Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Aquinói Szent Tamás – az Angyali Doktor

Aquinói Szent Tamás, Tommaso d`Aquino nem csak olasz teológus, skolasztikus filozófus, Domonkos-rendi szerzetes, hanem a keresztény misztika egyik képviselője is volt, akit sokan az Angyali Doktor (Doctor Angelicus) néven tiszteltek. Ismerkedjünk meg az igaz tanítások tudójával, aki rengeteg ellenlábasával szemben igaz hittel és szeretettel próbálta művelni azt, amit művelt.

 

Ha nincs Aquinói Tamás, akkor Arisztotelész eszméi csak jóval később békültek volna ki a keresztény filozófiával. Számunkra, magyarok számára különösen kedves ő, hiszen jó szolgálatot tett a Pálos Rend pápai jóváhagyása és engedélyezése ügyében, miután Orvietóban találkozott Boldog Özsébbel. Ebből az okból kifolyólag Aquinói Tamás tiszteletére később szobrot állítottak vagy képet szenteltek kolostoraikban a pálosok.

 

Tamás valószínűleg 1225 legelején született Roccaseccában egy aquinói grófi család sarjaként. Már öt éves korától a Monte Cassino-i bencések közé állt. Később Nápolyban járt egyetemre és ott csatlakozott a domonkos rendbe.

Családja, illetve testvérei ekkor szinte már minden eszközt bevetnek, hogy Tamás ne tudja teljesíteni vágyait. Például fivérei szó szerint elrabolják és fogságban tartják legalább egy éven át. Ezután végre eljut Párizsba, majd Kölnbe, ahol Albertus Magnus tanítványául szegődik.

Pályafutásáról még annyit érdemes megjegyezni, hogy IV. Kelemen pápa udvari teológusa lett. A pápa őt kérte fel a görög császárral folytatott tárgyalásokhoz. 1267–1269 között írta fő műveit, köztük a Summa Theologiae-t.

1274-ben indult el a lyoni zsinatra, s útközben érte a halál. Ezután nem sokkal, 1323-ban avatták szentté.

 

Bár az averroisták több tételét is elítélték, mégis felbecsülhetetlen életművet hagyott maga után. Legkiemelkedőbb művei Summa contra gentiles, Summa Theologica és De ente et essentia (A létezőről és a lényegről)

 

Aquinói Szent Tamás behatóan foglalkozott alkímiával és asztrológiával is. A róla elnevezett tomizmus az arisztotelészi filozófiának, az iszlám misztikának, Hippói Szent Ágoston tanításainak és a keresztény misztikának a szintézise és összhangba hozatala. Hatalmas vállalkozás ez, miként a tudomány és a hit viszonyának összebékéltetése is az volt. A tomizmus e tekintetben a tudást a tudomány, a hitet a teológia területéhez sorolja oly módon, hogy egyiktől sem vitatja el az igazsághoz vezető út lehetőségét. Aquinói Tamás szerint e két diszciplína csupán a megismerési és vizsgálódási módjában tér el egymástól, mivel a filozófia a teremtett dolgokon keresztül, míg a teológia a kész isteni kinyilatkoztatásokon át vezeti el az embert Istenhez. Az értelem és a hittételek tehát nem egymást kizáró fogalmak az igazság keresésében.

A hit igazságainak esetében a bizonyosság hiányát a hívő akaratának kell pótolnia. A tudásnál más a helyzet. De bárhogy is, mindkettő Istentől ered, ezért a kettő igazságai nem mondhatnak ellent egymásnak.

 

Szent Tamás egész munkássága alatt rengeteget foglalkozott azzal, hogy ne a parasztság legyen az, akire ráerőltetnek mindent, s az arisztokraták legyenek éppúgy munkás és dolgos emberek, vagy pedig a parasztság legyen éppolyan hívő, mint a többi, akik hozzájuthattak a művészeteken, a dalokon, a szórakozáson keresztül a hit megannyi boldogságához.

 

Ami Szent Tamás ontológiáját illeti, a természetfeletti, transzcendens világot elkülöníti az érzékekkel felfogható immanens szférától. A dolgokban elkülönítette egymástól az actus (a ténylegesség) és a potentia (lehetőség) állapotát. A mozgást és a változást a potentiából az actus állapotba való átalakulásnak tekintette. Így keletkeznek szerinte a formák.

 

Szent Tamás szerint a lét és a lényeg, vagyis az essentia és az existentia csak Istenben nem válik szét, aki örökkévaló és tökéletes, így minden ember célja. Nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy racionális érvekkel igazolja Isten létét.

 

Szent Tamás a teremtett világból, mint okozatból kiindulva következtet az okra. A bizonyítás:

  • a kérdés-felvetés
  • a későbbi válasszal szembeni ellenérvek felvonultatása
  • az ellenérvek cáfolata tekintélyérvekkel
  • a saját tanítás és problémamegoldás
  • az ellenérvek pontról pontra történő cáfolata

 

Tamás szerint minden testnek van valamilyen végső anyaga, amelyet ősanyagnak nevez. Ez az ősanyag állandó változásoknak van kitéve és belőle alakul ki a test. A forma (actus) tiszta ténylegesség. Sem a forma, sem az anyag nem létezik önállóan, hanem általuk van a létező.

