Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A TÖRTÉNELEM SORÁN KIK HÓDÍTOTTÁK MEG EGYIPTOMOT, ÉS MIÉRT?

Az antik egyiptomi birodalom kifejlődését, megmérettetését és bukását a történelmet sebtében átlapozók számára a következő főbb dátumokhoz köthetjük:

  • i.e. 5000-3100 – A predinasztikus korszak 1900 éve alatt „fokozatosan” fejlődtek ki a civilizáció alapjai. Hogy honnan? A semmiből? A földből, Kemetből? Földönkívüliek vagy isteni beavatkozás nyomán?  Erről az időszakról írott források nem igazán maradtak fenn.
  • i.e. 332-ben következett a makedón-görög dinasztia és hegemónia I. Ptolemaiosztól VII. Kleopátráig;
  • i.e. 30. Római Birodalom része lett Egyiptom;
  • i.sz. IV. században bizánci uralom alá került és megjelent a kereszténység;
  • i.sz. 641. az arab törzsek szállják meg Egyiptomot, gyökeret ver az iszlám, és a mai napig ezt az érát éljük.

 

Egyiptom dicsőséges történelmének áttekintésekor mindjárt meglepődik a kutató, amikor a dátumokra pillant. A hivatalos történészi álláspont szerint ugyanis a Birodalmat i.e. 3000 tájékán alapította egy király, név szerint Ménész (Mén, Meni), akit az I. dinasztia első fáraójának tartanak. Ménész volt tehát az egyiptomi állam megalapítója. A história ezzel látszólag meg is oldódna, ha nem keltenék fel az érdeklődésünket a régészeti emlékanyagok közül Manethón töredékei. Az illető úriember egy szaiszi pap, majd később minden bizonnyal héliopoliszi főpap volt, aki Kr.e. 3. században vetette papírra Egyiptom történelmét. Ő azonban nem úgy kezdi, ahogy elvárnánk tőle! Nevezetesen Ménésszel, azaz Men-nel, mivel az „ész” végződést csak a görög korszakban illesztették neve mögé.

 

Manethón nem átallja jól összezavarni a halandót azzal, hogy kijelenti a következőket:

A „halotti szellemek és félistenek után” számítják az első dinasztiát, nyolc uralkodóval. Ezek közé tartozott thiszi Ménész, aki 60 évig kiválóan kormányozta Egyiptomot. Egyébiránt megsúgom, hogy ő vezette be a krokodilok tiszteletét – de erről a történetírás mitsem tud!

 

Ha picikét jobban elmélyedünk Manethón írásaiban, akkor láthatjuk, hogy a főpap állítása szerint már az özönvíz előtt is éltek isten-, vagyis papkirályok. Az Egyiptomi civilizáció története című művében azt írja, hogy Hór és követőinek kora 13900 évig; a Bölcsek kora 11000 évig; míg a Fáraók kora 3000 évig tartott; hozzátéve, hogy a Krisztus utáni kor 2000 évig fog tartani. Ez közel 30 ezer évet ölel fel, tehát kicsit többet, mint amennyit a kutatók ma feltételeznek. A konzervatív egyiptológusok nem fogadják el ezt a kronológiát hitelesnek. Mi azonban jónak tartjuk. Ha mindehhez hozzávesszük a spirituális kútfőket is, akkor már kezd összeállni valamifajta kép, s akkor a Zep Tepi egy újabb fejlődési ciklus elindításának eseményévé lép elő. Gyakorlatilag Atlantisz pusztulását követően egy újabb civilizáció kezdte meg evolúcióját. De most vissza a hódítókhoz!

 

Amíg az istenek és az istenek küldöttjei uralkodtak, addig Egyiptom nagyszerűen működött. Ha nagyon pontosak akarunk lenni és a kezdeti nehézségeket nem számítjuk, akkor Egyiptomnak 19 ezer valós és virágzó éve volt. Ennek mélységes spirituális okai vannak. Lényegében Kr. e. 2000-ig volt jelen komolyabb erő és hatalom Egyiptomban. Addig nem lehetett meghódítani, amíg az istenségek, mint például Szehmet, védték.

 

Amikortól azonban a birodalom istengazdái úgy döntöttek, hogy Egyiptomot leállítják és átengedik az embereknek, az emberi fáraóknak, majd később más népeknek, onnantól kezdődtek a hódítások.

