Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A lelkünk terve: 4 mítosz és 4 kulcs, hogy a rendeltetésünknek megfelelően élhessünk

Minden egyes ember „egy célra teremtett”. Éppen úgy, ahogyan egy épületről tervrajzot készítenek, vagy egy szoftvert arra terveznek, hogy egy speciális igényt elégítsen ki, úgy minket is egy egyedülálló terv beteljesítésére alkottak meg. Gondoljunk csak a testalkatunkra, a rokonszenvekre és az ellenszenvekre (szeretem-nemszeretem dolgokra), a genetikai kódunkra és az adottságainkra. Ezek mind egy olyan nagyobb terv részei, amelyet a lelkünk tartogat számunkra.

 

7.1

 

Tisztában vagy azzal, hogy a lelked mit tervezett meg előre neked?

 

Hosszú ideig ellenálltam a lelkem tervének. Harcoltam az olyan dolgok ellen, amelyekben nem voltam jó, szakítottam velük, mintha nem volnának „elegendőek”. Felhúztam az orromat az olyan megtapasztalásokon, amelyekről úgy gondoltam, hogy alantasabbak, mint amik nekem kijárnak. Úgy hittem, hogy valami kemény és kihívást jelentő dolgot kell tennem, semmi olyat, amit igazán élvezek, vagy ami könnyen jött a múltban.

 

Alapjában véve, megriadtam attól, hogy a lelkem olyasmire fog rávenni engem, amit nem tudok kivitelezni, vagy amit nem szeretek, avagy ami azt fogja célozni, hogy minden kellemes dolgot elveszítsek, amihez már hozzászoktam.

 

Nem is tévedhettem nagyobbat!

 

Minden akkor indult be igazán, amikor rászántam magam arra a hitre, hogy otthagyjam az egész napos állásomat és rábízzam magam annak a felfedezésére, amit a lelkem számomra elraktározott. Íme, amit útközben megtanultam!

 

7.2

 

A rendeltetésünknek megfelelő élet 4 mítosza

 

Kevés olyan dolog van, amire figyelnünk kell, amikor eljutunk lelkünk sorsának megéléséhez:

 

  1. Ellenállás azzal szemben, amiben természetes módon jók vagyunk. Amikor valaki azt mondja, hogy te igazán jó vagy valamiben, akkor hallgass rá!

 

  1. A legnyilvánvalóbb jelek elutasítása. Vedd észre azokat az apró dolgokat, amelyeket a nélkül tudnál folyamatosan csinálni, hogy megunnád.

 

  1. Amikor nem ismered fel, amit az élettörténeted mesél neked. Írd le az élettörténetedet 10 pontban és vedd észre a folyamatban lévő leckét.

 

  1. Az a gondolkodásmód, miszerint az ajándékoknak könnyedén kellene jönniük. Tudd, hogy a téged megillető ajándékok munkát igényelnek, minden egyes ajándéknak megvan a maga kihívása, ez pedig nem jelenti azt, hogy könnyen fognak hozzád kerülni.

 

A lelkednek terve van számodra

 

Csak amikor elhatározod, hogy átadod magad, elengeded magad és elfogadod azt, amiről csak az elméd nem tudja, hogy a legjobb a számodra, akkor kezdesz el igazán a lelked tervével együtt élni. A lelki terv a legmagasabb rendű sors az életedben, amikor együtt áramolva élsz azzal, amit a lelket létre szeretne hozni, nem pedig azt éled, amit az egód akar.

 

Amikor az egó hozza meg a döntéseket az életedben, akkor azok félelmen alapuló döntések. Az olyan dolgok, mint például, hogy „Egy házat kell vennem.”; „Gyerekeket szeretnék.”; „Nem szeretnék egyetemre járni.” Ezek az egón alapuló vágyak szükségszerűen rosszak, s nem egy magasabb cél tudatossága hozza létre őket, ami a lelkünk hivatása/életpályája volna, egy olyan nagyobb szabású terv, amit a lelkünk tartogat a számunkra.

