Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A Hét Esszénus Tükör

Az esszénusok kifejlesztették az emberi kapcsolatok meghatározásának egyik módját, amit a Hét Esszénus Tükörnek neveztek el.

 

Az esszénusok egy olyan aszketikus, zsidó csoportot vagy szektát hoztak létre, amely nagyjából i. e. 150-től i. sz. 70-ig létezett. Kapcsolatban álltak más vallási-politikai csoportokkal, mint amilyen a szadduceusok voltak.

Az esszénus név az asaya szír fogalomból, s az arámi essaya vagy essenoi kifejezésből ered, s mind a doktor szóval áll kapcsolatban, ami átment a görög orum (görög Therapeutés) szón keresztül, majd végül a latin esseni lett belőle. Az esszénus forma az elfogadott.

 

Az esszénusok az emberi kapcsolatok egy gyönyörű elemzését hagyták hátra. Hét kategóriát különböztettek meg aszerint, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az életünk folyamán.

 

 

Ezeket a kategóriákat bölcsen „tükröknek” nevezték el. Életünk minden egyes pillanatában a belső valóságunk a körülöttünk lévő emberek cselekedeteiben, választásaiban és nyelvében tükröződik.

 

Az első esszénus tükör

 

Ezt arra irányítjuk, aki a legközelebb áll hozzánk jelen pillanatban. Dühösek vagyunk vagy félünk?

Dühöt vagy félelmet tükrözünk. Örömöt vagy boldogságot érzünk? Akkor örömöt és boldogságot sugárzunk. Az emberi kapcsolatok első esszénus tükre az adott pillanatban a jelenlété. Az első tükör rejtélye arra fókuszál, amit mi küldünk a jelenben a körülöttünk élőkre.

Amikor olyan emberekkel és viselkedési modellekkel vagyunk körbevéve, amelyekben a harag, vagy a félelemérzet dominál, avagy boldogságból és örömből fakadnak, akkor a tükör minden módon működik. Az, amit az első tükörben látunk, nem más, mint amilyenek mi a jelen pillanatban vagyunk.

 

A második esszénus tükör

 

Az elsőnél finomabb. Ez a jelen pillanatban meghozott ítélkezéseinkről árulkodik. Kijelenthetjük, hogy ez arra utal, ami „finomabb módon” van ránk róva. Olyan modellek ezek, amelyek a nyakunkba vannak varrva. Ez a tükör a következő kérdést veti fel: „Vajon ebben a pillanatban magamat tükrözöm-e?” Az emberi kapcsolatok második alapvető tükrének hasonló a minősége az elsőhöz, de valamivel finomabb.

 

Ahelyett, hogy mindenre reagálnánk, amik vagyunk, megmutatja, milyen ítéletet hoztunk a jelenben. Ha olyan emberek vesznek körül, akikben ez a viselkedési modell frusztrációt okoz vagy a düh, illetve a keserűség érzetét váltja ki, akkor felismerhetjük, hogy ezek a modellek akkor nem a mieink. Ezt követően feltehetjük magunknak a kérdést: „Saját magamat mutatom-e magamnak ebben a pillanatban?”

Ha az őszinte válaszunk nemleges, akkor jó esély van arra, hogy az megmutatja nekünk, hogy milyen ítéletet alkottunk akkor.

 

 

A harmadik esszénus tükör

 

Ez arra a csodálatos érzésre vonatkozik, amit a másik szemébe pillantva élünk át, és vonzódunk hozzá, amikor valamilyen varázslatos dolog történik, s annyi időt szeretnénk azzal a személlyel eltölteni, amennyit csak lehetséges. Ennek magyarázata, hogy olyan dolgot találunk ezekben az esetekben, amiket elveszítettünk, vagy amiket elhagytunk azért, hogy túlélhessünk ebben a világban.

 

Ezek a mágikus találkozások tehát olyan dolgokat tükröznek, amelyeket elveszítettünk, elhagytunk vagy amiket elvettek tőlünk. Az emberi kapcsolatok harmadik alapvető tükre az egyik legkorábban felismerhető, mivel minden alkalommal észleljük, amikor egy ember társaságában vagyunk és a szemébe nézünk.

Valami mágikus dolog történik ilyenkor. Eme ember jelenlétében „áramütést” érzünk, a hajunk felborzolódik. Mi történik olyankor? A harmadik tükör bölcsességén át beléphetünk az Ártatlanságba, lemondunk önmagunk javarészéről, hogy átélhessük az életben lét élményét. Észrevétlenül elveszíthetjük az (ön)kontrollt, amit olyanok gyakorolnak, akik egy bizonyos hatalommal rendelkeznek felettünk.

 

Olykor, amikor olyan emberekkel kell szembenézünk, akik általunk régen elveszített dolgokat testesítenek meg és keressük a teljességünket, akkor a testünk fiziológiai választ küld, amit a személy iránt érzet mágneses vonzásként értelmezhetünk.

 

Ha valaki előtt állsz és megmagyarázhatatlan oknál fogva azt érzed, hogy több időt szeretnél eltölteni a társaságában, akkor kérdez meg magadtól: „Mi van ebben a személyben, amit elveszítettem, vagy elhagytam, vagy elvettek tőlem?”

Meglephet a válasz, mivel majdnem mindig felismerhető a bizalom érzése úgyszólván mindenkivel, aki elmegy melletted. Ez az emberi kapcsolatok harmadik alapvető tükrének rejtélye.

