Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

AZ EGYIPTOMI SZOBRÁSZAT

Az egyiptomi szobrászat repertoárja: királyok emberfeletti méretű vagy szerényebb képmásai, magánemberek templomi vagy sírszobrai, kultuszszobrok és egyéb istenábrázolások, varázsszövegekkel borított gyógyító szobrok, ember alakban kifaragott tárgyak, amulettek és állatszobrok. Az egyes korszakok szerint lényeges eltérések figyelhetők meg.

 

A szobrászat lassabban fejlesztette ki a maga sajátos ábrázolásait, mint a síkművészet. Az egyiptomi kultúra iránt érdeklődők már igazán nem lepődnek meg azon, hogy a dinasztikus idők elején megjelennek olyan ember- és állatszobrok, amelyek a későbbi egyiptomi szobrászat stílusjegyeit viselik magukon. Tehát a hagyomány már készen lép a világ színpadára. Míg a síkművészetben a legnagyobb felületek törvénye volt a mérvadó, addig a szobrászatra a frontális ábrázolás a jellemző. Vagyis a szobrász eleve szembenézésre alkotta a szobrot, jóllehet körbejárva minden oldaláról művészien kidolgozta azt.  Mind a királyi, mind a magánszobrászatban kialakult egy bizonyos szobortípus: az álló, bal lábával előre kilépő alak.

 

Az Óbirodalom idejéből való szobrok főként sírokból vagy piramistemplomokból származnak. A szobrok többsége a szerdábban (szoborkamrában) állt, amely elrejtette a szobrot. A szerdábban a szobor arca előtt egy kis nyílást hagytak azért, hogy az elhunyt KA-lelke kitekinthessen és élvezhesse az áldozati füst illatát és a tömjén füstjét.

Fontos volt, hogy a szobor tökéletesen utánozza a halottat, mivel a KA-lélek így fel tudta ismerni azt, s képes volt megtestesülni benne. A hasonlóság természetesen az ábrázolás határain belül érvényesülhetett, vagyis férfiak esetében a tökéletes életkor a 40-50, a nőknél 20-25 év közötti időszakában jelenítette meg. Így a lélek ideális állapotban kerülhetett a Túlvilágra. Felmerül a kérdés, hogy ha az elhunyt valamilyen testi fogyatékossággal rendelkezett, akkor miként mintázták meg szoborban. Nos, élethűen, tehát a gyengeséggel együtt kellett ábrázolni.

 

A sírszobrok önálló, családi szobrok vagy álszoborcsoportok voltak, amelyek az elhunytat különféle korszakokban mintázzák meg.  Az önálló szobrokat vagy álló helyzetben, vagy ülve, kezét a combjára helyezett pozícióban láthatjuk. Az írnokokat keresztbe tett lábakkal ülve jelenítik meg. A halotti szobrokat kőből vagy fából készítették, s mindig festették.

 

A királyszobrok lényegesen különböztek mások képmásaitól, merthogy eltérő volt a rendeltetésük. Az uralkodók szobrait nem szerdábban rejtették el, hanem a templomokban állították fel. Ennek oka az volt, hogy eme szobrokon végezték el a purifikálást és a szájmegnyitás rítusát, valamint az eltávozott király mindennapos kultuszának szertartásait.

A purifikáció egy rituális tisztító szertartás, aminek keretében a héliopoliszi szent tóban mosták meg a királyt, mielőtt belépett volna az épületbe, de a halott király testével is ekképpen jártak el. A purifikáció újjáélesztette a királyt, illetve az uralkodó egyes spirituális alkotórészeit. Az uralkodón kívül még a papoknak is részesülniük kellett a purifikációban, még mielőtt a templom belső helyiségeibe léptek volna.

A szájmegnyitás rítusa során kapta vissza a lélek a táplálkozás képességét, vagyis az életet. A halott elhantolása előtt végezték el az elhunyt múmiáján ezt a szertartást. Ennek során bárddal és vésővel megérintették a múmia arcát, hogy megnyissák a száját és a szemét. Spirituális szempontból ennek a mágikus aktusnak a jelentősége abban rejlett, hogy eloldja a földhöz (testhez) kötődő erőktől a KA-lelket. Ezt a ceremóniát szobrokon is rendre elvégezték, mert ezáltal életre tudták kelteni.

 

Dzsószer fáraó (3. dinasztia) idejében találkozunk a monumentális szobrászattal, amely az Újbirodalom korszakában Karnakban, Luxorban és Abu Szimbelben teljesedett ki.

