Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A kánaánita-magyar rokonság titkai: a jeruzsálemi napkultusz létezett!

A magyar-kánaáni kapcsolatnak eredünk nyomába ezúttal. A legtöbbünk használja azt a kifejezést, hogy „tejjel-mézzel folyó” Kánaán. Talán a mai fiatalabb generációk nem emlékeznek rá, hogy ez honnan is ered. Azt pedig még kevesebben veszik számításba, hogy őstörténetünk egy érdekes fejezete kapcsolódhat ehhez a vidékhez.

 

3.1

 

A bevezetőben említett kifejezés a bibliai időkből származik, s arra utal, hogy a zsidó nép az Úrtól ezt kapta ajándékba új haza gyanánt. Ezért ezt célozta meg, miután Mózes vezetésével kivonult Egyiptomból, az elnyomás földjéről. Mózes, majd Józsué vezette a 12 héber törzset, akik a fogságot maguk mögött tudva az Ígéret Földjére, azaz Kánaánba költöztek át a szebb jövő reményében. Eddig a biblikus magyarázat.

 

Az igazságkereső kutatóban a következő kérdések ötlenek fel: Kik éltek a Kánanánnak nevezett vidéken a héber törzsek megérkezése előtt? Mi tudhatunk róluk? Egyáltalán mennyiben rekonstruálható az ő történelmük?

 

Kánaán nem volt néptelen a zsidók megérkezése előtt. A téma kutatói szerint nem azok a népek lakták először, akik jelenleg birtokolják e földet. Ez teljesen logikus, hiszen éppen a Biblia igazolja, hogy a zsidók ténylegesen bevándorlók voltak.

A másik válasz: az arab népesség. Erről sem lehetne hitelt érdemlően bizonyítani, hogy mindig is ott éltek volna bizonyos arab törzsek, hiszen ők más vidéket laktak akkoriban. Ők is csak későbbi migránsok voltak számos ma ismert területen. Egyiptomban például csak a Kr. u. 7. században jelennek meg tömegesen.

A nem túl elegáns válasz a feltett kérdésünkre ez: Kánaánt a kánaániták népesítettek be az izraeliták előtt. Ők voltak az őslakók. A kutatások arra engednek következtetni, hogy a rejtélyes kánaániták műveltsége bizonyos értelemben egyedi, ugyanakkor mindannyiunk számára ismerős, de nem sémi.

A kánaániták minden valószínűség szerint szkíták voltak. Hoppá!

Azt állítjuk, hogy az izraeli törzseknek Isten átadta az egykor virágzó Kánaán területét? Honnan vesszük ezt? – kérdezhetné valaki.

 

ENIGMÁK KLUB

 

Az elgondolkodtató bizonyíték egy szent város neve: Béth-Seán vagy Beit She’an, mely ma a Genezáreti-tótól délre, a Jordán völgyében fekszik. Tudjuk róla, hogy 7000 éve lakott vidék. Az egyiptomi fáraók is említik több helyen: III. Thotmesz, I. Széthi és II. Ramszesz egyaránt, de a Biblia is említi a Bírák Könyvében (1, 27).

Az ókorban pedig Szkitopolisznak is hívták, ami annyit tesz a „szkíták városa”.  Az asszír és a babiloni hódítások utáni időben járunk. Ismeretes, hogy akkoriban nem-zsidó lakosság telepedett le ezen a tájon. Az új települést a hellenisztikus és a római korban nevezték Szkütopolisznak, vagy Szkítopolisznak. Említést érdemes, hogy Astarté istennek is állt itt temploma. Astarté Mezopotámiában Istár vagy Inanna, Egyiptomban Ízisz/Hathor, a görögöknél Afrodité.

 

NYÍLT NAP

 

Más kutatók ettől eltérő, ugyanakkor még meghökkentőbb következtetésre jutottak. Szkitopolisz (a szkíták városa) megegyezhet Jeruzsálemmel. Egy ilyen fajsúlyos kijelentést mindenképpen jó érvekkel kell alátámasztani, mielőtt elfogadnánk.

Nos, Jeruzsálem nevét a görög Hieroszalamosz névre vezetik vissza. Ennek jelentése: a „Szent Sólyom Városa”

Josephus Flavius zsidó történetíró – tehát szakavatott auktor – szerint valóban éltek itt kánaániták, konkrétan Solyma/Hierosolyma városában, és ténylegesen imádtak itt egy istenséget, akit ők sólyom formájában személyesítettek meg. A görög „hierosz” szó szentet jelent, a „solyma” szót értjük.

