Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A természetfeletti természettudományilag

Sokan azt hiszik, mert egyesek azt a képet plántálják tudatosan beléjük, hogy korunk élvonalbeli tudósai mindenben az anyagelvűség hívei, ennél fogva nem hisznek a természetfelettiben, a pszi-jelenségekben és a szellemei létezőkben. Ez azonban nem felel meg a valóságnak. A tudós nem jelent egyet a vaskalapossággal, a maradisággal, a konzervativizmussal és a bigottsággal. A fizikus is lehet újító és elképesztő ötletek kiagyalója, különben hogyan mehetne végbe világunkban a folyamatosan zajló paradigmaváltás?

Manapság létjogosultságot nyert az anyag mögött rejlő kollektív tudatosság elfogadása. Vagyis az a teória, mely szerint az anyag mögötti, a dolgok, a tárgyak fizikai mivolta és a szokványos jelenségek mögött egy közös, érzékfeletti és egyénfeletti lélek működik.
Félreértés ne essék, nem azt állítom, hogy minden tudós egyetért ebben a kérdésben, de egyre többen posztulálnak egy finom szubsztanciát, egy lélekszerű valamit a világ alaptendenciáiban, a szubatomi szintektől sokkal, de sokkal lejjebb, amelynek adhatjuk a kollektív tud, a világtudat, Isten, vagy az univerzális telepátia elnevezést is, hogy csak egynéhányat említsek a sok közelítő definíció közül.

Szót érdemel természetesen a másik oldal is. Ők az örök tagadók, a megrögzött kétkedők, akik mindent megvétóznak, kétségbe vonnak és kétséget ébresztenek az új teóriákkal szemben. Ebben az esetben azonban a tagadás megint csak a tudatlanság menedéke. Kant véleménye ebben a kérdésben a következő volt: attól, hogy valamit ésszel nem tudunk belátni, még egyáltalán nem bizonyítja magának a dolognak a lehetetlenségét. S valóban, minden dologról a tapasztalás révén szerezhetünk tudomást. Lehet ugyan, hogy nem értünk meg egy jelenséget, nem ismerjük a működését, a természetét, mégis attól a tények még tények maradnak. Márpedig, ha valamit tényként tapasztalunk, akkor célszerű foglalkoznunk vele, s kutatnunk azt, hiszen minden eddigi elméletünk és teljesítményünk csak viszonylagos.

A parapszichológia területei

A parapszichológia lényegében a természetfeletti jelenségeket vizsgálja természetes és a ráció számára megismerhető módon. A parapszichológia is a racionalitáson alapul, jóllehet határait jóval távolabb húzza meg, mint ennek az irányzatnak más hívei.
Tehát nem kell lemondanunk az értelemről és a tudásról, ha a parapszichológia vizeire hajózunk ki.
Olyan parafizikai jelenségekre is elfogadható válaszokat találhatunk, mint a telekinézis (tárgyak mozgatása pszichikai erőkkel), a teleportáció, a teleplasztika, a levitáció, a távolbahatás vagy épp a materializáció. A parafizikában az a jó, hogy ezeket a kísérleteket fizikai érzékszervekkel is láthatjuk, nyomon követhetjük és valahol összekötő kapocsként, határtudományként, vagy éppenséggel határokat átlépő tudományként szerepel ez a természettudományok és a természetfeletti stúdiumok között.

