Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A tanítások félreértelmezéseinek veszélyei

Nap mint nap tapasztalom, hogy a spirituális tanítások egész seregét félreértik, kiforgatják, sőt sokszor fegyverként alkalmazzák egymás ellen a neofiták (tanítványok). Álljon itt néhány gyakorlatból vett példa, amelyen keresztül talán többen magukra ismerhetnek! Szó lesz az egómentesedésről, az individualizációról, a pénzhez való viszonyról, a szeretetről és a rémhírekről.

 

EGÓMENTESEDÉS

 

Sokan hisznek abban, hogy az egó nem más, mint az én. A spirituális tanítások azonban picit másképpen, árnyaltabban értelmezik az egót, mint mondjuk a pszichológia, vagy a köznyelv. Spirituális aspektusból az Én alatt isteni eredetű, tiszta, elpusztíthatatlan, sérthetetlen, halhatatlan és fejlődőképes tudatközpontot értünk. Az Én egy magasabb rendű intelligenciának a kifejeződése, ezért sokszor nagy kezdőbetűvel írják, vagy olyan jelzőket tesznek el, mint „felső”, „felettes”, „isteni”. Amit az Én nyújt az ember számára: a valóság, a megismerés, a határtalanság, a szabadság, a lelki öröm, a béke, a csend és más rokonprincípiumok.

Viszont, az egó korántsem azonos a valódi énünkkel, hanem csupán annak a mintájára az elménkben születő kép, így énképről beszélünk. Az egó mindig korlátolt, határok közé szorított és torz. Nem a valóságot mutatja, hanem mindent valamilyennek próbál beállítani. Az érzelmeinket és a gondolatainkat manipulálva szinte bármit elhitethet velünk. Ebben rejlenek az igazi veszélye. Az egó mindig kivetít valamit: vagy a múlttal foglalkozik, vagy a jövővel, de semmiképpen sem a jelennel. Az egó üzemanyaga az érzelmi és gondolati energia. Amikor az ember megittasul az igazságától, amikor gőgös, lenéző, sznob, hatalomvágyó, erőszakos, dühös, gonosz, illetve amikor kishitű, elnyomható, elfojtós, meghunyászkodó, szorongó, félénk, irigy, gyenge, akkor tudhatja, hogy az egója dolgozik benne. Az ilyen és ehhez hasonló tulajdonságok miatt van szükség az egó vadhajtásainak a mentesítésre. Ehhez érettség, elszántság és belátás szükséges. Ahogyan az egó felségterülete csökken, úgy fog az én hatásköre bővülni és növekedni, mígnem a tökéletes belső harmónia állapotába nem kerülünk.

 

INDIVIDUALIZÁCIÓ

 

Az individualizáció szervesen kapcsolódik az iménti egós témához, mivel az individuumunk, magyarul az egyéniségünk kifejlesztéséről és fejlődéséről szól. A hangsúly az egyéniségen van. Minden, ami az egyediségünket adja és táplálja, az énünkből fakad. Mármint a valódi énünkből. Az egó megpróbálja cselesen uniformizálni az egyéniségünket, tehát olyanná tenni, mint mások: nevelés, normák, szocializáció, szabályok betartása, elvárások és ideológiák tömkelege által maszkokat húz az arcunk elé. Az egó rendre ellenáll a valódi másságnak, vagyis az én erejének. Az egó mindig  a külvilágra figyel és onnan nyeri erejét, míg az én mindig belülről, a valós, belső értékekből táplálkozik.

 

Aki úgy akar fejlődni, hogy közben nem veszíti el egyéni értékeit és erkölcsét, az érettségre tesz szert. Itt nem csak a határozott és kiforrott individuumra gondolok, hanem az érzelmi intelligenciára, a toleranciára és a helyesen használt megkülönböztető képességre is. Az individuum jellemzője az egység és az integritás.

Az egyéniség nem összetévesztendő a személyiséggel. Ezt sokan sokféleképpen félreértik, illetve félreértelmezik. A személyiség egy komplex pszichológiai fogalom, amelybe sok minden beletartozik. Ekképpen az ember tudatos és tudattalan részei is integrálódnak a személyiségbe. Ide sorolandó az ember árnyéka, a női és a férfi oldala, az emléksúlyai, a gátlásai, az ösztönlénye, s még milliónyi apró pszichikai tulajdonsága is. Az egyéniség ezen túl van, ettől sokkalta mélyebben foglal helyet. Az individuum a mélymag, az önvaló, az isteni én, amely soha nem változik, mert az adja az egyedülállóságunkat, amely még a halált is túléli, ellentétben a személyiségünk egyéb részeivel. Így a valódi spirituális fejlődésnek csak azt hívom, ami az individuumunk kibontakoztatására törekszik. Sőt, csak akkor spirituális egy fejlődő lélek, ha az önvalója kiteljesítésén fáradozik, amúgy nem az. (Kiegészítésképpen vesd össze az előbbi sorokat a pénzhez való viszonnyal!)

