Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

AURATISZTÍTÓ SZER

Minden élőlény energiából és információból áll. Következésképpen van valamilyen kisugárzása. A testet átható és azon túlterjedő elektromágneses kisugárzás egyik általunk is ismert megjelenési formája az emberi energiamező, az aura. A fizikai testet áthatja a belső aura és körbeveszi a külső aura. Természetesen ezeket nem szabad teljesen függetlennek gondolni egymástól, hiszen ők ugyanannak az energiarendszernek az alkotóelemei.

 

Az energiatestek összekapcsolódnak, illetve elkülönülésük viszonylagos, mivel oda-vissza hatással vannak, illetve lehetnek egymásra. Az aura 4 fő energiatestből áll. Ezek sorrendben a fizikai testtől indulva, a durvább rezgésűtől a finomabb rezgésű felé haladva a következők: étertest, asztráltest, mentáltest, kauzális test.

 

Az étertest az a terület, ami a fizikai állapotért leginkább felelős energiatest, a napi vitalitással kapcsolatos energia mennyiségünk is itt mutatkozik meg, itt csatornázódik be a legtöbb energiavezeték – ezért is fontos terület. Itt találhatók a csakrák, vagyis az energiák és a tudatosság központjai, amelyeknek a harmonikus működése adja az alapot a test fizikai egészsége számára.

Az aura étertest nagysága, tisztasága hatással van a fizikai test szerveinek az energiaállapotára.

 

Az asztráltest már egy finomabb energiatestünk, ami már egy finomabb energiarendszer körülöttünk. Ez egy jóval fényesebb energiatest, mint az étertest. Az asztráltest az érzelmeink közege és a személyiségünk spirituális aspektusait részben ez tárolja. Az asztráltest egy rendkívül magas rezgésű energiatest, a minősége és állapota attól is függ, hogy a gondolkodásunk és az érzelemvilágunk milyen szinten áll.

Nagyon sok embernek nincs rendben az asztrálteste, amely tükrözi az ember félelmeit, elfojtásait, érzelmi kommunikációit, ugyanakkor itt építi ki az ember a spirituális kapcsolatait is.

 

 

Az AURATISZTÍTÓ szertatással az asztrál-, illetve az étertestben lévő szennyeződéseket, negatív energiákat lehet hatékonyan tisztítani.

Ha valakinek olyan baja-gondja van, ami abból fakad, hogy ezek az energiatestek terheltek, avagy akár ezek az energiatestek megkötnek olyan energiát (energiablokkok), ami miatt a csakrák nem tudnak megfelelően működni, akkor ez a szertartás rendkívül jól oldja ezeket!

 

Ha a problémáink okai az említett energiatestekben gyökereznek, akkor ez a szertartás a tűz erejét segítségül hívva tudja oldani az ott található negatív energiákat, így megkönnyíti a csakrák (energiaközpontok), s ezáltal a fizikai test működését is!

 

Az AURATISZTÍTÓ SZER egész évben végezhető.

 

Jelentkezés: szernap@gmail.com

 

 

Írta és szerkesztette: Száraz György

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részt vehetsz programjainkon:

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..