Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A nanobotok, az elme-kontroll és a transzhumanizmus, avagy a tudat jövője?

„Az emberi lény az általunk Univerzumnak nevezett teljességnek a része egy részlegesen korlátozott időben és térben. Az ember a fennmaradó résztől elkülönített lényként tapasztalja meg önmagát, a gondolatait és az érzéseit – tudatának egyfajta optikai csalódásaként. Ez a téveszme egyfajta börtön, amely a személyes vágyainkra korlátoz minket, valamint egy olyan szeretetre, amit a hozzánk legközelebb álló néhány ember iránt érzünk. A mi feladatunk az, hogy kiszabaduljunk ebből a tömlöcből azáltal, hogy kitágítjuk az együttérzésünk körét, hogy minden élőlényt és a természet teljességét a maga szépségében ölelhessük át.” – Albert Einstein –

 

http://csglobe.com/

 

 

Nem lehet a napjaink világában alkalmazott nanotechnológiáról a nélkül beszélni, hogy meg ne értenénk a transzhumanizmus áramlatát. A technológiai autokraták (egyeduralkodók) e szűk csoportjában az emberi lények, ahogyan Isten, avagy az evolúció megteremtette őket – döntsd el te – hatalmas mértékben fejleszthetők. Arra vagyunk szánva, hogy halhatatlanok legyünk. Ezért, miközben üdvözlöm azt a technológiát, amely révén egy veterán visszakaphatja az elvesztett végtagját, biztosan nem fogom a jobb kezemet levágni azért, hogy egy kiber-kézzel helyettesítsem azt.  Egyesek szerint még akár az emberi agyat is le lehetne másolni 2030-ra. Fantasztikusan hangzik, viszont ez az a világ, amit a transzhumanizmus elképzel. Ez megvan a GMO növények és az eugenika alapvetésében, és hátborzongató módon tükröződik a Wachoski fivérek által létrehozott, híres Mátrix mozifilm cselekményében is.

 

„Soha ne vegyél rá egy embert arra, hogy egy gép munkáját végezze el” – Smith ügynök, A Mátrix

 

Egy Discovery magazine-ban megjelent cikkben, amit Kyle Munkittrick jegyzett, hét olyan feltétel szerepel, amely találóan felvázolja a transzhumanizmust. Ez egy elképesztően hatalmas téma, amit nem lehet egyetlen cikkben felölelni, s a mögötte lévő technológia gyorsan fejlődik, meg aztán erősen őrzik is azt.

 

http://b.vimeocdn.com/

 

Az alábbiakban annyira röviden vázolom ezt a mozgalmat, amennyire csak lehetséges:

 

1. Orvosi módosítások (vakcinák, nanobotok, szervhelyettesítések stb.) átveszik az emberi funkciók szerepét, vagy lecserélik őket, vagy „tökéletesítik” azokat, hogy még inkább kiszolgálják az oligarchiát. (A nanobot vagy nanorobot a nanométeres mérettartományban – 100 nm-nél – kisebb robotok.)

 

2. Úgy fogjuk kezelni az öregedést, mint egy betegséget ahelyett, hogy az életkör normális funkciójának tekintenénk: például ahogy a mag növénnyé terebélyesedik, a növény virágzik és növekszik, a növény elhal, s trágya lesz belőle a következő növényi nemzedék számára.

 

3. A politikusok egyre inkább visszavonják a jogokat az emberektől, ily módon egyre inkább olyanok lesznek, mint a gépek. Az érzést már elrabolták tőlünk, s ha ezt eléggé elnyomják (jóllehet a valódi tudatosság univerzális és elpusztíthatatlan), akkor könnyebben leszünk ellenőrizhetőek, akárcsak egy távirányítású robot.

 

4. Neuro-implantátumok (az idegrendszerbe beültetett anyagok) és más protézisek normális és elfogadott paradigmaként fogják felváltani a jelenlegi biológiát. A géntechnológia épp most változtatja meg drámai mértékben az emberi genómot. Jelenleg is állatokon és növényeken tesztelik ezt az őrült technológiát, azonban az emberek lesznek a soron következők.

 

5. Olyan mesterséges „intelligencia” fogja lecserélni az emberi megismerést, amelyet beépítenek a biológiai rendszeren belül található nanobot mátrixunkba. Ez viszont az olyan AR-be (felfokozott/kiterjesztett valóságba) fog átcsapni, amely az emberek akaratát fogja majd kontrollálni, amely meghatározza, hogy mi tartozik bele elfogadható cselekedet körébe és mi nem elfogadható a transzhumán számára.

