Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A szkarabeusz titkai – az emberi történelem ősi szent szimbóluma

A bogarak formájában megtalálható díszítőelemek a késő paleolitikum korszakától (10 000 – 20 000 évvel ezelőtti időktől) ismeretesek. Mindazonáltal, sokkal korábbról, mint az egyiptomi civilizáció, éppen ezért nehéz pontosan meghatározni, hogy az emberek pontosan miféle jelentést társítottak a bogár-ornamentikához.

 

A szkarabeusz egyike a legrégebbi és legelterjedtebb ókori egyiptomi szimbólumoknak. Az egyiptomi fáraók imádták a ganajtúró bogarat és minden jel szerint ugyanolyan szentnek számított az egyiptomiak számára, mint amennyire szent a kereszt a keresztények számára.

 

 

Ez egy szkarabeuszbogár óriásszobra. Megközelítőleg másfél méter hosszú és az egyik legnagyobb a ma ismert szkarabeuszábrázolások közül. Erről a szkarabeuszról úgy gondolják, hogy a ptolemaioszi korszakból (Kr.e. 305-30.) származik, azonban korábbi is lehet. Egykoron egy egyiptomi templomban állott, viszont a törökországi Isztambulban fedezték fel. Valószínűleg Egyiptomból vitték Konstantinápolyba, amikor a város a kései Római Birodalom fővárosává lépett elő Kr.u. 330-ban. Image credit: British Museum

Ez egy szkarabeuszbogár óriásszobra. Megközelítőleg másfél méter hosszú és az egyik legnagyobb a ma ismert szkarabeuszábrázolások közül. Erről a szkarabeuszról úgy gondolják, hogy a ptolemaioszi korszakból (Kr.e. 305-30.) származik, azonban korábbi is lehet. Egykoron egy egyiptomi templomban állott, viszont a törökországi Isztambulban fedezték fel. Valószínűleg Egyiptomból vitték Konstantinápolyba, amikor a város a kései Római Birodalom fővárosává lépett elő Kr.u. 330-ban.
Image credit: British Museum

 

 

Az esztétikus tulajdonságokkal és samanisztikus szimbolizmussal rendelkező szkarabeuszokat már a Kr.e. 3. évezredben, az Óbirodalom idején ismerték és fontos szerepet játszottak a korai állatimádatban. Ezt támasztják alá az I. dinasztia Den nevű királyának idejéből származó sírokban talált régészeti bizonyítékok.

 

Sir W. M. Finders Petrie a Szkarabeuszok és hengerek a nevekben című munkájában azt írja, hogy az ókori Egyiptomban sok különféle bogarat tiszteltek és imádtak szentként, miként azt a sírok korsóiban talált számos kiszáradt bogár is bizonyítja, amelyek között kis- és nagyméretűeket egyaránt találunk, s köztük sok az amulett, kiváltképpen a nagy szent Scarabeus sacer formájú.

 

Egy jelenet a Nitentore-i Hathor templomban lévő Szókár-Ozirisz kápolnából.

Egy jelenet a Nitentore-i Hathor templomban lévő Szókár-Ozirisz kápolnából.

 

Különösen jól ismert egy olyan amulett, amely a Napot – a Teremtő által az égbolton keresztül görgetett nagy golyót – ábrázolja, s … a szkarabeusz a Teremtő, Khepera… vagy Khepri (Kheper) napisten  jelvénye, aki az ókori egyiptomi mitológiában az „Istenek Atyja” és ez a bogárszimbólum az ókori Egyiptom őseredeti állatkultuszának képezte részét.

 

„Kheper” egy lény, s a szó jelentése: létezés, teremtés, illetve valamivé válás. Ily módon Khepera istenség egy önmagától keletkezett teremtő isten.

 

A szkarabeuszt Ra korongjával ábrázolták annak karmaival a 12., a 18. és a későbbi dinasztiák alatt és több más istenséggel összekapcsolták teremtési jelvényként.

 

Khepri szkarabeusz szimbóluma

Khepri szkarabeusz szimbóluma

 

Több millió kőből és fajanszból készített, szkarabeuszbogarat ábrázoló amulettet és pecsétet mintáztak meg Egyiptomban, s ez a hagyomány még sokáig fennmaradt a dinasztiák kora után is.

