Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Az antropozófia előzményei

antropozófia előzményei4Az antropozófia szellemi előzményeinek megismeréséhez vissza kell utaznunk az időben úgy 150 évet. Nagyjából a XIX. század közepére datálható az anyagelvű, más néven materialista szellemiség zenitje. Helyesebb volna azonban szellemiség helyett szellemtelenséget mondani, hiszen ekkorra éri el az ember az anyagba süllyedés mélypontját, ekkorra távolodik el leginkább a szellemvilág, a magasabb világok, az érzékfeletti birodalmak territóriumától. Az emberiség evolúciójában elérkezett a mélypont: a dekadencia, a száraz gondolatiság és az absztrakt, senki számára igazán nem érthető, tudománynak csúfolt, kiüresedett, elszemélytelenített ész (ráció) világa. Az ember teljesen beleragadt az anyagba, s végleg csapdába esett: meg akarta érteni intellektusa segítségével azt, ami nem az intellektusnak lett kitalálva. S mivel ez nem sikerült neki – hogyan is sikerülhetett volna? – nyíltan, gőgösen és becsmérlőn kijelentette, hogy akkor, amit szellemvilágnak hívnak és szellemi jelenségeknek neveznek, az nincs, nem létezik és sohasem volt. Ezzel bevágta a képzeletbeli ajtót a spiritualitás előtt és mintegy kizárta azt az életéből. Hallani sem akart arról, hogy léteznek szellemek és felsőbbrendű lények, vagy, hogy mágia által keletkezett a világ és a szellemi hierarchia magasabb létmódozataiban egzisztáló lények irányítják az alacsonyabb létmódban vegetáló emberiséget.

antropozófia előzményei1

 

A XIX. század derekán uralkodó korszellem csökönyös, beszűkült látóterű és regresszív, szellemileg tompa volt és igyekezett uralma alá hajtani a befolyásolható, írástudatlan és valamilyen vallásosság által már megfertőzött, eltévelyedett embereket.

A korszak gondolkodói ott követték el a hibát, hogy az anyag kizárólagosságát és mindenek felettiségét bizonygatták és elrugaszkodtak a valóságtól, amikor kizárták világképükből a szellemi szubsztancia létezését és az anyag, illetve az „atom” mögötti voltát. Vagyis úgy képzelték el a világot, mint apró, oszthatatlan részecskék bonyolult halmazát, amelyet nem irányít magasabb rendű intelligencia és nem hat át az isteni tudatosság megannyi aspektusa.

 

antropozófia előzményei3Erre mintha csak ironikusan válaszolt volna az agyontagadott, szellemi, felső vezetés, amikor elárasztotta paranormális jelenségekkel az akkori világot. A polgárosodó és szabadságharcokat vívó világban egyre-másra kezdtek az emberek asztalt táncoltatni, szeánszokon szellemeket idézgetni, egyre több médiumról lehetett hallani, elmozduló tárgyakról és kopogó szellemekről szóltak a híradások, keletről hazaérkezett kutatók számoltak be könyvek hasábjain az orientális világ guruiról és istenembereiről. Sőt, már a XIX. század második felében találkozunk a szellemek fotózásának technikáival. Megannyi spirituális klub alakult Európában és Amerikában, akik fennen hirdették magukról, hogy beavatják az embereket az okkultizmus rejtelmeibe. Rengeteg pletyka és tény keringett okkult páholyokról, a szabadkőművesek, álszabadkőművesek és különféle árnyékszervezetek intrikáiról és egymással folytatott harcairól, valamint tömeges tudatbefolyásoló módszereikről és világhatalmi ambícióikról.

Mindent egybevetve, divattá, közbeszéddé vált megmagyarázhatatlan jelenségekről diskurálni és a társasági szalonok közkeletű témájává lépett elő a spiritualitás és a spiritizmus, előbbi a szellemtudomány, míg utóbbi a szellemidézés értelmében.

 

Boldog napot!

 

Száraz György

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..