Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A lehetetlen – a tudomány és a fantasztikum határán táncolva

Tévedünk, ha azt hisszük, hogy a tudósokat nem izgatja fel a lehetetlen maga. A legnagyobb kihívás éppen a lehetetlen megfejtése, amely nem biztos, hogy azonnal megdönti a nonszenszt, de a lehetetlen ostromlása millió felismeréshez vezeti el a kutatókat. Nem is tudjuk, hogy hány fizikus csüngött a fantasztikus irodalom és a vallási csodák íróinak sorain! Szegődjünk az aranycsinálás, az örökmozgó, a hipertér, a teleportáció és társaik nyomába!

Képzeld, Edwin Hubble imádta Verne Gyula regényeit. Eredetileg jogásznak tanult, de Verne miatt a tudományos pályát választotta dacolva apja ellenérzéseivel. Hubble-ből amerikai csillagász lett, s a modern idők fizikai kozmológiájának megalapozója. Nevéhez fűződik többek között annak felfedezése, hogy a galaxisok nem a Tejútrendszer részei. Rájött arra is, amit kozmikus vöröseltolódásnak hívnak, s ezzel érvelt a mellett, hogy a távoli galaxisok vöröseltolódását a világegyetem tágulása okozza. Hubble-ről kapta nevét később a Hubble űrtávcső (Hubble Space Telescope), azaz csillagászati műhold, amely az amerikai Nagy Obszervatóriumok sorozat első tagjának számított.

A lehetetlennel dacolók sorában nem kisebb formátumú egyéniséget is említhetnék példaként, mint Albert Einstein, akinek utolsó éveit vaskosan meghatározta a nagy egyesítés elméletének kidolgozása. Ezt a munkáját azonban már nem várta meg a Halál. Amúgy a „Mindenség elméletén” a mai napig fáradoznak a fizikusok, ami azért nem egyszerű kihívás, mert valamennyi fő elméletet egyetlen „tésztává” kellene összegyúrniuk. Einsteinhez kötik a következő szállóigét: „Ha egy ötlet első hallásra nem tűnik képtelenségnek, akkor nem is érdemes vele foglalkozni.”

Sokszor halljuk, hogy „Nőjél már fel, kisfiam!”. De vajon jó az, hogy lenevelnek bennünket a gyermeki fantáziálásról a gyakorlati élet realitására hivatkozva? Nemde, a látszólag lehetetlen dolgok szoktak valóra válni évek múltán? Miért baj az, ha valaki álmodozik? Az álmokból születik sokszor a valóság – erre számtalan példát fel tudnék hozni.
Itt kezdődik a varázslat, melynek része az idő. Pillantsunk az ötszáz évvel ezelőtti Magyarországra és a magyar parasztemberre! Számára irracionálisnak, utópisztikusnak, csodának tűnne egy repülőgép vagy egy rakéta? S mi van akkor, ha ami manapság számunkra lehetetlen, ezer év múlva mindennapi lesz? Mi van akkor, ha egy másik, előttünk járó civilizáció már 100 000 vagy félmillió évvel megelőzve bennünket képes az időutazásra vagy a teleportációra? Elgondolkodtató kérdések. Én nem rendelkezem kellő tudással ahhoz, hogy mindezeket tudományos alapossággal mérlegeljen, kritizáljam, megítéljem vagy eldöntsem, ezért olyan szaktekintélyektől kölcsönzök gondolatokat, akik már bizonyítottak a maguk területén.

A tudósok tévedtek, amikor…

 

Lord Kelvin tévedett, amikor azt állította a 19. században, hogy a levegőnél nehezebb testek képesek lennének a levegőbe emelkedni. Erre például rácáfolt a repülőgép. De szintén Kelvin volt az, aki szélhámosságnak titulálta a röntgensugárzást is, viszont ma már az orvostudomány egyik alapvető detektáló eljárása.

