése és ütközési pontok? Válságkezelés?
  • Mitől változtam így meg? Hol rontottam el?
  • Milyen fóbiáim, mániáim, függőségeim… vannak?
  • Egy beosztott alkalmassága? Megbízhatóság? Egyéni kompetenciák? Elvárt készségek?
  • Alkalmas-e a jelölt vezetőnek? Milyen szintű vezetőnek javasolt?

A kérdéseket a végtelenségig lehetne sorolni, de ennyiből kiderül, hogy a grafológia mindig az egyes emberről szól. A grafológia tudományos megalapozottságát egyébiránt alátámasztják másféle személyiségvizsgálati módszer és elemzések azonos eredményei.

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..