Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Avatar – emberi tulajdonságok a filmben

Az Avatar című nagyszerű hollywoodi film minden bizonnyal azért is lett átütő siker – minden idők legnagyobb bevételével büszkélkedhet –, mert rólunk szól, s mert olyan dilemma elé állítja az embert, mely bennünk nap mint nap megfogalmazódik. Igaz, sokszor nem veszünk tudomást róla. Az egységes, békés, harmonikus élet áll szemben és ütközik meg az értelmetlen pusztítással, az esztelen önrombolással, a vandálkodással, s környezetünk barbár leigázásának amorális nemtörődömségével. Vagyis a filmben emberi jellemünk két oldala viaskodik egymással, így a film szereplői valójában benső világunk erőinek a kivetülései.

 

 

Azért ennyire megindító, elsöprő erejű az Avatar, mert rólunk szól. A főszereplő Jake Sully (Sam Worthington) egy tolószékbe kényszerült ex-tengerészgyalogos, aki ikertestvére helyett vesz részt az Avatar nevű tudományos programban. Ő egy kicsit a 21. század lebénult emberének emblematikus figurája. Nem elsősorban testi bénaságra utal ez a szereplő, sokkal inkább a tudatunk tunyaságára, a szellemünk elfojtott, sőt elsorvadt részeire céloz. Ezért a főhős helyzete vállaira nehezedő karmájába belerokkanó ember képét személyesíti meg. Gondoljunk bele, hányan használjuk ki a bennünk rejlő lehetőségeket, a fizikai és a spirituális potenciánkat, szunnyadó képességeinket! Agyunk legfeljebb 5%-a, auránk kevesebb mint 1%-a tudatosan irányított. Lelkünket – valódi benső énünket – nem vagy csak elvétve halljuk, emellett környezetünk finom rezgéseit, jeleit minduntalan elnyomjuk magunkban. Szinte kivonjuk, kiszakítjuk magunkat az élet áramlásából, mert az anyagi lét problémái teljesen lekötik és elemésztik a figyelmünket. Csak rójuk sorsunk tyúkköreit, míg bele nem rokkanunk a nyűglődéseinkbe és nehézségeink valódi terheibe. Majd ezek után, ennyi lelki gubanccal, még mi akarjuk megváltani a világot. Ez lehetetlen ilyen lestrapált állapotban, kérem szépen! De azért van remény: az emberi lélek hite, spiritusza és erkölcs színvonala. Vagyis az ember jó oldala.

 

Dr. Grace Augustine (Sigourney Weaver) egy botanikus nőt alakít a filmben, ő a kutatóprogram vezetője. Jó szándékú, lelkes tudós, aki gyermekien kíváncsi felfedezőként kutatja az új életteret a Pandórán. Ő korunk tudósa, aki félti és óvja a természet értékeit, mert látja, hogy mennyire érzékeny és törékeny az egyensúly az egyes életformák között. A tudós átlátja a természeti folyamatok összefüggéseinek egy részét, tiszteli az életet, ismeri az élőlények egymásrautaltságát és az egymásba fonódottságát. Ugyanakkor naivan áll a bürokratikus kérdésekhez, mivel azt képzeli, hogy vele mindig minden úgy fog történni, ahogyan az a szerződésében szerepel. Ő a szorgos és hasznos hangyaként működő emberek jelképe, ő, aki érzelmein és elhivatottság-tudatán keresztül könnyen megvezethető, kihasználható és becsapható. A mai emberek többsége ilyen: csak azt hiszi, hogy tudja, mi zajlik a világban és bízik abban, hogy egy szebb jövőt épít magának, ezzel szemben a valóság az, hogy bármikor kiderülhetnek bizonyos svindlik, mert a hatalmon lévők álnoksága és fondorlatai mindig csak utólag derülnek ki, vagy soha meg sem tudjuk az igazságot. Grace is az emberi jellem jó oldalához tartozik, egy picit hasonlít a gyermeki énünkhöz.

 

 

Miles Quaritch ezredes (Stephen Lang) a hadsereg képviselője és nyers erő megtestesítője. Nem annyira gondolkodó, mint inkább végrehajtó eleme a rendszernek, abban viszont szenvedélyes. Neki teljességgel mindegy, hogy mi az ára és a következménye valaminek, ha ő egyszer el akar érni valamit, akkor tökéletes céltudatossággal, vadul tör célja felé. Ő az emberi jellem sötét oldalának, az egónak a megtestesítője: könyörtelen, lepereg róla minden jó szó, elvakult és fanatikus. Csak az önző és beszűkült szemüvegén keresztül nézi a világot. Velem vagy ellenem – nagyjából így osztja fel a világot két részre. Ez a mai emberi mentalitás csődje, de vigyázat, ez irányítja a világunkat! Neki tök mindegy hányféle lényformát kell kiirtania, mert első a saját érvényesülése, amiért mindenen átgázol. Kapzsi, erőszakos és erkölcsileg nagyjából egy pit bull szintjén áll.

 

Neytiri (Zoe Saldana) egy Na’vi hölgy. Voltaképpen ő az ember feminin (női) oldala. Ő formázza meg számunkra a jövő útját. Anyatigrisként védi a természet és a fajtársai érdekeit és értékeit. Neytiri harcos amazon típus, ugyanakkor ömlik belőle a spiritualitás, a tiszta szellemiség. A hölgy megértő, érzékeny, együttérző, toleráns, de ha kell kemény, vakmerő és szenvedélyes. Neytiri bár nem ember, mégis minden nő picit olyanná szeretne válni, mint ő. Újít, tanít és fejleszt – a filmben konkrétan Jake avatárját készíti fel a beavatásra. Utóbbi picit az eljövendő idők emberének szimbóluma is, hiszen nekünk előbb vagy utóbb át kell alakulnunk, át kell vedlenünk és el kell érnünk egy magasabb spirituális szintre ahhoz, hogy túléljük az életünkre leselkedő, ne adj Isten, a világunkat fenyegető katasztrófákat.

(folyt. köv.)

 

Boldog napot!

 

Száraz György

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..