 

 

A negyedik esszénus tükör

 

Ez minőségileg különbözik a többi tükörtől. Itt a kényszeres viselkedésről és a függőségről van szó. E tükörben olyan magatartásformák vannak, amelyek jelentőséget és nagy értéket közölnek, végül úgy rendezik át az életünket, hogy szívesen lássuk őket. Amikor függőségről és kényszerességről beszélünk, akkor sok ember drogokra és alkoholra gondol, amelyek bizonyos fokig képesek effajta viselkedést kiváltani.

Most éppen nem erről van szó, hanem finomabb függőségekről, mint amilyen a családi hatalom, a szexfüggőség és egyebek.

 

Az emberi kapcsolatok negyedik esszénus tükre egy külön minőséget képvisel. Sokszor évek alatt olyan viselkedési modelleket sajátítunk el, amelyek olyannyira fontossá válnak, hogy teljesen átalakíthatjuk az életünket csak azért, hogy velük együtt élhessünk. Gyakorta az ilyen magatartásformák kényszeresek és hatással lehetnek a függőség előidézésére.

 

Az emberi kapcsolatok negyedik tükre lehetővé teszi számunkra, hogy megfigyelhessük magunkat a függőségi és a kényszeres állapotokban. Eme érzéseken keresztül lassacskán olyan dolgokat adhatunk fel, amelyek értékesek a számunkra. Ily módon, mivel behódolunk a kényszernek és a függőségnek, lassan azokat a dolgokat is feladjuk, amelyeket a legjobban szeretünk.

 

Az ötödik esszénus tükör

 

Talán mind közül a legerőteljesebb tükör, az ötödik arra vonatkozik, ahogyan az életünket éljük.

Ez a tükör megmutatja számunkra, hogy szüleink mennyire befolyásolták az életünket. Az Égi Atya és Anya, a maszkulin és a feminin, jelképezi a szülőket: a szüleinkkel hozható összefüggésbe az, hogyan éljük meg az isteni mivoltunkat a Földön. Az ő kapcsolatuk által vagy az alapján, hogy mi mindent tanultunk a szüleinktől, alakul ki az Istenről alkotott képünk és minden hiedelmünk. Ha mindig úgy ítéljük meg vagy érezzük magunkat, hogy „nem vagyunk képesek vagy elégségesek abban, amit teszünk”, akkor az a szüleinkkel való kapcsolatot tükrözi vissza.

 

Ez lehetővé teszi számunkra, hogy jobban és mélyebben átlássuk, miért éljük meg az életünket egy bizonyos módon. Az ötödik tükör megmutatja számunkra a szüleinket és a velük való kommunikációt.

 

Ez a tükör azt kéri tőlünk, hogy ismerjük be, hogy a rólunk szóló cselekedeteink a számunkra szentnek tartott hiedelmeinket és reményeinket tükrözik vissza, nevezetesen azokat, amelyek az Égi Atyára és Anyára, vagyis a Teremtő Szent Férfi és a Szent Női aspektusára vonatkoznak. Szüleinkkel való kapcsolatunkon keresztül felismerhetjük az Istenről, a Teremtőről vagy a számunkra legfontosabb dolgokról vallott hiedelmeinket és reményeinket.

 

A hatodik esszénus tükör

 

A „lélek sötét éjszakájának” hívott tükör azt sugározza, hogy a kihívásokon és nehézségeken úrrá lehetünk elegánsan és könnyedén. Minden nehézség a legyőzésének és az uralom magasabb szintjeire való jutásnak a lehetőségét mutatja meg nekünk.  E tükörben mindent elveszíthetünk, amivel rendelkezünk, meztelennek kell lennünk a „lélek sötét éjszakája” előtt, hogy megtalálhassuk az igazságot az Életben.

 

Az emberi kapcsolatok hatodik tükrének egy kicsit baljóslatú a neve. A kortalan bölcsesség a lélek sötét éjszakájaként ismeri. Ez azt jelenti, hogy minden olyan kihívás, amellyel életünk folyamán szembe kell néznünk, egy vizsga. Vannak olyan leckék, amelyeket meg kell tanulnunk, hogy a lelkünk „fejlődhessen”.  Akármennyire legyen is nehéz, nekünk mindvégig nyugodtan, bölcsen, sőt olykor még egy kicsit közönyösen is kell cselekednünk, nem reagálva a dolgokra azért, hogy végül tanulhassunk abból a tapasztalatból, amin keresztülmentünk. Pontosan úgy, ahogy Albert Einstein mondotta volt: a legnagyobb válság idején fejlődünk és tanulunk a legtöbbet.

 

 

A hetedik esszénus tükör

 

A legfinomabb és gyakran a legnehezebben elfogadható tükör ez. Azt kéri tőlünk, hogy higgyük el, hogy életünk minden tapasztalata tökéletes. Nem számít az eredmény, itt mi arra vagyunk felszólítva, hogy ne kövessük a mások által felállított korlátokat.

Életünk egyetlen céljának és viszonyítási pontjának saját magunknak kell lennie. Ez a legegyszerűbb, s talán a legnehezebben hihető. Az emberi kapcsolatok legnagyobb misztériuma megmutatja számunkra, hogy minden, ami az  életünkben történik, az Isteni Rend része. (Szó szerint az isteni Rendben van.) Csak tudd ezt, és szabályozd az eseményekkel kapcsolatos érzéseidet. A világmindenség mindennek kivétel nélkül a gondját viseli.

 

A cikk alapjául szolgáló forrás: https://www.riseearth.com/2018/08/the-seven-essene-mirrors.html

A cikket fordította és szerkesztette: Száraz György

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/

Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/

Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/

Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/

Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/

Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ébresztő Táborok https://napvallas.hu/programok/holisztikus-tabor/

Bel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ízisz Napjai https://napvallas.hu/programok/izisz-napjai/ 

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

 

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Boldog napot

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature