AZ AUSZTRÁL ŐSLAKOSOK TITKAI
2011-07-26

Az ausztrál név a latin terra australis incognita kifejezésből származik, melynek jelentése: ismeretlen déli föld. Nevét onnan kapta, hogy Ausztrália felfedezése előtt ezen a helyen egy földrészt gyanítottak, s azt jelölték is a térképeken. Miután felfedezték a szárazföldet, a feltételezés helyesnek bizonyult, így a kontinens az Ausztrália nevet kapta. A földrész neve a brit gyarmati időket követően, a függetlenedő domínium korában az itt születő politikai alakulatra is átment. Az állam gyakorlatilag a teljes világrészt magában foglalja.

 

Az angolszász gyarmatosítók és telepesek előtt az ausztrál kontinensen csak bennszülöttek tengették az életüket. Sorsuk megannyi közös vonást mutat az amerikai indián népek kálváriájával. Az európaiak előtt ismeretlen déli földet már legalább 40 000 éve lakták a bennszülöttek. A tudósok feltételezik, hogy az őslakosok Délkelet-Ázsiából, ősrégi, mára elsüllyedt földhidakon, illetve a mai Indonéz- és Fülöp-szigetek elődei mentén, csónakon érkeztek Ausztráliába.

A legújabb antropológiai kutatások megerősítik, hogy Ausztráliában vívták az első csatát a Földön és gondolatait is itt rögzítette először az ember. A bennszülöttek kultúrája nem írható le egyszerűen a „primitív” jelzővel. Az ausztrál mitológia szerint az őslakosok óriás kenguruktól, vagy kígyóktól, vagy emuktól származtak. A teremtő lények dalaikkal alkották meg a tájat, keltették életre a növényeket, az állatokat és embereket. Miután a teremtést befejezték, beleolvadtak az anyagba, eggyé váltak a Földdel. Innen származik a totemek tisztelete.

 

A bumeráng is ausztrál találmány, valószínűleg 10 000 évvel ezelőtt találták fel az őslakosok, de csak a kontinens középső, sivatagos vidékein alkalmazta néhány kisebb törzs az állatok elejtésére. A világ legrégebbi bumerángját a dél-ausztráliai Wyrie-mocsárból ásták ki. Másik elhíresült eszközük a didzseridu, a fából faragott hatalmas fúvós hangszer, amelyek módosult tudatállapotokat képesek kiváltani a zenészek és varázslók. Ez megkönnyíti a transzállapotok elérését.

 

Ausztrália őslakosai, az aboriginek (rövidítve abók) élete elválaszthatatlanul összefonódik a mágiával.

Telepatikus úton, tehát gondolatátvitellel kommunikálnak egymással az ausztrál gyógyítók – ezoterikusok – több kilométernyi távolságból. Az abók a természettel való tökéletes összefonódottságuknak köszönhetően voltak képesek több tízezer esztendőn keresztül fennmaradni.

 

De vajon honnan erednek az ausztrálok? Bolygónk spirituális közelmúltjában több kontinens is létezett. Gondolok itt Lemuriára és Atlantisztra, Mu szigetére, Hyperboreára vagy Thulére. Ez ma már aligha vitatható. Ennek megfelelően alakult az antropogenezisünk is. Sokan próbálkoztak különféle elméletek legyártásával, melyek vallási, tudományos és spirituális teóriák össze nem illő részeinek az egybegyúrásából állt, de eddig még egyik elmélet sem aratott osztatlan sikert. Így Madame Blavatsky-é, a Teozófia nagyasszonyáé sem. Mindenesetre elgondolkodtató, amit a tasmaniai bennszülöttekről írt. A lemuriaiak hatalmas tojásrakó hermafroditák voltak, négy karral és négy szemmel rendelkeztek. A lemuriaiak (harmadik alaprassz) és az atlantisziak (negyedik alaprassz) kései leszármazottjai még sokáig léteztek e két alaprassz hibridjeként. Ennek az eredetileg félállati-félemberi vonalnak az örökösei a tasmaniai bennszülöttek voltak, akik mára teljesen elemberesedtek, minthogy jelenleg az ötödik alaprassz, az árják korszakát éljük. A teljesség kedvéért hozzáteszem, hogy teozófiai antropogenezis hét alaprasszal számol, s mindegyik 7 alrasszra oszlik.