 

Az Óbirodalom első szakaszában az abszolút királyi hatalom, a Nap-kultusz, a gazdasági és technikai prosperitás volt jellemző. Az V-VI. dinasztia korában fellazult egy kissé ez a rendszer. Az Óbirodalom második felében nem fordítottak gondot a külpolitikai eseményekre, mivel nem volt semmilyen külső fenyegető hatalom. Talán csak a líbiaiakkal vívtak néhány kisebb harcot. A régmúltból eredő forrás megállapítja, hogy a fáraó egyik kötelessége, hogy megvédje a líbiaiaktól Egyiptomot. Ezen felül a Szináj-félszigeten található bányákat kellett olykor megvédeni a beduinoktól, de nem tudni, hogy volt-e tényleges összecsapás. Egy nagyméretű hadjáratsorozatról is van ismeretünk, mely a VI. dinasztia idején történt. Célja nem a területszerzés, hanem a Szináj biztonságának szavatolása volt. A sivatag erődszerűen védte Egyiptomot a behatolók ellen az Óbirodalom idején.

 

A meglehetősen zűrzavaros Első Átmeneti Kor után következett a Középbirodalom, amely Egyiptom határainak a kiterjesztése jegyében folyt. Egyiptom ebben az időszakban nem vívott fizikai háborút elő-ázsiai szomszédjai ellen, de a mágia fegyvereivel azért folyt némi harc velük. A Középbirodalommal lezárult Egyiptom második történeti virágkorszaka.

 

A Második Átmeneti Korban a trónváltások egy része katonai puccsal ment végbe, de nem alakult ki polgárháborús helyzet. I.e. 1720 környékén kezdtek hódítók beszivárogni a Nílus Deltába, akiket hekau-haszutnak, a puszták fejedelmeinek neveztek. Uralkodóik alkották a XV-XVI. dinasztiát. Manethón szövegében a név hükszósz formában szerepel. Az i.e. 17. században indított támadást Szalitisz, avariszi fejedelem, a XV. dinasztia megalapítója és rövid időre egész Egyiptom hükszósz uralom alá került. A hódítók többsége sémi eredetű volt. A hükszószok (hükszoszok) fő erődje Avarisz marad a Nílus Deltában. Majd jött Kamosze, aki a thébai államot emelte Egyiptom vezető hatalmává. A hükszósz uralom utolsó éveit teljes homály fedi. Egyszer csak visszafoglalták az egyiptomiak Avariszt is. Jahmesz felszabadította az országot, majd megkezdődött az Újbirodalom kora.

 

A pacifikálást erőgyűjtés és nyugalom követte többé-kevésbé. Egyiptomot a Mitannival folytatott háború tette a Közel-Kelet legtekintélyesebb államává. Egyiptom a nemzetközi politikába gyakorlatilag III. Thotmesz alatt kapcsolódott be, aki 17 ázsiai hadjáratával világbirodalommá tette Egyiptomot. Határai az Eufráteszig értek. A leigázott és torzsalkodó vazallus államok: Mitanni, Babilónia, Asszíria és a hettita birodalom voltak, akik ingadozó hűséggel viseltettek a fáraó iránt. Az államok között állandó volt a viszály. Suppiluliumas, hettita uralkodó, Mitanni ellen fordult, de sokáig vonakodott, hogy Egyiptom ellen is felvegye a kesztyűt. Végül a hettiták támadására az adott okot, hogy az egyiptomiak Qádes ellen vonultak. Végezetük egy járvány állította meg a hettitákat, melynek a király is áldozatul esett.

 

Nagy Ramszesz színrelépésével helyreállt Egyiptom tekintélye a Közel-Keleten. A fáraó elvett egy hettita királylányt, ezzel a két állam szövetségre lépett egymással. Ez nagyszerűnek bizonyult a tengeri népek inváziójáig. II. Ramszesz uralkodása alatt érlelődött a veszély a Líbiai-sivatagban. A Szahara deszikkációjának is nyilvánvalóan szerepe volt abban, hogy a líbiaiak szervezkedtek a birodalom ellen. A nomád életmódjuk sem volt már sokáig fenntartható. A tengeri népek közül többen csatlakoztak a líbiaiakhoz. A támadásuk közvetlenül Memphiszt és Héliopoliszt fenyegette. A hatalmas összecsapásban Merneptah megvédte Egyiptomot. Az ellenségre nézve súlyos következményekkel járt az ütközet. Kb. 40 évvel később újabb, immáron élethalál harc bontakozott ki a líbiaiakkal. De Egyiptom ellenségei között találjuk a danunákat is, akiket a danaidokkal azonosítanak. Egy hatalmas népmozgás, népvándorlás indult meg a Mediterraneumban III. Ramszesz idején. Valóságos invázió indult meg Egyiptom ellen: nem csak hódítani, hanem betelepülni akartak az egyes népe sarjai. Ramszesz végül ügyes taktikával visszaverte a támadásokat, megmentette a birodalmat. Ezután a maswasák törzse vezette ismét Líbia lakóit Egyiptom ellen.  Ramszesz itt is győz, de a háborúk kimerítik az ország erőtartalékait.