 

Ezek szerint Jeruzsálem ősi városát a szent sólyom formájában megjelenő istennek szentelték? Elképzelhető minden erőlködés és különösebb belemagyarázás nélkül. Ezek után a következő égető kérdés adódik: Kit takart ez a sólyom-istenség?

 

Miskolc lpg

 

A választ például Zakar András adja meg imígyen:

“A szittyák után a kánaánita népek is folytatták Jeruzsálemben a Nap tiszteletét, sokáig még párhuzamosan a zsidó istentisztelettel is.”

 

Tehát ott tartunk, hogy igazolva látjuk, hogy a zsidók nem eredeti lakói Izraelnek – ez az Exodusból és a bevonulás történetéből eddig is közismert volt. Ezenkívül Kánaán területén, illetve egyes városkörzetekben gyakorolták a szkíta napkultuszt, még konkrétabban az ősmagyar sólyomisten-kultuszt. Ezt például az előkerült arany sólyomszobrok igazolhatják a számos egyéb leletek közül: rovásírásos táblák és lószerszámok.

 

Sólyomisten = Napisten

 

Ezen a nyomvonalon eggyel tovább lépve jutunk el a szkíták-hunok-magyarok szent madarához és ősvallásához. Merthogy ilyen természetesen volt. Mi a kerecsensólyom, illetve a turulmadár képében személyesítettünk meg Napatyánkat, azaz a Napisten Őszentségét. Mi az ő személyén keresztül emlékeztettük magunkat Fényeredetünkre, a Teremtőre.

 

Persze tévedhetünk és vallástörténeti vitákba is bonyolódhatunk, ha akarunk. De fontoljuk csak meg józanul, mit is állít maga a héber hagyomány Kánaán őslakóiról. Azt állítja, hogy Kánaán őslakói az edomiták voltak. Azt is elárulják, hogy az edomiták mindig is a Napot tisztelték. Vannak, aki úgy vélik, hogy Nimród edomita uralkodó volt. Ezzel szemben Jahvéről, a Biblia istenségéről azt is megjegyzik, hogy eredetileg nem teljhatalmú vagy mindenható volt, hanem holdisten. Ezek sem elhanyagolható tények.

 

Megjelent a könyv 2

 

A kánaáni főisten neve Él, Isten legrégebbi szemita neve szintén Él. Istenre vonatkoztatni az „Él” szót nem szentségtörés, sőt, ami azt illeti, logikus lépés. A kánaánita panteon vezetőjét eleve úgy határozták meg, mint „az egyetlen, aki létezik és él”. Innen eredhet az Élő Isten és az Élet fogalmunk is.

Él fia az a Baál isten, aki a kánaánita kultúrkörben a vihar- és termékenységisten volt, s aki a sémi népeknél, a Héber Bibliában YHWH, vagyis Jahve ellenfeleként jelenik meg. Ez is sok minden megmagyaráz. Megjegyzem, Baál nevéről kapta nevét a Balatonunk.

Baál isten nővére pedig Anat termékenység istennő (fentebb is említettük már), aki megfeleltethető a magyar Enet, Eneh, Enéh névnek, aki a magyar ősvallás, napvallás anyaistennője.

 

Egy sor nyelvi bizonyítékot lehetne még itt felsorakoztatni az ősi kánaáni és a magyar kultúra rokonságának alátámasztására. Lásd Horváth István ilyen tárgyú településnevekre vonatkozó összevetéseit.

 

Összefoglalva, arra a következtetésre jutottunk, hogy a megismert bizonyítékok és a feltárt tények szerint az ősmagyarok egy része valaha élhetett az Ígéret Földjén, ahol őstudásukat-ősvallásukat gyakorolva a Napkultuszt éltették, ami arany sólyomról mintázott szobraikban is megnyilvánult, mely pediglen szkíta gyökerekről, ennél fogva kánaánita-magyar rokonságról árulkodik. Továbbá felhívja a figyelmünket arra, hogy a mai Izrael, ezen belül pedig például Jeruzsálem területén valaha rokon szemléletű népek gyakorolták az emberiség egyetemes ősvallását, a napvallást.

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

2017.06.17. jpg

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..