Az élet annyi, amennyit megismersz belőle!
A tudomány végül bizonyítja, hogy energiavezetékek léteznek az emberben
2016-05-26

Mit jelent számunkra a spiritualitás és a tudomány összeolvadása?

„Minden kultúrában és minden orvosi tradícióban a miénket megelőzően a gyógyítást az áramló energiával oldották meg.” – Szent-Györgyi Albert, biokémikus, Nobel-díjas

 

Az ősi bölcsesség őrzői és gyógyítói számos kultúrában évszázadok óta kifinomult ismeretekkel rendelkeztek az energiatestet illően. A kínai, az indiai, a japán és a tibeti gyógyító hagyományok más országokéhoz hasonlóan energiavezetékekről, meridiánokról vagy nadikról beszélnek, melyeken keresztül árad az életenergia.

 

4.1

 

Az életet egy bioelektromos és rezgési energiajelenségnek tartották, ennél fogva az egészség a különféle eszközök által elért egyensúly megteremtése körül forgott. Az élet az életerő és életenergia miatt létezik, mely átáramlik a testen és élettel tölti fel azt, biztosítva ezzel a mozgást, a lélegzést, az ételek megemésztést, a gondolkodást, valamint az érzékelést.

 

A gyógyászati hagyományok mindegyike beszél energiavezetékekről, senekről, meridiánokról vagy nadikról.

A gyógyászati hagyományok mindegyike beszél energiavezetékekről, senekről, meridiánokról vagy nadikról.

 

Energiavezetékek

 

Ez az eleven életerő vagy chi kétfajta összetevőből áll: yinből és yangból, s ez energiapályák vagy energia autópályák hálózatán keresztül áramlik a testet körbejárva. Több mint 2000 évvel ezelőtt az ősi kultúrák ismerték ezeknek az energiavezetékeknek a létét. „Sen”-nek hívták Thaiföldön, „nadiknak” Indiában, „merdiánoknak”, „csatornáknak” vagy „edénykéknek” Kínában és Japánban, és vezetékeknek/csöveknek Tibetben. Indiában, ahol számos keleti gyógyító művészet kifejlődött, úgy tartották, hogy 72000 nadi vagy energiaösvény van. A betegségről úgy véli, hogy az nem más, mint az ezekben a vezetékekben áramló energia elakadása. Egy sor gyógyító hagyomány – beleértve az akupunktúrát, az akupresszúrát, a masszázst és a jógát is – az energiavezetékek vagy energiapályák létezésének elvén alapul, amiket meridiánokként vagy nadikként is ismerünk, s kiterjedt hálózatuk révén átszövik a testet.

 

Jóllehet egy kissé földtől elrugaszkodottnak tűnhet némelyek számára energiatestnek tekinteni magunkat, miközben húsunk és csontunk van, mégis eredendően egy olyan energiamezőből vagyunk, amely egy másik energiamezőbe ágyazódik be. A testünk természeténél fogva is elektromágneses, s a tudomány az olyan fejlett gépekkel, mint amilyen az EKG és az MRI, már évek óta megmérte ezeket a frekvenciákat. Számos tanulmány bizonyítja, hogy ezek az energiapályák és energiapontok elektromosságot vezetnek még akkor is, amikor nem használunk tűt. A Shiatsu masszázstechnikát arra fejlesztették ki, hogy ugyanezeket az energiahatásokat stimulálják.

Hasonlóan a Csi-kung, a Tai Chi és a jógapozitúrák azért kerültek kidolgozásra, hogy fokozzák ezeknél a pontoknál az elektromos vezetőképességet, ámbátor a tudomány sohasem hitt a meridiánok létezésében mostanáig.

 

Számos gyógyító hagyomány alapul a meridiánok elvén.

Számos gyógyító hagyomány alapul a meridiánok elvén.

 

Tudományos kutatás

 

Nemrégiben a Szöuli Nemzeti Egyetem tudósai igazolták a meridiánok létezését, melyre „elsődleges érrendszerként” hivatkoznak. Azt állítják, hogy ez a rendszer a szív- és érrendszer létfontosságú része.

 

Korábban Kim Bong-Han, észak-koreai tudós vetette fel, hogy rátalált a meridiánokra az 1960-as évek elején. Dr. Kim Bong-Han több mint 50 évvel ezelőtt bizonyította, hogy új csőszerű struktúrák léteznek a véredényeken és a nyirokedényeken belül és kívül csakúgy, mint a belső szervek felszínén és az irha alatt. Úgy gondolta, hogy ezek a tradicionális meridián-vonalak. A meridiánokat Bong-Han vezetékeknek vagy csöveknek hívták a felfedezőjük nyomán, azonban e rendszer különféle szervekben való meglétét a további kutatások már igazolták.