 

Közbevetőleg megjegyzem, hogy nagyjából ez idő tájt – a Ramszeszek alatt – dőlt el Egyiptom spirituális sorsa: leállítják és fokozatosan átengedik más népeknek. Nem véletlen, hogy V-X. Ramszesz uralkodásának éveit alig ismerjük. Voltak núbiai villongások, de Egyiptom még egy darabig felülkerekedett rajtuk. A „hanyatlást” azonban már nem sikerült feltartóztatni.

Az i. e. 8. századra a maswasák megszerezték az uralmat Egyiptom felett. Az ország anarchiába süllyedt és könnyű prédává vált. A veszély délről indult. Ez volt Napata birodalom, s a XXV. dinasztia, más néven az etióp dinasztia. Ez a mai Szudán területe. A háborúnak a területszerzésen kívül vallási okai voltak. A napatai uralkodó nem szállta meg Egyiptomot, Tefnaht hűségesküje után visszavonult a hazájába. Egyetlen fejedelemség, a szaiszi maradt Egyiptomban, melynek vezetője felvette a királyi címet.

 

Taharka (i.e. 690-664) idején Egyiptomnak a saját területén kellett harcolnia. Asszíria uralkodója 681-től Assurahiddina lett, aki célul tűzte ki az Egyiptommal való leszámolást, mivel az folyamatosan viszályt szított a szíriai-palesztin területeken. Az asszír király elfoglalta Alsó-Egyiptomot, de ezzel meg is elégedett, a hadjárat befejeződött. Majd Assurbanapli presztízskérdést csinált Egyiptomból és Thébáig nyomult, de Nékó kegyelmet kapott.

Ezután Tanutamom megtámadta Memphiszt, de a napataiak nem foglalták el a Deltát. Erre válaszul egy minden eddiginél hatalmasabb asszír roham zúdult Egyiptomra. Ekkor már Thébát is kifosztották.

 

Ezután következett a szaiszi kor 664-525. között. I.e. 525-ben a perzsa csapatok már Egyiptom határainál álltak. Pelisiumnál legyőzték az egyiptomiakat és Kambüszész lett a király. A fáraók aranya és gabonája immáron a perzsákat gazdagította.

A XXIX. és a XXX. dinasztia idején nem múlt el a perzsa fenyegetés, ezért erősödött a kapcsolat a görögökkel. III. Artaxerxész 300 ezer katonával megtámadta Egyiptomot, így a második perzsa hadjárat ismét a provincia sorsára juttatta Egyiptomot.

 

A Dáriuszt legyőző Nagy Sándor felszabadítóként léphetett a fáraók földjére i. e. 332-ben. Nagy Sándort a Szíva-oázisban található Amon-templom papjai az istenség fiának, fáraónak nyilvánították. Nagy Sándor halála után testvére, Philipposz Arrhidaiosz, majd fia, IV. Alexandrosz, utána Ptolemaiosz I. Szótér néven lett az uralkodó. I.e. 311-30. között regnált a Ptolemaiosz-dinasztia.

 

Ezután jött Róma, pontosabban i.e.30-ban az actiumi csata, amely Antonius vereségével és halálával végződött. Egyiptom hivatalosan római tartománnyá vált gazdagsága, elhelyezkedése és múltja miatt. Egyiptom gyakorlatilag Róma magtára lett.

Csak i.sz. 265-ben szakad meg Róma és Egyiptom között a kötelék egy rövid időre, amikor Alexandriában császárrá kiáltják ki Emilius prefektust. I.sz. 395-ben új korszak kezdődött Egyiptomban, Theodosius halálával a Bizánci (Kelet-Római) Birodalom részévé válik és megindul a kereszténység térhódítása.

I.sz. 640 körül az arab terjeszkedésnek nem tud ellenállni Damaszkusz, Jeruzsálem, Irak, Szíria, Palesztina és Alexandria sem. A mohamedán hit új élharcosai és hódítói bekebelezik Egyiptomot is az iszlám, illetve Allah nevében. Egyiptom az arab kalifátus tartománya lett és a mai napig az arab világ részét képezi.

 

1517-ben foglalták el a törökök Egyiptomot. A 280 éves török uralom alatt 100 pasa váltotta egymást. 1798-ban Napóleon szállt partra csapataival Alexandriában. Az ősi múlt vonzotta elsősorban a franciákat. 1805-ben alkirállyá nevezte ki Mohamed Alit, így kezdett el önállósulni Egyiptom. 1838-ban nyilvánították függetlennek az országot. Az angolok – ha nem is hivatalosan, de lényegében – gyarmatosították Egyiptomot. Az angol protektorátust csak 1922-ben számolták fel. A világháborúk sem kedveztek az országnak, végül 1952-ben vonul száműzetésbe az utolsó király.

 

Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..