Isten szellemisége ugyanakkor mentes minden anyagi korláttól és potencialitástól, a létet minden teremtménnyel együtt tartja fenn.

 

Tamás öt érve Isten létezése mellett a Summa Theologiae című műve alapján:

 

Érvelése során a tapasztalatot teszi meg alapnak és a „végtelenbe való visszahaladás” elvét alkalmazza.

Az első istenérv az arisztotelészi mozdulatlan mozgató problémáját veti fel. A második ennek analógiájára tételez fel egy első okot, azaz Istent. A harmadik istenérv a dolgok esetleges voltából következtet egy szükségszerű és abszolút valóságra, azaz Istenre. A negyedik a szükségszerű tökéletességhez vezet el a létfokozatokon keresztül. Az ötödik kifejezetten teológiai istenérv: az értelem nélküli dolgok nem létezhetnek egy célt kijelölő megismerő nélkül, ergo szükségszerű egy olyan lény létezése, aki célt ad a dolgoknak. Ő Isten.

Aquinói Szent Tamás istenérvei által így jut el Istenhez.

 

Részletesebben:

Az első út a változásból adódik: a változtatni annyi, mint a potentiából átvinni valamit az actusba. Lehetetlen önmagát változtatnia valaminek, mivel nem lehet egyszerre actusban és potentiában is. Ebből következik, hogy ami változik, azt valami más változtatja. Könnyen belátható, hogy a változtatót és a változtatottat nem lehet a végtelenségig visszavezetni, így szükségszerűen kell lennie egy első változtatónak, akit semmi nem változtat.

Minden, ami mozog, szükségképpen valami más által mozog, azaz minden mozgásnak megvan az oka. Mivel azonban ez a sor nem vezethető vissza a végtelenbe, kell, hogy legyen egy első mozgató, aki önmaga mozdulatlan, „és ezt mindenki Istennek gondolja”.

 

A második út a létesítő okságból indul ki, vagyis abból a tapasztalati tényből, hogy a világban létesítő okok vannak: minden okozatnak van oka. Lehetetlen, hogy valaki önmaga létesítő oka legyen, hiszen ha ez megtörténne, akkor előbb lenne önmagánál. Ezt az ok-okozat sorozatot sem vezethetjük vissza a végtelenségig, mivel minden ok egyben okozat is, kivéve az első okot, aminek ily módon léteznie kell.

Az okozat mindig másodlagos, ok nélkül nem létezik, de a fizikai valóságban az okozat oka egy másik ok okozata is. Ugyanakkor az okok sora nem mehet a végtelenbe, ennélfogva kell, hogy legyen egy első ok, ami minden mást okoz, „akit mindenki Istennek nevez”.

 

A harmadik út a létezők esetlegességéből adódik. Ez abból a tapasztalati tényből indul ki, hogy a világban a dolgok keletkeznek és pusztulnak, vagyis képesek létezni és nem létezni. Ha minden ilyen lenne, akkor előfordulhatna, hogy egyszerre legyen minden és akkor nem lenne keletkezés és pusztulás. A pusztulás mindig másodlagos, egy létállapotnak mindig meg kell előznie. Tehát minden valamiből ered, és mivel ez nem mehet visszafele a végtelenségig, fel kell tételezni egy első eredetet, „és ez az Isten, minthogy ő az első ok, amint erre rámutattunk”.

Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy szükségszerűen léteznie kell egy lénynek, aki nem esetleges. Ennek vagy egy másik lény az oka, vagy önmaga lényege a magyarázata. Az okokhoz hasonlóan itt sem mehetünk visszafelé a végtelenségig azon lények sorában, akiknek szükségszerűségét más lény okozza. Így léteznie kell egy olyan szükségszerű lénynek, aki szükségszerűségének oka nem más lény. Ő Isten.

 

A negyedik út a léttökéletességi fokokat veszi alapul. Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy a világban a különböző dolgok különféle fokokban rendelkeznek minőségekkel. Minden dologban van több és kevesebb jó, igaz stb. Léteznie kell egy olyan létezőnek, aki az adott nemben a legjobb, legnagyobb és legtökéletesebb. Nyílván ő lehet az oka minden olyan lénynek, amely ugyanahhoz a nemhez tartozik. „Van tehát valami, ami valamennyi létező létének, jóságának és mindenféle tökéletességének oka: és ezt Istennek nevezzük.”

 

Az ötödik út a létezők célra irányultságára támaszkodik. Mindenki tapasztalhatja, hogy a világban az értelem nélküli természeti lények célszerűen működnek. Az értelmetlen dolgoknak egy célkitűző megismerőre van szükségük ahhoz, hogy egy célt képesek legyenek elérni, vagyis aki őket a célra irányítja. Mint ahogyan a nyílvesszőt is irányítani kell a nyilazónak. „Tehát van valamiféle intelligens lény, aki minden természeti dolgot célra irányít, és ezt mondjuk Istennek.”

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..