 

A jelenkori koreai tudósok most úgy vélik, hogy az elsődleges érrendszer valójában az akupunktúra meridián-rendszerének testi alkotóeleme. Ezen kívül azt is javasolták, hogy ez a rendszer szerepet játszik a biofotonok (a fény elektromágneses hullámai) és a DNS által közvetített információ- és energiaáramlások vezetéséven.

 

4.4

 

A biofizikai módszerekkel történő keleti orvoslást tanulmányozó koreai tudósok egy olyan speciális festéket fecskendeztek be, ami megszínezte a meridiánokat. Az akupunktúrás pontokba juttatott festékanyaggal képesek voltak láthatóvá tenni ezeket a vonalakat. Ez nem mutatkozott meg a nem-akupunktúrás pontoknál, ahol nem voltak meridiánok. A kutatók felfedezték, hogy a meridián-vonalak nem határosak a bőrrel, mégis ténylegesen egy valós csőhálózatot alkotnak, melyen keresztül folyadék áramlik, s ez a folyadék halmozódik fel, hogy őssejteket hozzon létre.

 

Korábban a tudósok a képalkotó technológiák és a CT átvilágítás módszereit kombinálták egymással, hogy megfigyelhessék a mikro-érstruktúrák koncentrált pontjait, amelyek egyértelműen megfelelnek az ősi kínai energiagyógyászok által létrehozott akupunktúrás pontokból álló térképnek. Az Elektron-spektroszkópia és Kapcsolódó Jelenségek című folyóiratban közreadott egyik tanulmányban a kutatók kontrasztanyagos CT-t használtak besugárzással mind a nem-akupunktúrás, mind az akupunktúrás pontokra vetítve. A CT felvételek nyilvánvalóvá tették az egyértelmű különbségeket a nem-akupunktúrás és az akupunktúrás anatómiai struktúrák között.

 

 

A kutatók speciális festékanyagot injekcióztak be, amely megfestette a meridiánokat.

A kutatók speciális festékanyagot injekcióztak be, amely megfestette a meridiánokat.

 

A meridián-rendszer

 

12 fő párba állított meridián létezik és kettő egyszeres középmeridián, 6 yin és 6 yang.

A yang meridiánok lefelé, míg a yin meridiánok felfelé futnak a testen. Mindegyik meridián egy elemmel áll kapcsolatban. Minden meridián a nap egy bizonyos időszakában a legaktívabb és mindegyiket egy elem vagy időszak befolyásolja.

 

A meridiánok természete mind saját elemi struktúrájukban, mind az életerő tárolói bonyolult és mélységes kapcsolatot mutatnak a testünkkel sejtszinten és a világmindenséggel. Közvetlenül összefüggnek az elemekkel, az energetikai struktúrákkal és az energiaáramlással, az egész élettel sejtszinten, testi szinten. A földünkről is azt mondják, hogy rendelkezik energiavonalakkal vagy Ley-vonalakkal, amelyek a meridiánokkal rokoníthatók.

 

Közel 2000 évvel ezelőtt a kínai gyógyítól megalkották a térképet.

Közel 2000 évvel ezelőtt a kínai gyógyítók megalkották a térképet.

 

A meridiánok hogyan kapcsolódnak az egészséghez?

 

A testünknek egyensúlyra van szükségük. A kiegyensúlyozott áramlás vagy energia – a nem túl sok, nem túl kevés – előmozdítja az egészséget. Ez megegyezik azzal, ahogyan az életünket éljük. Az egyensúly a legfőbb. Éppen elegendő étel, víz és egy egészségesen kiegyensúlyozott életstílus. Ahogy Buddha mondotta: „középút” vagy mértéktartás mindenben.

 

Ezt a harmóniát és egyensúlyt láthatjuk az életben a yin és a yan energiák közötti egyensúlyként – vagy túlzottan leegyszerűsítve: maszkulin és feminin energiákként –, a világmindenség két szemben álló és katalizáló erejeként.

 

A testünkben egyensúlyra van szükség: nem túl sokra, nem túl kevésre

A testünkben egyensúlyra van szükség: nem túl sokra, nem túl kevésre

 

Az egészségünk vibráló, ha harmónia és egyensúly áll fenn e két erő között a testünkben.

Amennyiben az egyensúly felborul, s ezen erők egyikének áramlása erősebbé válik, mint a másiké, akkor betegség léphet fel. Ezek az erők és energiák a test nagyon is meghatározott csatornáin, azaz meridiánjain keresztül áramolnak, s ezek a test gyógyító energiáinak pályái.