 

6. Egy átlagember életkora meghaladhatja majd a 120 évet, de ugyanazt a világfelfogást visszük magunkkal, ami létrehozta azt a rendetlenséget, amiben élünk. Ha nem parancsolunk megálljt ezeknek a tébolyodott technológiai terveknek, akkor tönkre fog menni az emberi személyiség finomsága. Míg az egó annyira önhitt, hogy kiszolgálja az elit osztályt, addig a szeretet, a harmónia, a természeten belüli egyensúly stb. kevésbé kiművelt ideáljai az enyészeté lesznek. Tehát kit érdekel igazándiból, hogy hosszabb ideig fogunk élni?

 

7. Reprodukcióra csak a támogatott szaporodási technológiák révén kerül majd sor. A természetes szex és születés elavulttá, történelmi jelenséggé fog válni.

 

8. A jogi struktúrák át fogják adni helyüket annak, hogy „Az ember genetikai szerkezetének, neurológiai összetételének, protetikai növekedésnek és más kibernetikai módosításainak csak a technológia és az ember saját belátása szabhasson határt.”

 

9. Emberekként a jogaink abszolúte az emberi mivolt jogaira cserélődnek le, majd jön egy tetszőleges változtatás az „ember” meghatározásában, akit ezután egy kiber-rabszolgaként kezdenek kezelni.

 

http://www.redicecreations.com/

 

Tehát ez volna az, amiben oly lelkesen szeretnénk részt venni? Hogy „többé válhassunk, mint egy ember”? Nem számít, ha nem vagyunk benne, bennünket már most is kiber-emberekké alakítanak át anélkül, hogy beleegyeztünk volna. Ez az erőltetett oltóanyagokkal kezdődik Bill Gates-en és az Egyesült Államok katonai technológiái révén. A nano-programjavítók már sok oltóanyagban benne vannak.

 

Az Európai Koalíció a Rejtett Zaklatások Ellen becslései szerint a lakosságnak már több mint a 80%-át megfertőzték nanotechnológiával a chemtrail-en, a vakcinákon és a fogászati kezeléseken keresztül azért, hogy konrollálhassák a gondolkodásunkat és a viselkedésünket. Az ECACH előterjesztett egy dokumentumot az Európai Parlamentbe, amelyben kérik a megszüntetését:

 

„… azon kegyetlen fegyverrendszernek, amelyek az új fizikai elvek szerint működtetve kínzásokra vagy más kegyetlen, embertelen, avagy megalázó bánásmódra használnak fel, ideértve az elektronikus fegyvereket, az elektromágneses fegyvereket, a mágneses fegyvereket, az irányított energiafegyvereket, a geofizikai fegyvereket, a hullámenergiás fegyvereket, a frekvencia-fegyvereket, a genetikai fegyvereket, a skaláris fegyvereket, a pszichotronikai fegyvereket, a chemtrail aeroszolos fegyvereket, a beültetett fegyvereket, a nanotechnológiai fegyvereket, a nagyfrekvenciájú, aktív, füllel hallható (és) nagymagasságú, ultra alacsony frekvenciájú fegyvereket, (és) az informatikai fegyvereket.”

 

Együttesen ezeket „új fizikai kínzó fegyvereknek” hívják. Tehát úgy tűnik, hogy a világ színpadán valóban lezajlik a tudatunkért folytatott háború. Nyilvánvalóan a chemtrail permetben található nanobotok „azonosíthatják be a gazdájukat” a kémiai szignatúrájuk alapján.

 

„Az 1995 óta zajló fejlesztések során a hadseregnek az a célja, hogy olyan mikroprocesszorokat telepítsen, amelyek a gigaflopos számítógépek teljesítményét csupán egyetlen molekula méretű „okos részecskébe” olvasztják be. Valaki feltehetné a kérdést, hogy vajon miért is teszik ezt? A válasz talán ugyanolyan egyszerű: mert megtehetik. Mindez a kontrollról szól. A mindenek feletti ellenőrzés hatalmáról.”

 

Úgy tűnik, hogy a nanorészecskéket egyatomos arany részecskékből készítik, s a hadsereg drón paradigmájának csupáncsak az egyik fejlesztését képezik. Ez nem vicc. Mivelhogy a levegő tele van intelligens rostok nanorészecskéivel, amiket BEAGLE-nek is neveznek (Interferencia és Nagyteljesítményű Alkalmazás a Statisztikai Filogenetika Programkönyvtárának Kiszámítására), és amely képes minden egyes megtett mozdulatunkat, és minden egyes testi funkciónkat kiszámítani, beleértve a szívritmusunkat, a légzési ritmusunkat, a hormonális aktivitásunkat stb., de milyen céllal is?  Nos, van egy Gamer videó-klipp, amely elrejti az igazságot a közönséges szemek elől. A hivatkozás 1 perc 14 mp-nél található.

