Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A „Moby Dick” nevű földközeli aszteroida eltűnt

Úgy tűnik, hogy nyoma veszett annak a 270 méter átmérőjű jókora kisbolygónak, amely egyenesen a Föld mellett haladt el.

 

http://1.bp.blogspot.com/

 

Az úgynevezett 2000 EM26 űrszikla hozzálátott ahhoz, hogy 3,4 millió kilométeres távolságban elhaladjon mellettünk, azonban amikor a csillagászok ráirányították a teleszkópjaikat, hogy egy pillantást vessenek rá, úgy tűnt, hogy az aszteroida rejtélyes módon láthatatlanná vált és sehol sem bukkant elő.

 

Azóta az objektumot a „Moby Dick” becenévvel illetik a Herman Melville által írt történet híres fehér bálnája nyomán. A csillagászok nem aggódnak túlzottan, mivel nem gondolják, hogy a kisbolygó fenyegetést jelenthet a Földre nézve, de ugyanakkor az eltűnése segít kihangsúlyozni, hogy voltaképpen mennyire korlátozott a jelenlegi aszteroida-követő képességünk.

 

Jelen pillanatban a legvalószínűbb magyarázat az, hogy az aszteroida pályája módosult ahhoz képest, amit a csillagászok előre megjósoltak és egyszerűen mindenki rossz helyen keresi.

 

„Nagy munka kiókumlálni, hogyan csíphetjük el újra az aszteroidákat” – közölte Michael Paolucci, a Slooh robot teleszkóp szolgálat vezérigazgatója. – „Ez majdnem olyan, mintha azokat mindenütt újra felfedeznénk.”

 

Forrás: New Scientist

 

Fordította: Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..