Léteznek továbbá parapszichikai jelenségek is, melyek már kevésbé megfoghatóak, mint a parafizikai jelenségek és képességek, mégis a hatásaikat a hírszerzéstől kezdve a spirituális gyógyításig számos életterületen alkalmazzuk. Ilyen a tisztánérzés és a telepátia.
A telepátia a gondolatolvasást és –továbbítást jelenti minden segédeszköz nélkül, mondhatnók, fejből fejbe, tudatból tudatba.
A tisztánérzés már egy komplexebb fogalomkör, s kissé félreérthető elnevezés, mert itt az érzékelés sokrétű formációiról van szó. Ide tartozik többek között a pszichometria, azaz a tárgyakról való információk leolvasása pszichikai energiák által, vagy a divináció, amely az előbbi információ-levételt takarja, csak nem tárgyakról, hanem személyekről. Viszonylag kevéssé ismert, de ide tartozik például a kriptoszkópia is, amely a nem érzékelhető képek, tárgyak és események felismerését takarja. De ebbe a csoportba sorolható még a távolbalátás- és érzés; az időbe (múltba és jövőbe) látás is.
Az előző két kategórián is túltesznek megfoghatatlanságukban a szellemi jelenségek, melyek alatt a legkülönbözőbb szellemek és lelkek megnyilatkozásait értjük. Ezeket is sokan igyekeznek detektálni, regisztrálni, mérni és láthatóvá tenni. Más kérdés, hogy a technika és a parapszichológia még gyerekcipőben jár. Így maradnak a többnyire spontán anomáliák, amelyek ugyebár kevéssé kutathatók tudományos eszközökkel? Vagy mégsem?

Való világ és az ember

Abban csaknem az összes parapszichológiai és ezoterikus irányzat megegyezik, hogy az ember egy valóságos mikrokozmosz, amelyben benne foglaltatik a makrokozmosz. Kivált, abban az értelemben, hogy a Nagy Egésszel alkotott rejtélyes összekapcsolódásaink és a világtól való függőségünk jóformán totális. Vagyis az ember életében és sorsában valahol minduntalan a világ sorsa képződik le. Sőt mit több, az ember éppen a kozmosz kicsinyített modellje. Így a kozmosz kutatása egyben az ember lényének a kutatása is.

Vannak tudósok, akik úgy vélekednek, hogy az érzékelhető világ olyan, mint egy buborék, amelyet számunkra a közvetlenül nem tapasztalható világ energiatengere vesz körül. Ily módon mindaz, amit mi anyagnak hívunk, nemhogy nem sűrű valami, hanem voltaképpen a finomabb, implicit energiaóceánnak a megritkulása. Kissé olyan ez a helyzet, mint a szénsavas vízben található buborékok esete, amely buborékokat mi anyagnak, tárgyaknak, dolgoknak hívunk, s a víz ebben az esetben a teret kitöltő energia, aminek a laikus emberek nem is tulajdonítanak különösebb jelentőséget, pedig ha meggondoljuk éppen ez a láthatatlan, megfoghatatlan, de hatásaiban nagyon is tetten érhető erőmező mozgatja a világegyetem monstrumait és tartja fenn a Rendet, a Kozmoszt.

Az emberek többsége bele sem gondol abban, vagy eleve nem is tud arról, hogy például ujjkörmein másodpercenként több millió neutrínó vagy sötét anyag halad keresztül. (A sötét anyag nem igazából sötét, inkább ismeretlen.)

Egyes tudósok a kozmoszt egy gömbhöz vagy fejhez hasonlítva úgy vizionálják a létezőket, hogy az összes dolog, mely a fej agyhártyájával áll kapcsolatban, amely elsősorban lélek, az tulajdonképpen halhatatlan létező, ellenben, azok a dolgok, amelyek bizonyos távolságra vannak az agyhártyától, halandóak lesznek, mivel bennük több a testi rész, mint a lelki.

Gondoljuk végig, hogy ez mennyire így van. A létezők szétválasztása testi és lelki részekre oly módon, hogy a „lelki” adja a halhatatlanságot, vagy az örökkévalóságot, már csak azért is frappáns megoldás, mert tudjuk, hogy az ősrobbanás időpontjában, de még a Big Bang előtti másodpercben is léteznie kellett az anyagnak valamilyen formában. Különben, a semmiből kellett volna keletkeznie az anyagnak. De ez lehetetlenség és logikai abszurdum. Így marad az a hipotézis, hogy valaminő olyan állapotban volt az anyag, amelyet ma nem ismerünk, hiszen az ősrobbanás előtt nem volt sem tér, sem pedig idő. Azt az állapotot pedig nyugodtan hívhatjuk szellemi vagy lelki állapotnak, esetleg isteni világnak, amelyről nem logikus feltételezés, hogy az ősrobbanással megszűnt volna, sokkal inkább egy része képződhetett le egyfajta formavilágként, s mi ezt nevezzük kozmosznak.

