Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A jó ismerete önmagában senkit sem tesz jóvá!

Óriási csapdába került az ember, amikor elhitette magával, hogy mindent tudhat, mindent megismerhet és már ettől minden problémája megoldódik az életben. A vallásos ember megváltást nyer, a filozófus tudásával mindent kérdést megválaszol, a tudós minden képletet megold, a spirituális ember mindenen felülemelkedik.

 

Én azért kezdtem el feleleveníteni és összefoglalni, bizonyos értelemben kidolgozni a napvallás tanait, mert minden nap tapasztaltam és a mai napig is látom, hogy az emberek egyre kevésbé szabadok, egyre inkább korlátozottak, s hagyják magukat megvezetni és megtéveszteni.

 

Az emberi természet alapvetően úgy működik, hogy hajlamos a könnyebbik utat választani. Erre persze az Olvasók egy része felhördülhet, hogy ő kivétel. Biztos?

 

Attól, hogy nem vagyunk börtönben, még nem feltétlenül vagyunk szabadok.

Attól, hogy nincs betegségünk, még nem leszünk egészségek.

Attól, hogy ismerjük egyes személyek fondorlatait, még nem lepleztünk le egyetlen összeesküvést sem.

Attól, hogy többet tudunk, mint a szomszédunk, még nem oldottuk meg a saját élethelyzeteinket.

Attól, hogy eljársz istentiszteletre, még nem vagy erkölcsös ember.

Attól, hogy többre tartod magadat, nem állsz mások felett.

Attól, hogy másokra aggatod a bűneidet, még nem nyersz megváltást.

Vigyázz, ne csapd be magad!

2.1

Persze mindenki abban hisz, amiben akar. Én például a jóságban hiszek. Ha picit mélyebben belegondolok, bőségesen találok olyan lelkeket a történelemben, akikről példát vehetek. Nevesíthetném őket, de a név nem igazán számít. A lényeg, ami lényeg: ők meg akarták valósítani mindazt, amit jónak hittek. Ők nem érték be annyival, hogy mások által megismerhették az élet néhány titkát. Ők tudatosan tökéletesítették magukat. Bizonyára sokat hibáztak, mire megtöltötték tartalommal a „jóság” fogalmát, de vállalták a megismeréssel együtt járó kockázatokat!

 

És ne feledkezzünk meg még egy nagyon fontos tényezőről: minden ilyen személy reformátor volt a maga módján. Buddha éppen úgy reformátor volt, mint Jézus. Ők abban közösek, hogy objektív, egyetemes értékeket vallottak. Nem gondolnám, hogy bármelyikük is mentes volt a gyarlóságoktól, legalábbis sokáig tarthatott elérni azt a tiszta tudatosságot, amiről elhíresültek.

Ha lehet ilyet mondani és nem érted félre, ők is az átlagos emberi szintről indultak, s nem csak hittek abban, amit tanítottak, hanem élték is a tanításokat. Ehhez viszont fel kellett venniük a kesztyűt a kor nagy tanítóival: színt kellett vallaniuk a tekintetben, hogy mit gondolnak önmagukról, a világról, jóról és gonoszról, az akkor legdivatosabb vallási irányzatokról, guruk tanításairól vagy létszemléleti módokról, a megváltás vagy a megszabadulás mikéntjéről, a túlvilágról, a halhatatlanságról stb.

 

A reformerek természetszerűleg lázadók, mert valamin változtatni akarnak: nevezetesen, a tudatlanságon, a hibákon, a bűnökön, a gyarlóságokon, a tétlenségen, a szélsőségeken…

A reformerek sohasem számíthatnak a legjobb elbánásra, mert a mindenkori hatalom érdekeit sértik.

 

A megoldás talán az lehet, hogy az ember újra visszatér az alapokhoz és azokra az örökérvényű pillérekre építi fel az életét, amelyekben hisz, amiket elfogad, s amelyekkel azonosulni tud.

Az alapokhoz való visszatérés során az ember megtalálja a helyét a világban, a teremtésben. Sorsközösséget vállal olyan emberekkel, akikkel közel azonos értékrendet vall.

Sorsának minden pillanatát átszellemíti mindazzal a jóval, amit magából képes felszínre hozni, a világba árasztani és nem fecsérli el sem az idejét, sem az energiáit olyan dolgokra, amelyek csak békétlenséget és nyugtalanságot szülnek.

 

Mindenkinek belül kell megvívnia a saját csatáját: felelősség mindenkit terhel. Ámde, ez az út vezet a megismeréshez, megértéshez, a felszabaduláshoz, a határtalansághoz, az egységhez. Ez az út kis lépésekből áll: tájékozódni, észlelni, értékelni kell folyamatosan mindent, amit az élet elénk tesz. Ugyanakkor ez az életszemlélet eredményezi a magasabb tudatállapotokat, melyek minden ember számára elérhetők.

 

Ha azonosulni tudsz ezzel a gondolkodásmóddal, ha egyetértesz ezzel az életszemlélettel, ha hasonló gondolkodású emberekkel szeretnél tanulni, akkor figyelmedbe ajánlom programjainkat.

 

Részt vehetsz programjainkon:

  • Önfejlesztő Műhelyeinken (beszélgetős előadásainkon)
  • Hétvégi töltődéseinken (és Istentiszteleteinken)
  • Bel- és Külföldi zarándoklatainkon
  • a Naptemplomunkban és a Pálos kolostorokban tartott Istentiszteleteinken
  • Szer-napjainkon (szent ünnepnapjainkon)
  • Főnix programunkon
  • Ébresztő Táborunkban

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül! Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához.

 NYÁRI NAPFORDULÓ jpg

Bővebb információ:

napvallas@gmail.com

szernap@gmail.com

 

főnix július jpg

 

Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..