Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A kereszténység mágikus hagyományai

Az előítéletek korában nyilvánvalóan sokak figyelmét elkerüli, hogy a kereszténység ceremoniális gyakorlata mágikus tradíciókra épül és ezt maga a Biblia is több helyen igazolja és megerősíti. Ha nem hiszed, tarts velem, és gondolkozzunk együtt erről a kérdésről!

 

Vajon csak szóbeszéd volna, netán alaptalan vádaskodás és csúnya csúsztatás, hogy a keresztény alapelvek bizony nem nélkülözik a mágia filozófiáját és praktikumát? Vizsgáljuk meg ezt a kérdést kicsit közelebbről!

Először is, találunk-e az oly sokszor módosított, kanonizált Bibliában arra való utalást, hogy a kereszténység ősatyái, vagy az apostolok, hovatovább, Jézus Krisztus élt a mágia okkult eszközeivel? A kérdés megválaszolásáért nem kell rögtön szakavatott teológusnak vagy bibliakutatónak lennünk, hiszen mind a Messiás csodái, mind a keresztre feszítés utáni, apostoli ténykedések históriája telis-tele van mágikus aktusokkal. A halott Lázár feltámasztása, a vakok és a süketek meggyógyítása, a csodálatos kenyérszaporítás esete, a kánaáni menyegző borcsodája közül biztosan eszünkbe jut valamelyik, hogy csak néhány kiragadott példát említsek.

Ha azonban nem elégszünk meg ennyivel – és témánk szempontjából ez a helyzet –, akkor analizáljuk a következő sorokat!

 

„Állatának azért elő kettőt, Józsefet, ki hivatik Barsabásnak, kinek mellékneve Justus vala, és Mátyást.

És imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg a kettő közül egyiket, a kit kiválasztottál,

Hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak, melytől eltévelyedék Júdás, hogy az ő saját helyére jusson.

Sorsot vetének azért reájok, és esék a sors Mátyásra, és a tizenegy apostol közé számláltaték.”

(Idézet: Károli Gáspár fordítása nyomán, Apostolok cselekedetei 1, 23-26)

 

A sorsvetés szerintem egy olyan mágikus módszer, amely tagadhatatlanul divinációs technika, amely a jósló képességre, a látnoki erőre és az intuícióra vagy sejtésre alapozódik. A divináció tartalma koronként és tájegységenként eltérően módosult, de a jelekből való jóslás mint döntéshozatal mindig tetten érhető benne. Ehhez az eszközhöz folyamodnak az apostolok a fenti idézetben is, amikor új apostolt választanak a tanítványok Júdás helyére.

 

„Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint;

Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által;

Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása;

(Korinthusbeliekhez írt I. levél 12, 8-10)

 

Azt gondolom, hogy ez a legszabatosabb leírása annak, amit ma igazi mágiának, valódi ezotériának és az emberben lakozó isteni Lélek által művelhető csodatételeknek nevezünk. És itt érkezünk el arra a pontra, mikor döntenünk kell afelől, hogy minden ilyen és ehhez hasonló csodát csak egy vallási intézménybe, egy emberi produktum kereteibe utalunk és emelünk törvényerőre, vagy „megengedjük” Istennek, hogy bármelyik teremtményéből felszínre hozza azt az adottságát, amivel megáldotta őt.

 

Őszintén szólva, Jézus Krisztus előtt is találkozunk az Európa művelődéstörténetben és okkult tradicionalitásban mágiával és misztikával. Legyen elég utalnom Thalész, Püthagorasz vagy Platón meglátásaira. Később ezt a hellén hagyományt örökölte meg Róma, ahol teljesen bevett és legitim szokás volt a mantika (jóslás) szinte valamennyi válfaja, ennél fogva a madárjóslás, a béljóslás, a májjóslás és a különféle gyógyítások… Egyetlen kimondatlan szabály volt: az császári, illetve a politikai hatalmat nem volt szabad rossz hírbe hozni, becsmérlően felemlegetni és kritizálni.

Amúgy a divináció szó arra vonatkozik, hogy a régi római jogban a bírák bizonyos erkölcsi elővéleménnyel ítéltek (divinabant).

 

Nem szóltunk még a keresztény okkultizmus és mágia témakörén belül azokról a Földközi-tenger medencéjében akkortájt nagyon is népszerű és elterjedt gnosztikus szektákról, valamint az esszénus csoportokról, amelyek pogány létük dacára szintén hozzájárultak a kereszténység ceremóniáinak kialakításához. Az ő praktikáikkal ugyanaz történt, mint a többi misztériumvalláséval: vagy eltörölte őket az idővel államvallássá váló keresztény egyház, vagy isteneiket és megidézett szellemeiket keresztényivé tették. Így lépett Apollón helyébe Péter apostol egyik tanítványa, Apollinaris, a későbbi mártír, aki leprást, ragályost, némát, vakot és démoni megszállottat egyaránt meggyógyított.

 

Összességében azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az ókori varázslás, mágia és divináció nem áll éles ellenmondásban a keresztény ősegyház dogmatikájával, sőt kifejezetten összekapcsolódik egymással a pogánynak mondott és a biblikus csodatétel gyakorlata. Jézustól kezdve a középkori szenteken át a jelenig tart a mágia és a keresztény egyház tudatos összefonódásának tendenciája, amely közös elemei, szimbólumai és beállítottsága okán ab ovo nem tekinthető a luciferiánus sötét oldal mesterkedéseinek.

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..