Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A nagy gyógyszeripari-pszichiátriai összejátszás: az orvosság minden betegségről gondoskodik

Dr. Leon Eisenberg, amerikai pszichiáter, miután betöltötte a 87. életévét, azt nyilatkozta 2012. február 2-n a Der Spiegel című német hetilapnak, hogy „Az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás) a kitalált betegségek elsőrendű példája”.

Hét hónappal később elhunyt. Úgy látszik, elhatározta, hogy töredelmesen bevallja és meggyónja ezt, mielőtt megtér a túlvilágra. Sajnálatos módon Eisenberg szavai sok olyan betegségre érvényesek, amelyeket manapság „valósnak” gondolunk.

 

http://media-cache-ak0.pinimg.com/

 

De. Eisenberg egy 1968-as bizottságnak volt az egyik vezetője, amely összeállította a régi „Mentális rendellenességek/zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve” (DSM II) című művet. Akkor ott azonnal ez a pszichiáterekből álló kis bizottság elsőként egy olyan magatartásformával foglalkozott – mivel ez volt a norma –, amit a „figyelemhiányos hiperaktivitási zavar” (ADHD) határoztak meg.

 

Először a „gyerekkori hiperkinetikus reakció” definíciót írta le és hagyta jóvá a bizottság, majd az APA (Amerikai Pszichiátriai Társasság) tagjainak kis hányada ismerte el mentális zavarként. Később pedig a fogalom a bevett ADHD-re módosult.

 

Még sincs semmilyen biológiai bizonyíték vagy vizsgálat, amely pontosan meg tudná határozni, hogy az agyban milyen vegyületek „egyensúlytalansága” idézi elő az ADHD-t, vagy bármely más zavart. A legtöbb pszichiátriai (pszichotrópikus) gyógyszer legalábbis szükségtelen. S ezek gyakorta szoktak mellékhatásokat okozni olyan ártalmas reakciók kíséretében, mint például az olyan depresszió-szerű érzések, amelyek öngyilkossághoz vagy gyilkossághoz vezethetnek.

 

http://www.bibliotecapleyades.net/i

 

A gyógyszeripari gyógyszerfogyasztás járványa a gyerekek millióinak okoz bajt

 

Lényeges különbség van a pszichiáterek (elmeorvosok) és a pszichológusok (lélekbúvárok) között. Mindkettő „beszélgetős terápiát” alkalmaz, de csak az orvosdoktori képesítéssel rendelkező pszichiáterek írhatnak fel gyógyszereket. Még a családi orvosok is felírhatnak pszichotropikus gyógyszereket az általánosan elfogadott orvosdoktorok viselkedési jelentései és azok másolatai alapján.

 

Az 1968-as DSM-konferencia óta, Dr. Eisenbergnek az a fajta hozzájárulása, melynek során kigondolta és a bizottsági konszenzus is kihozta ezt a mentális betegséget, a beiskolázás előtti kortól egészen a középiskolás korosztályig gyerekek millióinak a begyógyszerezését eredményezte. A jelenlegi becslések szerint az óvodáskorúaktól egészen a középiskolásokig és a nevelő otthonokig a gyerekek legalább 20 százalékának írtak fel csupán Ritalint.

 

A Ritalin nevű gyógyszert, amit rendszerint a hiperaktivitásos zavarral „diagnosztizált” (felcímkézett) gyerekeknek szoktak felírni, egy kicsit több mint egy évtizeddel ezelőtt vizsgálta a Brookhaven National Laboratory (BNL). A BNL vizsgálat úgy döntött, hogy a Ritalin gyógyszertanilag hasonló a kokainhoz, de talán még annál is rosszabb az agykárosító potenciája.

 

Még a DEA (Gyógyszer Végrehajtási Testület) is II-es osztályú ellenőrzött anyagként sorolta be a metilfenidátot, amely esetében „nagy a visszaélési lehetőség, mely súlyos pszichológiai vagy fizikai függőséghez vezetett”.

 

http://lastresistance.com/

 

Eközben a Nagy Gyógyszeripar és a pszichiátriák az összejátszása növekszik az DSM (Diagnosztikai és statisztikai kézikönyv) által kitalált betegségek révén, amelyeket törvényesít a kormányzat és magánbiztosítás, mely az álorvosi csalást finanszírozza. Nem kell többé jómódúnak lennünk ahhoz, hogy meg tudjuk fizetni a pszichiátert. Csupán győződjünk meg arról, hogy a biztosításunk tartalmaz-e pszichotrópikus gyógyszereket.

 

Nem meglepő módon a DSM-V (Diagnosztikai és statisztikai kézikönyv) bizottságának legalább 68 százaléka olyan pszichiáterekből áll, akik kapcsolatban állnak a gyógyszer-gyártókkal. A Nagy Gyógyszeripar pszichiátereket pénzel azért, hogy konferenciákat tartsanak, tanácsadóként szolgáljanak, vagy ügyfeleket toborozzanak az új gyógyszerek végső teszteléséhez. Néhányan akár 100 ezer dollárt is kapnak. A Nagy Gyógyszeripar 250 millió dollárt költött ezekre és egyéb szakmai szolgáltatásokra 2009-ben és 2010-ben.

 

Dr. Irwin Savodnik, a Los Angelesi Kaliforniai Egyetem Orvostudományi Karán velősen csak annyit mondott: „A pszichiátria egész szókincsét jelenleg minden szinten a gyógyszeripar határozza meg.”

 

Jogi nyilatkozat: Ennek a cikknek nem áll szándékában orvosi tanáccsal szolgálni, diagnózist felállítani vagy gyógymódot javasolni. Az itt kifejezésre jutatott nézetek nem feltétlenül tükrözik a hírközlő médium álláspontját.

 

Forrás: http://www.wakingtimes.com/

 

Fordította: Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..