 

Másfelől a lélek alapú döntések az összekapcsolódás és a bizalom helyéről származnak. Ezek a döntések az igazi, mély óhajaink, az egót meghaladó szintről, melyek természetünk magjában gyökereznek.

Ezek az elhatározások intuitív érzések, nem intellektuális értékelések, melyek a cselekedeteinket mozgatják. Végül pedig ezek még több szabadsághoz, bőséghez, szeretethez, erőhöz és minden olyan dologhoz elvezetnek bennünket, amelyekre mélyen vágyunk.

 

7.3

 

A rendeltetésünknek megfelelő élet 4 kulcsa

 

Lelkünk tervének összeállítása könnyebb, ha egy mintával kezdjük. Ezt nevezzük Lelkünk Tervrajzának.

Ez segít egyedi természetünk különféle aspektusait előtérbe hozni, melyek együttesen egy átfogó képet adnak arról, hogy kik is vagyunk, mint lélek. Ez olyan, mintha életünk minden területének sikeréhez kinyitnánk az egyedi formulánkat.

 

  • A szenvedélyünk

 

Amikor rákapcsolódunk a szenvedélyünkre, egy magas energiaszinten mozgunk, telítődünk lelkünk testbe került fényével. A szenvedélyünket az lobbantja lángra, amit szeretünk és amit gyűlölünk, mivel ezek együttesen hozzák létre azt a szükséges súrlódást bennünk, ami cselekvésre bír.

 

  • A célunk

 

Amikor megvan életutunk tiszta rendeltetése, mely a távoli jövőbe nyúlik, akkor nem csak ezen a nyomvonalon maradunk, hanem az energiánkat is fókuszáljuk és megbűvöljük az embereket, a pénzt, és azokat a lehetőségeket, amelyek segíthetnek azok elérésében.

 

  • A lehetőségünk

 

Amikor elkezdünk mesterien bánni azokkal az egyedi ajándékokkal, amelyekkel születtünk, nagyon világossá válik, hogy mi a „zsenink/zsenialitásunk területe”. Elkezdünk a tömegből kitűnni és arról válunk ismertté, hogy más embereknek segítünk sajátságos kihívásaik legyőzésében.

 

  • A szentséges ajándékunk

 

Amikor valóban elkezdjük megérteni, hogy olyan lelkek vagyunk, akik fizikai testben élnek, akkor meg tudni fogjuk, hogy olyan isteni minőségeket testesítünk meg, mint az együttérzés, a bölcsesség, a bátorság, az erő, az igazság stb. Ezek olyan szentséges adományok, amelyek azért álltak össze itt, hogy mesterien bánjunk velük és meggyógyítsuk önmagunkat és másokat. Delejes erővel fogjuk vonzani azokat, akiknek szükségük van a gyógyító erőnkre ezeken a területeken.

 

Lelkünk terv a bőséghez vezető átjáró

 

Amikor lelkünk fényét egyre inkább megtestesítjük, elismerve és elfogadva azt a valakit, akik valójában vagyunk, akkor egy mágnessé válunk… Egy mágnessé minden olyan dolog számára, amely a lelkünkkel áll kapcsolatban – emberekkel, lehetőségekkel, pénzzel, megtapasztalásokkal –, és mindezek erőlködésmentesen következnek be.

 

Az Isteni Prófécia szerint mindennapossá kezd válni az a képesség, hogy értékes dolgokat találunk meg ott, ahol az kevéssé valószínű. A megfelelő emberekkel való találkozás, a megfelelő helyek felkeresése, a megfelelő könyvek felütése, a megfelelő cikkek elolvasása… Minden a legjobbkor. Megnyitjuk az átjárót a testünk és a lelkünk között, s elkezdjük magunkat a lelkünk irányítása alá rendelni, az egós elmén túllépve.

 

Végtére is a bőség nem más, mint pontosan azt birtokolni, amire szükségünk van, akkor, amikor szükségünk van rá. Valamint annak a felismerése, hogy mindenünk megvan, amire éppen most szükségünk van.

Forrás: http://www.collective-evolution.com/2015/01/04/your-souls-plan-4-myths-4-keys-to-living-on-purpose/

Fordította: Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..