1939-ben éppen Einstein írt cikket arról, hogy fekete lyukak nem jöhetnek létre. Ezzel szemben az űrteleszkópok napi szinten fedeznek fel fekete lyukakat. Einstein hipotézise volt az is, hogy lehetetlen előállítani az atombombát. Lám, mily rövid idő alatt alakul át a lehetetlen viszonyfogalommá! Persze ez nem a klasszikus lehetetlen, hanem az átmeneti, az emberi elme szülte „lehetetlen”.

Sokan meg fognak lepődni, de ma már elvben képesek a tudósaink ólomból aranyat előállítani részecskegyorsító segítségével. De nem kell ennyire messzire mennünk a technológiákban, hiszen itt van a számítógépem, amelyen a cikkemet írom. Ha egy 19. századi fizikust megkérdeztünk volna erről, minden bizonnyal halandzsának, bolondságnak, ostobaságnak, csalásnak és kész átverésnek nevezte volna a komputer ötletét. Tehát tévedett volna!

Kérdés: ki veszítheti a legtöbbet, ha nem vesszük komolyan a lehetetlennek tűnő dolgokon való töprengést? Magától értetődően, mi magunk, hiszen így önmagunkat foszthatjuk meg leginkább az új felfedezésektől és a nagyszerű technikai vívmányoktól, no és persze a titkok garmadától!

Stephen Hawking annyira igyekezett bebizonyítani az időutazás lehetetlenségét, hogy még egy kronológiai védelmet szolgáló elvet is kidolgozott. Az időutazásnak azonban a matematikai lehetetlenségét nem az adja, hogy de facto képtelenség, hanem hogy nem tudjuk levezetni! Végül bebizonyosodott, hogy nincs az időgép létezését megtiltó fizikai törvény, ennélfogva célszerű a tudósoknak újra nekilátni a kérdés megválaszolásához, még ha eddig könnyen félre is söpörték azt abszurditása miatt.

Viszonylag könnyű ma kijelenti, hogy ez vagy az a jelenség megsérti valamelyik, jelenleg tévedhetetlennek beállított fizikai törvényt, holott nem ártana tudni és érezni, hogy a „lehetetlen” és a „törvény” nem mindig zárja ki a jelenségek születését. Az irreálisnak tűnő képzetek, az irracionális elméletek, a valószínűségek és a bombabiztos tények között egyre inkább és egyre több ízben elmosódik a határ és megnyílik a tér. Lassacskán súroljuk a lehetetleneket és belátjuk, hogy nem is léteztek, csak mi nem vettük őket számításba vagy észre.
A jövő tehát a fizikában, a kémiában és a biológiában is a lehetőségeké és az új távlatoké. Szerintem ne mondjunk le egykönnyen a nagy áttörésekről semmilyen szinten, mert a nagyot álmodók viszik előre a világot, a sorsunkat, s velük együtt a mi életünket is.

Végül, Michio Kaku rangsorolására hivatkoznék, aki az elméleti fizika Henry Semat professzora a New York Egyetem Doktori Iskolájában, s példának okáért a húr-térelmélet egyik megalkotója. A szaktekintély a lehetetlenek egyik csoportjába mindazokat a jelenségeket sorolja, amelyek jelen tudományos fejlettségi szintünkön ugyan megvalósíthatatlanok, ugyanakkor nem mondanak ellent a fizika ma ismert törvényszerűségeinek. Ilyen például a telepátia, a pszichokinézis vagy a teleportáció jelenségköre.
A második kategóriába azokat a technológiákat illeszti, amelyekre előreláthatóan csak több ezer év múlva fogunk kielégítő válaszokat találni. Ilyen például az időgép, vagy a féreglyukakon keresztül történő intergalaktikus közlekedés.
A harmadik osztályba pedig azok a lehetetlenségek kerülnek Kaku rendszerében, amelyek megsértik a ma érvényben lévő fizikai törvényeket. Hozzátéve, hogy ha mégis bebizonyosodna tapasztalati úton, hogy lehetségesek, akkor az alapjaiban rengetné meg a fennálló paradigmákat és újra kellene gondolni azokat. Ide én azt a példát illeszteném, amely azt boncolgatja, hogy vajon „mi volt az ősrobbanás előtt”?

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..