Tasmania szigetének őslakóit külön helyi rasszba sorolják az antropológusok, mivel teljesen eltérő morfológiai jegyeket hordoznak a kontinensbéli társaikhoz képest. A sötét bőrük ugyan egyezik, de a hajuk erősen göndör és orruk nagyon széles. A szigeten végzett radiokarbonos vizsgálatok feltárták, hogy már legalább 20-22 000 éve a szigeteken laknak. Akkoriban a sziget még a kontinenshez kapcsolódott, s csupán a Bass-szoros választotta el tőle. A tasmánok anyagi kultúrája merőben eltér a kontinensbéliekétől, mivel alig használtak kőszerszámokat, nem voltak vadászó fegyvereik, s a dingó sem kísérte el őket a szigetre. Szomorú tény, hogy 80 évvel az európaiak megjelenése után, az 1800-as évek második felében a nép teljesen kipusztult, így már nem tudjuk személyesen megkérdezni tőlük, hogy kik is voltak ők. Minden jel szerint a hódítók által behurcolt betegségek és a megszállók irtó hadjáratai okozták e minimum 20 ezer éves nép kihalását.

 

Egyébiránt az embertan kutatói ma az őslakókat és leszármazottjaikat az ausztralid rasszba sorolják, amelyet főleg negrid sajátosságok jellemeznek, úgy, mint sötét bőr, vaskos ajkak, széles orr, de a göndör negridektől eltérően a hajuk hullámos.

 

A néprajzi kutatások fejlett műveltség nyomaira bukkantak. Az ausztrálok mondavilága elárulja, hogy a lét nagy kérdéseire és az ember származására kerestek válaszokat. Hitvilágukból kiderül, hogy az égből érkezett szellemekben hittek, akik állat alakúak voltak. Őket tekintették az őseiknek. (Vö. az egyiptomi és a maja mondavilággal.) Az ősi világ neve dreamtime (álomidő vagy mitikus idő). Ekkor hozták létre az égből érkező istenek a sziklákat, a barlangokat, a tavakat, a zuhatagokat és az embereket is. Azt a helyet, ahol mindez történt, dreaming place-nek nevezik, s a mai napig kultikus tisztelet övezi őket az őslakók körében. A kormány olyannyira méltányolja az abók vallását, hogy az előbb említett helyek közül többet drótkerítéssel zárt le és megtiltotta a behatolást. Ilyenek: Ayers Rock képződménye, a Kengurufarok sziklaalakzatai és a közelben fekvő ősi festményekkel díszített barlangok.

 

Az ausztrál sziklarajzok megérnek egy külön misét minden érdeklődőnek, mert roppant fejlett és sokatmondó tartalmakat tárnak fel. A fennmaradt alkotásokat két csoportra különíthetjük el: sziklavésetekre és sziklafestményekre.

A sziklavéset vagy sziklakarcolat látszólag egyszerűnek tűnő művészeti forma. A vésetek alakzatai és az ábrázolás tárgyai a legegyszerűbb geometriai formáktól az emberfigurákig terjed. Találkozunk vadászjelenetekkel és földönkívüliekkel is, akiket csak képzeletbeli lényeknek nevez a szakirodalom. Különösen sok (több mint 500) ilyen sziklavésetet találunk Új-Dél-Wales-ben a Hunter-vögytől a Kék-hegységig terjedő homokkő-zónában.

A sziklafestés egyik technikája a sablonfestészet volt. Ilyenek például a negatív kézfejek, amelyek úgy készültek, hogy a kezüket a falhoz érintették és festéket fújtak rá, majd visszamaradt a kéz körvonala. A másik technika a faszéndarabokkal való rajzolás, a harmadik pedig az ujjal és az ecsettel történő módszer. A kutatók többféle stílust és korszakonkénti festőiskolát különböztetnek meg.

A témák mitikus eseményeket dolgoznak fel: az ősök szellemeinek segítő, támogató és életfenntartó szerepét hangsúlyozzák. A festmények legszerényebben becsült kora 6-8 000 év.

 

Ezzel korántsem merítettük ki Ausztrália titkait, de be kell vallanunk, hogy 180 fokos fordulatra van szüksége a modern gondolkodásnak ahhoz, hogy az ausztrál folklór vallási hangulatát őszintén átérezze. Ezen információk talán segítettek ebben!

 

Száraz György

Boldog napot!