 

Szintén láthatunk egy videót, amin nanobotokat mutatnak, bár itt nem a legkisebb formájukban láthatjuk őket.  A DNS-t már előjegyezték nanobot-generáljavításra:

 

VIDEÓ: http://www.youtube.com/watch?v=epgre7JFfYk

 

„Nemrégiben a japán Tsukubában található Anyagtudományok Nemzeti Intézetéből két tudós, Anirban Bandyopadhyay és Somobrata Acharya hozta létre az első ultra vékony „agyakat” a nanobotok számára. Az agyak – melyek átmérője a méternek csupán két milliárdod részét teszik ki – úgy működnek, mintha parányi tranzisztorok lennének. Azonban, a helyett, hogy csupán egy műveletet végeznének el egyszerre, mint a normál tranzisztorok, az új műszerek szimultán 16 műveletre képesek egyidejűleg. Más szavakkal, a műszerek párhuzamos feldolgozást végeznek – miként az emberi agy – nem pedig sorozatos feldolgozást –, mint a normál számítógépek. A kutatók ezt a képességet „egy-a-sokhoz” kommunikációnak hívják.

 

Az icipici gépek 17 durokinon molekulából állnak, amelyek logikai kapukként funkcionálnak. A kutatók kerekenként 16 ilyen molekulát rendeznek el, s a középső molekulát középre helyezik, amely irányító pontként fog szolgálni. Az egész kereket arany hordozón állították össze.”

 

Gondoljunk csak a Minority Report-ra, ahol a nano-tech BioAPI felhasználva, egy szuperszámítógép valós időben elolvashatja és kiválogathatja az összetartozó gondolatainkat, így megfékezhetőek vagyunk még mielőtt eljárnánk a kormány megdöntését, avagy a Monsanto éves részvényesi közgyűlése előtti ülősztrájkot szervező vágyunk szerint.

 

http://thechargeronline.com/

 

Senkinek sem kell ezt zokszó nélkül eltűrnie. Gyökerestől kitéphető volna az a „lágy-gyilkolás” és a technológiai álcázás, amely egyszer majd lehetővé tehetné a mindenkori hatalomnak, hogy átvegye a hatalmat az egész emberiség felett. A tudatunk ellenőrzése alatt állunk, nem a kormányé alatt, nem számít, mennyire keményen próbálnak minket manipulálni a fejlett technológiával. Kínálkoznak olyan utak, melyek során szuperemberekké válhatunk a nélkül is, hogy elveszítenénk az emberiességünket. A Science Daily egyik nemrégiben készült beszámolójában bebizonyították, hogy az emberi DNS megváltoztatható meditáció útján. Pusztán néhány óra gyakorlás után teljesen megváltozik a gén expresszió. Ez vajon miért nem egy elfogadottabb paradigma a világunkban? Valószínűleg azért, mert az ehhez hasonló riportokat félresöprik, miközben mi Fukushima és a hamis ürügyek félelmébe maradunk bezárva.

 

Meditálj és túl fogsz látni minden illúzión, többek között azokon az elme-börtönökön is, amelyek bent tarthatnak téged. A nanobotok az eugenikai osztály parányi és gonosz katonái lehetnek, viszont a mi kollektívánk erősebb.

 

„Ha e szuperember-koncentráció által sikerül átalakítanunk vagy szétválasztanunk a két kozmoszt azok teljes komplexitásával együtt puszta gondolatokká, akkor az ember elérheti a kauzális világot és megállhat az anyag és a szellem egyesülésének a határán. Ott a tudat megnyilvánulásaiként érzékelheti az ember az összes teremtett dolgot: a szilárdat, a folyékonyt, a légneműt, az elektromosságot, az energiát, mindent lényt, az isteneket, az emberiséget, az állatokat, a növényeket, a baktériumokat úgy, mint ahogy az ember lehunyja a szemét és rájön, hogy létezik, annak ellenére, hogy a teste láthatatlan a fizikai szemei számára és csak gondolatként van jelen.” – Paramahansa Yogananda Ch. 43 The Resurrection of Sri Yukteswar

 

Forrás: http://www.wakingtimes.com/

 

Fordította: Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..