Eddington világosan kifejti, hogy az univerzum alapanyaga valójában az elme anyaga. Így aztán a világegyetem leginkább egy végtelen élőlényre hasonlít. A kozmosz-ember analógia úgy érvényesül, mint a nagy elme-kis elme kapcsolata. Vagyis tudatosság sejthető meg a kozmosz és az ember rendszere mögött. De mi lehet ez a mozdulatlan mozgató? Mi lehet ez a mindent átható tudat? Legfőképpen pedig, hogyan hozza létre az életet?

Amikor Röntgen 1895-ben észrevette, hogy a róla elnevezett sugarak áthatolva az emberi agyon, nem nagyon ütköznek szilárd anyagokba, akkor ez a tény jelezte neki, hogy itt valami rejtély húzódik meg a háttérben. Röntgen ugyanis nem pont ezt várta el egy olyan meglehetősen bonyolult folyamatokra képes, intelligenciát hordozó szervtől, mint az agy. Később kiderült, hogy az agy több mint 95% víz, s ekkor ámult el csak igazán a tudós.
A víz számos kultúrában és filozófiai rendszerben, de még a pszichológiai szimbolizmusban is a lélek szimbóluma. Masaru Emoto 2005-ben bebizonyította, hogy a víz nem csak kémiai anyag, hanem minden információt magában elraktározó közeg. Tehát amivel csak kapcsolatba kerül, arra a víz képes „visszaemlékezni”. Sőt, a víz képes az információkat más rendszerekre – például emberre – átvinni. Ennek tükrében joggal feltételezhetjük, hogy talán a lélek is hasonló információtároló és –szállító valami lehet.

Ez a gondolat pedig nem új keletű, ha meggondoljuk, hogy a milétoszi iskola első alakja, a görög Thalész, a világegyetem archéjának (alapanyagának) éppen a vizet tartotta. Szerinte minden a víz elemből jön elő és létének elmúltával víz elemmé alakul át. (Víz alatt egy elvet értett elsősorban, nem egyszerűen a fizikai vizet. S kérdem én, mi van akkor, ha egy energia-óceánt?)

A kozmológusok megfigyelték, hogy amíg a kozmoszban belül több az anyagi létező, s a kozmoszt kívülről inkább egy lélekszerű, anyagtalan valami vesz körül, addig az emberben jobbára kívül van az anyag (fejcsont az agy körül) és belül a lélekszerű. De vajon hogyan kerülhet a kint belülre, s a bent kintre. Azaz, miként alakulhat át a lélek anyaggá és az anyag lélekké, a láthatatlan láthatóvá és látható láthatatlanná.

A kint bentre kerülésének zseniális módját reprezentálja a Möbiusz-szalag. Ezt bárki otthon is kipróbálhatja: egy szalag két végét egy félfordulatú csavarással összeragasztjuk, s lőn csoda: ami kint volt, egyszer csak bent lesz, a jobból pedig baloldal lesz. Sétáljunk végig a szalagon képzeletben, s tapasztalni fogjuk, hogy átlépünk a síkon annak ellenkező oldalára, majd vissza.

