Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A tudósoknak egy pillanatra sikerült lefagyasztaniuk a fényt

Nem is olyan régen, egy olyan tudományos kutatásról készítettem riportot, amely a fényből történő anyag előállításával foglalkozott. Ez a Harvard és a MIT (Massachusetts Institute of Technology) tudományos csoportjának a kísérlete volt, amely hihetetlen lehetőségeket nyitott meg a jövőbeli tudományos fejlődés előtt.

 

http://www.brendanhunt.com/

 

Pár héttel ezelőtt, német kutatóknak sikerült egy másodpercre lefagyasztaniuk a fényt. A fény „lefagyasztásának” koncepciója nem olyan dolog, amit egy átlagember képes volna megérteni, voltaképpen ezt úgy használják, mint egy meditációs koan-t! Viszont, még akkor is, ha lehetetlennek hangzik, meg kell állapítanunk, hogy a fény fotonokból és elektromágneses energiákból áll, melyek úgy mozognak, hogy 300 millió métert tesznek meg másodpercenként.  Mivelhogy a fotonok energiarészecskék és mivel  minden részecskével szinte bármi megtörténhet, ezt sikerült a német tudósoknak bebizonyítaniuk.

 

Egy kristály, egy dupla lézer és a kvantumtulajdonságok felhasználásával véghezvitt kísérlettel a tudósoknak sikerült csapádba ejteni egy sugarat egy másikon belül. Eközben sikerült fény formájában információt elraktározni a kristályban, majd sikeresen kinyerni azt. Olybá tűnik, hogy a tudományos-fantasztikus mozifilmekben az információk és/vagy energiák tárolására használt fénykristályok hamarosan valóságossá válnak.

 

Azonkívül, a fénynek a sikeres egy helyen tartása révén a tudósok egy lépéssel közelebb kerültek a kvantumszámítógép megalkotásához, ami egy napon majd valósággá válhat. Ez a kutatás egy másik ámulatba ejtő tudományos ugrás a szebb jövő felé, ugyanakkor a legjelentősebb az élet rejtélyeinek megértése szempontjából.

 

Forrás: http://www.ancient-origins.net/

 

Fordította: Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..