 

Az egyiptomi szobrászat jellemzői:

 

  • SZIMMETRIA,
  • FRONTALITÁS – az alak egyenesen áll vagy ül. Az orr-mellcsont-köldök egy vonalba esik. Előnye, hogy a figura akkor is nyugalmat áraszt, ha végtagjait nem egyformán tartja, azaz nem szimmetrikus, körüljárhatatlan.
  • MEREV TARTÁS – a hatalom kifejezésére szolgált,
  • KÍSÉRŐ ÁLLAT – jobbára hatalmi szimbólum volt, pl.: oroszlán.

 

A szobor mint plasztikus alkotás nem érvényesül oldalról és hátulról. A szobrok csípői egy magasságban vannak, nem tekinthet, nem hajolhat el oldalra. A frontalitás, az ünnepélyes testtartás a legapróbb szobroknál is méltóságteljességet sugároz. A szobrok statikusságát sokszor építészeti támasz is fokozza. A szobor csak befejezett mozdulatot testesíthet meg. A végtagok nem szükségképpen szimmetrikusak, hiszen átnyúlhatnak a másik félre. Ezzel együtt kivételekkel mindig találkozhatunk.

 

Ehhez képest az Amarna-korban a frontalitás és merevség ugyan megmaradt, de a részeltek kidolgozottabbak és finomabbak lettek.

A szobrászt eredetileg a „csontfaragót” és a „kőfúrót” jelentő a keszti és a hemu szavakkal jelölték. Az egyiptomiak monumentális szoborkolosszusokat emeltek, amelyek a megformált személyek nagyságát és jelentőségét hirdették. Ez nagyban befolyásolta a későbbi nemzedékek vélekedését, hiszen túl a gyönyörködtetésen, a szobrok az illető felmagasztalásáról is szóltak. De nem csak az isteneknek, az isteni inkarnációknak és a szenteknek állítottak szobrokat, hanem magánembereknek is a templomok udvarában. Ezeket nem zárták el a nyilvánosság elől, sőt kifejezetten azzal a célzattal állították ki őket, hogy észrevegyék, elolvassák a felirataikat, kiejtsék az illető nevét és elmondják az áldozati imáit. Ezek a szobrok is az örök élet szolgálatában álltak.

 

Az egyiptomi szobrászatot és magát a művészetet is azzal a váddal illetik, hogy a göröggel ellentétben nem valósághű. Ez azonban tévedés. Az egyiptomi művészet a valóságot sokkal mélyebb aspektusainál ragadja meg, mindig a lényegre törekszik, még akkor is, ha a látszatot fel kell áldozni. Különösen érvényesülhetett ez a portréművészetben, amely a múlandóság helyett az életkorok jegyeinek tudatos kiszűrésével az öröklétre emlékeztető, időtlen, idealizált formákat részesíti előnyben. Az ideálportrék túllépnek az időbeliség korlátain. Az egyiptomi szobrász egészen biztos volt abban, hogy az igazi valóságot örökíti meg. Ezt mutatja az Óbirodalomban használt „életszerűen megalkotva” kifejezés. A szobrász megjelölésére a szanh, „megelevenítő” szót használták. Ez részint a szobrok mágikus funkciójára utal, részint a művésznek az élet valóságát kőbe faragó képességét érzékelteti.

 

A szobrászok a hasáb formájú kőtömb oldalaira négyzetes hálózattal felrajzolták a szobor alakját különféle nézőpontokból, majd ezen vonalak mentén kezdték meg a kifaragást. A négyzetes hálózaton kívül egyéb arányjelző segédvonalakat is használtak.

Sokféle kőanyagokkal dolgoztak az egyiptomi szobrászok: mészkővel, homokkővel, alabástrommal, gránittal, kvarcittal, bazalttal, brecciával ás diorittal. A kőféléken kívül fából is készítettek szobrokat. Emellett az ősi eredetű fémszobrászaton belül rézből, majd bronzból is állítottak elő szobrokat. Ezek az ún. viaszveszejtéses eljárással készültek. Ez azt jelenti, hogy először a modellt viaszból készítik el, amelyre agyagköpenyt tesznek, majd kiégetik. Eközben a viasz az agyagköpenybe fúrt lyukon át kicsurog. Ezután öntötték bele a köpenybe a megolvasztott bronzot. Mihelyst az anyag megszilárdult, lefejtették róla az öntőformát.

 

Száraz György

Boldog napot

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..