Wawe és Marshal feltételezték, hogy tér nélkül is lehet mozgás, de magától értetődően teljesen más törvényszerűségek alapján működhet ez a fajta dinamika. Szőke Miklós úgy gondolkodott, hogy a 4. dimenzió talán egy Möbiusz-tér lehet, ahol a térszerkezet hirtelen energiává fordul át. Ennek pedig nincs sem ideje, sem térbeli kiterjedése. Íme, a természetfeletti és a természet kapcsolata. A nagy átalakulás, és a nagy átalakító zseni, Isten, egyik trükkje. De ma is találunk a kozmoszban erre utaló jelenségeket: a féregjáratot, a fekete lyukat és a fehér lyukat.

A hermetikus (egyiptomi) világmodellben – merthogy Thalész Egyiptomban tanulta, amit tudott – a lélek és a szellem nem térbeli kiterjedésű, mégis mindent mozgat. Tegyük hozzá, hogy a magasabb dimenzió mindig magában foglalja az alacsonyabbat, s a hierarchia a következőképpen alakul: a magasabb rendű irányítja az alacsonyabb rendűt, és nem fordítva! Miként a háromdimenziós kezünk mozgása irányítja az árnyékunkat, és nem fordítva!

Még egy gyors kérdés: vajon az anyagtalan létezőknek van-e hordozóközegük? Ha igen, akkor miért? És micsoda az?
Igen van. Ez a fény. Ugyanis csak a fény teljesen önfenntartó a fizikai univerzumban, minden más függ valamitől. Viszonylag könnyű belátni, hogy a mi világunkban mindent a fény mozgat, így az anyagot is a fény mozgatja, vezérli és alakítja át. Vegyük például az élet kialakulását az őskotyvalékból, vagy a fotoszintézist, vagy a növekedési folyamatokat. De vajon mi a fény titka?

Úgy tűnik, hogy a fény magasabb információtartalommal rendelkező energiaforma. A foton (így nevezik a fény részecskéjét) az elektromágneses spektrum része. Az anyag pedig leírható állóhullámok halmazaként, nevezetesen úgy, hogy frekvenciája a látható fény és a gamma-sugárzás felső határa között van. Ez alapján kijelenthetjük, hogy a testünk alacsony energiaszintű anyagokból áll. Logikus azt hinni, hogy ezt valami létrehozza. Mi választja el a világokat egymástól? Az energiaszint, amit a fizika úgy fogalmaz meg, mint az elektromágneses hullámok frekvenciája. A lélek és a szellem valószínűleg magasabb frekvencián mozognak, akkor viszont az energiaszintjüknek is magasabbnak kell lennie.
S most jön a csoda: a megfeleltetés. Mi van akkor, ha a szellem, az erő és az anyag együttesen alkotják a valóságot? Mondjuk úgy, hogy a szellem = értelem = információ; a lélek = energia, erő; a test = anyag.
Ezeket azért igyekeznek egyes tudósok mérni, mert feltételezik, hogy az elektromágneses spektrum más-más frekvenciáján rezegnek. Azonban, ez meddő próbálkozás, mely eleve halálra van ítélve, mivel a mérőműszer anyagi, míg a mérés tárgya szubsztanciális, finom anyagi.

Fényre pedig azért van szüksége a léleknek és a szellemnek, mert nem képesek önmagukban az anyaggal való érintkezésre. A fénysebességtől eltérő sebességű összetevők ugyanis képtelenek érintkezni az anyaggal. Így lesz a fény a hármasság hordozója, összekötője, s ezzel felzárkózik a valóság hármas alkotóelemei közé, amit sokféleképpen megfogalmazhatunk.
Az imént említett jelenség miatt láthat az ember fényalagutat, amikor a testéből kilép a finomabb alkotóeleme. A parapszichológia a kísértetjárás és a legtöbb pszi-jelenség kutatásakor ezért tapasztal színes fényeket, különleges felvillanásokat és egyéb, fényekben megnyilvánuló jelenségeket. A fény által hatol be a fizikai világba a lélekszerű, és a fény által lép ki innét. Lehet, hogy mégsem olyan elvetemült dolog ez a természetfeletti?

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..