 

A PÉNZHEZ VALÓ VISZONY

 

Sok ezotériát tanuló helytelen viszonyt alakít ki a pénzzel. Ennek egyik oka, hogy mocskos dolognak találják. Itt azonban egy óriási félreértéssel van dolgunk. A pénz is ugyanúgy energia, mint a szeretet, a lélek, vagy az univerzum. A pénz véleményem szerint se nem jó, se nem rossz. A gond a pénzzel kapcsolatban kialakított viszonyban rejlik. A pénzről való gondolkodás, az anyagi javakkal kialakított viszony: a görcsös ragaszkodás és a hiányából, vagy épp a túlzott meglétéből fakadó, egóra ható érzetek, illetve az egóból kiváltott reakciók miatt vagyunk hajlamosak azt hinni, hogy a pénz egy szennyes valami, amit nem kellene szeretni. Ez sokszor önellentmondásokba sodorja az embereket, mivel egyfelől előítéletesek a pénzzel kapcsolatban, másfelől szeretnék megszerezni a spirituális munkájukért cserébe, vagy csak szimplán a megélhetésük miatt. Vagyis egyszerre éreznek taszítást és vonzalmat a pénz iránt, amely két ellentétes erő, tehát nem csoda, hogy kioltják egymást.

 

A másik tipikus félreértés a Biblia ama gondolata, amely lényegében Jézus szavait állítja be sajátos köntösbe burkolva: ingyen kaptátok, ingyen adjátok. Erre hivatkozva aztán sokan azon dilemmáznak, hogy akkor elfogadjanak-e valamennyi ellenszolgáltatást a spirituális szolgálatukért, vagy sem, és minduntalan lelkiismereti kérdést csinálnak ebből. Álláspontom szerint nem a nincstelenek nyomorúságából, nem a szegény emberek bajaiból kell hasznot húzni, mert az erkölcstelen cselekedet. Mindazonáltal, ha az adás szívből jövő, akkor azon áldás van. Így kérés nélkül is viszonzást vált ki. Ez pedig anyagiakban, így pénzben is, megnyilvánulhat. Az adás csak az egyik oldalról adás, a másik oldalról befogadás. Ez a megfelelő és etikus adok-kapok működteti az univerzum életét, tehát ágálni ellene nem érdemes. Sőt ami azt illeti, kifizetődő betartani. Kevés kivételtől eltekintve fontos, hogy minden kölcsönösségi alapon működjön. Az önzetlen adás luxusát csak egy idő után engedheti meg magának a lélek, miután már nem csak adni, hanem helyesen adni is tud, és azzal nem sérti az univerzum többi törvényét, így például a karma törvényét sem.

 

SZERETET

 

A szeretetnek végtelen megnyilvánulási formája létezik. Az emberekből származó szeretethullámok ritkán tiszták: önzetlenek, viszonzást nem remélők és bőséget fakasztók. Ha ugyanis ezen feltételeknek nem felel meg a szeretetnek nevezett érzés, akkor az valamiféle külön bejáratú szeretetet, tehát tudhatjuk, hogy egyáltalán nem isteni szeretetet táplálunk a másik lélek iránt. Ezzel önmagában véve még semmi baj nincsen. Ám amint az érdekek, a tudatalatti ragaszkodás és egyéb egoista célok is átszínezik, áthangolják a szeretetnek nevezett érzületünket, akkor az könnyedén látszatszeretetté, álszeretetté és szeretetutánzattá válhat.

 

Másik érdekesség a szeretettel összefüggésben az, hogy a szeretet nem mindig a legfontosabb. Vannak helyzetek, amikor a karma jobban összeköti a lelkeket, mint a szeretet. Például amikor egy beteg és rosszindulatú szülőt kell a gyermekének gondoznia, vagy amikor a házastárs kényszerül a gyermeke jövője miatt együtt élni a párjával, akkor nem a szeretet a lelki élet kovásza. Mégis az isteni gondviselés kétségtelenül tud ilyen és ehhez hasonló szituációkat teremteni. Ez is a fejlődésnek az egyik aspektusa, egy más minőségű szeretet, amelyet nem könnyű felfedezni és gyakorolni.

 

RÉMHÍRGYÁRTÁS

 

Ahogy közeledik a korszakváltás, úgy rosszabbodik az ezotéria helyzete. Most a kedves Olvasó, biztos meglepődik ezen a kijelentésemen és arra gondol, hogy a Gyuri eltévesztette a szavakat. De közlöm, hogy a helyükön vannak. Oda szántam őket, ahová kerültek. Ugyanis az ezotéria biznisszé vált, nem csak a vallás, a spiritualitás is átcsapott az ellentettjébe. Pszeudospirituális, antispirituális szekták és vérszomjas, demagóg egyházi emberek ontani kezdték magukból a rémhíreket, ami persze önmagukat is minősíti. Én arra hívnám fel a figyelmet, hogy az olyan „spirituális” hírek a szellemi segítőkről, amelyek a munkájukat degradálják, pocskondiázzák és kritizálják, 98-99%-ban az illető személy tudatszintjét minősítik, és egyoldalú igazságokat közölnek.

 

Ma divatos és valljuk be, nem nehéz bárkit leminősíteni. Azonban aki a kétely magvait elveti, annak nem marad el a fizetsége. Kérdés: ő valójában mit képvisel? Miért hiszi azt magáról, hogy a teljes igazságot látja? Miért tetszeleg az igazságszolgáltató és a „mások megmentője” szerepében? Azt kell, mondjam, hogy a csalódásaink és kudarcaink okozói, miként kimondott szavaink felelősei is mi magunk vagyunk. A karma mindenkoron működik. Talán a „hallgatni arany” mondással most is többre mennénk.

A rémhírek szenzációknak számítanak, ezért aztán élvezettel alkalmazzák őket ezoterikus berkekben is. A motivációja ennek a torz ítélkezésnek magától értetődő. Ugyanakkor a felmágnesező hatása óriási: könnyen magával ránthatja az egyik ember a másikat, ezért nem árt elhatárolódnunk a negatív híresztelésektől és mendemondáktól. A rémhírek egyúttal viszont tökéletesen rámutatnak a mi gyenge pontjainkra is.

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..