 

„A 23. dinasztiától kezdve szárnyas szkarabeuszt helyeztek a múmiák mellkasára a Teremtő jelképeként, aki átváltoztatja a holtakat, majd pedig a 26-30. dinasztiáig sok szkarabeuszt helyeztek a múmiára, általában fél tucatot vagy még többet egy sorban az istenalakok társaságában.” (W.M.F.Petrie)

 

A római időkben számos bogárféleséggel találkozunk, és a görögök átvették a faragott kőoszlopok szokását is, amelyek a jelek szerint megerősítik az egyiptomi szkarabeuszok szent templomainak a jelentőségét:

„Én vagyok Kheper, egy tudós, s amikor kiterjesztem szárnyaimat, visszatérek az életbe.”

 

A maják szent könyve, a Chilam Balam, „értéktelen földként” festi le a szkarabeuszt, materiálisan és morálisan kifejezve, amelynek a sorsa az volt, hogy szentté váljon. Kínában ugyanezzel a szimbolikus értelmezési móddal találkozunk a „szkarabeusz görgeti a zsákmányát, amit életnek nevezünk”.

 

„A szkarabeusz görgeti a galacsinját és a golyóban élet fejlődik ki spirituális koncentrációjának osztatlan erőfeszítése eredményeként. Ha egy embrió ki tud fejlődni a trágyában és le tudja vetni a páncéljait, akkor miért ne tudna a mennyei szívünk lakhelye egy testet teremteni, amennyiben szellemünket arra koncentráljuk…?” – olvashatjuk Az arany világ titka című kínai Életkönyv 1931-es kiadásában.

 

Tut király kiállítási tárgya a San Diegói Természettörténeti Múzeumban, akinek hieroglifája egy szkarabeuszbogarat vagy ganajtúró bogarat is magába foglal. Photo by Christian Rodas / U-T San Diego

Tut király kiállítási tárgya a San Diegói Természettörténeti Múzeumban, akinek hieroglifája egy szkarabeuszbogarat vagy ganajtúró bogarat is magába foglal. Photo by Christian Rodas / U-T San Diego

 

A híres Aranyvirág titka című szöveg példaként hozza fel a szent szkarabeuszt a spirituális halhatatlanság elérése érdekében „végrehajtandó munkára”, ami részint materiális – a fizikai test számára –, részint spirituális – a lélek – részére.

 

A taoizmus filozófiájának ez az egyik célja: hisz a különféle materiális „kiöklendezett galacsinok” erejében, amelyek segítenek a halhatatlanság elérésében.

 

A ganajtúró bogár zsákmányát tartották az egyik legfontosabb „kiöklendezett szubsztanciának”.

 

Tutankhamon szárnyas szkarabeusza féldrágakövekkel. A melldísz Tut keresztnevének hieroglifáiból van megformázva: Nebheperuré vagy NebKheperU-Ra = Ré a megjelenések ura.

Tutankhamon szárnyas szkarabeusza féldrágakövekkel. A melldísz Tut keresztnevének hieroglifáiból van megformázva: Nebheperuré vagy NebKheperU-Ra = Ré a megjelenések ura.

 

1.6

 

Ausztráliában, Amerikában, Ázsiában és Afrikában sok bogárfaj szerepel az étlapon, néhányat még Európában is fogyasztanak. A nyugati civilizáció az 1900-as évek Art Nouveau ékszereit díszítette gazdagon bogarakkal és rovarokkal.

 

Európában és Észak-Amerikában a nyakékek, a brossok és a fülbevalók esetében használtak bogarakat bronztárgyra ültetve.

 

A nők a mai napig is viselik bizonyos bogarak élő fajtáit kis arany vagy bronz láncra erősített brossokként.

 

Másfelől vannak, akik azt állítják, hogy a nyak körül függőként viselt szkarabeusz torok- és gégeproblémákat okozhat. De az is lehet, hogy ez csak illúzió?

Forrás: http://www.messagetoeagle.com/scarabmyst.php#.VX5cQfntmkp

Fordította: Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..