Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Arcdiagnosztika

arc2Aki képes a külső mögé látni, az ismerheti meg valójában az embert. De azért a külcsín is elárulhat egyet s mást az ember természetéről, lelki állapotáról, személyiségéről és testi gyengeségeiről, avagy egészségéről.

Sokan azt hiszik, hogy mindenért a determináció a felelős, vagyis a külső megjelenésünk legmeghatározóbb oka a genetika. Szüleink, nagyszüleink és végső soron a felmenőink, őseink tehetnek arról, hogy kit milyen fizimiskával áldott vagy vert meg a sors. De ez még nem elég ok arra, hogy beletörődjünk a külsőnkbe, hiszen a külső árulkodik, rengeteg mindenről nyújt felvilágosítást velünk és az életünkkel kapcsolatban, ha avatott szem fogja vallatóra.

arc4Az arcdiagnosztikában a legalapvetőbb dolognak számít, hogy mindig mindenkit önmagához viszonyítsunk. Tehát akkor lesz igazi haszna az arcelemzésnek, ha az arányokat nem másokhoz mérjük, hanem mindig az illetőhöz. Mert könnyen lehet, hogy ami nekem nagynak számít, az egy másik arcon éppen úgy jó, ahogy van, és fordítva, ami másnak túlzó méretű, az nekem abszolút megfelelő lehet. A lényeg mindig a harmónia, vagyis az összhang. Arról pedig jobb volna leszokni, hogy folyton-folyvást összehasonlítgatjuk magunkat másokkal.
arc6Érdekes tény, hogy a családtagok – ideértve a nem vérségi rokonokat is – idővel akkor is elkezdenek egymáshoz hasonlítani, legalábbis bizonyos vonások tekintetében, ha egyébként korábban nagy eltérések voltak közöttük. Ez egy exomorfológiai, tehát külső alaktani jelenség, azonban ennek belső okai vannak. Egyszerűen a társas együttélésből fakad, hogy akikkel sokszor érintkezünk, vagy akikkel tartósan együtt élünk, azoktól átvesszük a rezgéseiket, illetve az energiáikat. Ez a hullámhossznak is nevezett jelenség azonban nem más, mint információ, egy adat rólunk. Az energiáink olyanok, mint az ujjlenyomatunk, egyedi és megismételhetetlen. Eme energiaminták hordozzák személyiségünk és karakterünk vonásait, információit. Ha naponta sok ilyen mintát adunk át egymásnak, akkor logikusnak, sőt törvényszerűnek tűnik, hogy előbb utóbb összecsiszolódunk és hasonlítani kezdünk egymásra.

arc5De mi történik akkor, amikor az ember plasztikai sebész kése alá fekszik? Először is, nem árt tisztázni, hogy a profi arcelemzés egy komoly önismereti kurzussal ér fel. Ha valaki mesterségesen akar átalakításokat végeztetni a saját arcán, annak már csak azért is jó volna meggondolnia a dolgot, mert lehetséges, hogy a műtéti beavatkozással nem fog lényegileg eltűnni az elégedetlenség érzése, ami a műtétre sarkalta. Sokszor valamilyen nemkívánatos személyiségjegyünket igyekszünk eltűntetni, palástolni, amikor plasztikai beavatkozásra adjuk a fejünket. Kérdés, mennyire igazi az a változás a viselkedésünkben, amelyet egy megnagyobbított száj, vagy egy lekicsinyített orr vált ki. sokkalta valószínűbb, hogy ilyenkor csak kompenzál az ember, mintsem igazi belső transzformáción esik át.

A plasztikai műtétekkel megváltoztatott arcot nem könnyű elemezni, de lehetséges.

 

arc7Megint másik eset, amikor valamilyen baleset miatt kényszerülünk plasztikai beavatkozásra, hiszen az esztétikailag már meglehetősen szélsőséges dolognak számít, amikor magának a küllemnek a változása hat vissza negatívan, drasztikusan a személyiség minőségére. Ugyanakkor helyénvaló megvizsgálni annak a lehetőségét is, hogy milyen belső stratégiának a kiépítésére, avagy minek a gyökeres megváltoztatására mutat rá egy-egy ilyen baleset. Ha hiszünk abban, hogy véletlenek nincsenek – márpedig ebben aligha kételkedhetünk –, akkor előbb-utóbb fel kell tennie az embernek magának a kérdést, hogy vajon milyen karmikus okai lehetnek annak, hogy ezt a sorsszerű változást neki ki kellett állnia.

Az arcdiagnosztika tudománya tanulható, persze csak azok fognak elmenni egy ilyen tanfolyamra, akik szó szerint szembe mernek nézni önmagukkal. Holott a régmúlt időkben szinte a világ minden kultúrájában fellelhetjük a gyökereit az arcvonások elemzésének és az arc tudatos megváltoztatásának. Gondoljunk csak a különféle indián kultúrák sámánjaira és harcosaira, a különféle maszkokat viselő táncosokra és színészekre, vagy akár a háborúba induló katonákra. Utóbbira jó példa, hogy maga Napóleon is kifejezetten olyan katonákat sorozott be, akikről arcelemzők állapították meg, hogy alkalmas és érett a katonai szolgálatra.

Ezek után lássuk, mennyi minden árulhat el rólunk az arcunk!

 

Boldog napot!

 

Száraz György

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..