 

A hagyományos indiai medicinában a meridiánok ki vannak bővítve. Vannak a fizikai testben található nadik és ezek a nadik építik fel az idegrendszert, a keringési rendszert, az emésztőrendszert, a légző rendszert, a nyirokrendszert stb. Ezekben a nádikban minden gát megmutatkozik a testi egészségben. A nadik ugyanakkor megtalálhatók a finomtestben, ahol a gondolatokat, az érzéseket és az idegi impulzusokat közvetítik. Amikor ezek az energiavezetékek blokkoltak, akkor elveszítjük a mások iránt érzett együttérzésünket, illetve megszakad a mások, a környezetünk vagy önmagunk iránt érzett mélyebb kapcsolat érzékelésének képességét. Ugyanúgy, ahogyan a vénák és az artériák fontos szerepet töltenek be a testünkben, úgy a nadik is átszövik a testi idegeinket és a tudatunk mátrixát, amely az elménket és énünket keringteti támogatva ezzel a lét túlvilági dimenzióiból származó fizikai kifejeződéseket.

 

A Chi két erőnemből áll: yinből és yangból

A Chi két erőnemből áll: yinből és yangból

 

Amikor az energiaáramlás gátolt, az gyenge energiát és betegséget okozhat. Az olyan gyakorlatok, mint a jóga vagy a meditáció, ezeken a finom energiavezetékeken keresztül működnek, elősegítve az energiaáramlást a testben. Bizonyos ősi szent iratok szerint 350 000 nadi vagy energiapálya található a testben. A tradicionális indiai orvoslás és spirituális tudomány szerint a fizikai, a finom- és a kauzális test energiái a nadikon keresztül áramlanak. Ennek keretében a nadikról úgy tartják, hogy speciális sűrűségű pontokon, a nadicsakráknál kapcsolódnak össze.

 

A három legfontosabb nadi az, amelyik a gerinc mentén fut: ida, pingala és sushumna.

A Sushumna az emberi test központi energiacsatornája és a gerinc tövétől a fejtetőig fut, s szállítja a kundalini energiát, amely az elsődleges fejlesztő erő. A kundalini a jóga és a meditáció révén ébred fel, s úgy tartják, hogy a gerinc tövében alszik. A kundalini aktiválása magasabb tudatállapotokhoz vezet. A jóga célja nem más, mint kiszélesíteni a sushumnát és összehangolni a pályákat. Ha mind a három nadit megtisztítjuk, akkor az teljes egészséghez, a test és az elme jólétéhez, valamint spirituális fejlődéshez vezet.

A különféle Pranayama technikák célja e nadi csatornák nyitva tartásának elősegítése.

 

 A három legfontosabb nadi, amelyek a gerinc mentén futnak: az ida, a pingala és a sushumna.

A három legfontosabb nadi, amelyek a gerinc mentén futnak: az ida, a pingala és a sushumna.

 

Amennyiben érzékeny vagy az energiákra és volt már olyan energiakezelésed, mint az akupunktúra, akkor érezhetted az energiaáramlást vagy a hideg-meleg áramlatot például a karjaid vagy a lábaid mentén. Ez a meridiánokban található energiák felszabadítása: az energiaáramlás akkor akadálytalan, amikor a blokk fel van oldva.

 

Számos csodálatos gyógyító módszer létezik, mely a meridiánrendszerre épül és elősegíti a sugárzó egészséget. A test energiaáramlásának fokozásával az egyensúly és az egészség elérhető, s kapcsolatba léphetünk saját valódi önmagunkkal. Az akupunktúra egy olyan terápiás módszer, amelyet a későkőkor óta alkalmaznak Kínában. Mindenféle, embert érintő betegség kezelésére használták. Az akupunktúra az 1970-es évekig nem nyert létjogosultságot a modern nyugati tudatosságban, míg Kína fel nem hagyott az elszigetelődés időszakával és újra külpolitikai és kulturális kapcsolatokat alakított ki.

 

Az akupunktúra számos felhasználási módozata lassacskán terjedt el nyugaton, talán azért, mert úgy vélték, hogy tudományosan nem megalapozott. Talán most, a meridiánok tudományos bizonyításával az akupunktúra szélesebb körben el fog terjedni a betegek körében más nagyszerű gyógyító módszerrel egyetemben, melyek a test energetikáján alapulnak, s ezzel is elősegítik majd, hogy egyre több ember örvendjen ragyogó egészségnek és jólétnek.

 

Forrás: http://www.riseearth.com/2016/05/science-finally-proves-meridians-exist.html

 

References
http://www.slideshare.net/thorntonstreeter/primo-vascularmeridian-system-2016

 

Fordította: Száraz György

Boldog napot!

  • billige fodboldtrøjer
  • fótboltatreyjur
  • stroje piłkarskie
  • maglie di calcio online
  • comprar camisetas de futbol baratas
  • futbalove dresy shop
  • fotbalové dresy eshop
  • fotbollströjor med tryck
  • fotballdrakter på nett
  • goedkope voetbalshirts kopen
  • maillots football boutique
  • fussball trikots outlet