Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Az ember és a gépek (v)iszonya, avagy ki van kiért?

Átveheti egy gép egy ember irányítását akár csak részlegesen is a jövőben? Mennyire intelligensek a gépek? Tudnak-e gondolkodni? Milyen reális veszélyeik vannak a gépesített életvitelnek? Meddig tarthatjuk meg a képzeletünk és kreativitásunk nyújtotta előnyünket a gépekkel szemben?

 

A gépek nyújtotta technológiáknak nem csak olyan előnyeik vannak, mint a problémamegoldások. A gépek nagymértékben megkönnyíthetik ugyan az életünket, kényelmesebbé és gyorsabbá varázsolhatják a mindenapjainkat, ámde ellenünk is fordulhatnak. De hogy ne menjünk túl messzire, csak azt gondoljuk végig, hogy az ember alkotta és irányította technológiák mennyiben alkalmasak arra, hogy a többi ember életébe beavatkozzanak, arra befolyást gyakoroljanak és azt ellenőrizzenek.

 

Bizonyos fokig a gépeink már intelligensek, s ez sokunkat jogos félelemmel töltheti el. Mi van, ha a nem is az információkra oly fogékony gépekben rejlik a valós veszély, hanem a felhasználóikban: az emberekben, a szabadalmak birtokosaiban vagy elorzóiban? 

Sokan azt képzelik, hogy az ember is egyfajta robot, s egyes funkciói mechanikai elvek szerint működik. Ők kizárják az emberi lényből a magasabb intelligencia létét. Viszont vannak, akik tudják, hogy az ember elsősorban és visszavonhatatlanul magasabb rendű, ám el lehet feledtetni vele ezt, s az emberi lény nem csekély mértékben gépiessé tehető. Az ő kezükben a technológia valóságos fegyverré válhat. Elképzelhető, hogy vannak, akik el akarják nyomni az emberiségben a kreativitást, a szellemi és lelki értelmet, az érzelemgazdaság magasabb dimenzióit és az előregondolkozás megannyi lehetőségét? Ez kissé összeesküvés-elmélet szagú, de azért nem időpocsékolás eltűnődni ezen a kérdésen.

 

Nem érdekes, hogy a technika az elmúlt 300 évben többet fejlődött, mint az azt megelőző 3000 évben? Közelebb kerültünk önmagunkhoz a technicizmus által – kérdezhetné egy bioetikával foglalkozó tudós.

Miért akarunk versenyezni olyan vívmányokkal, amelyeket úgy konstruáltak, hogy eleve jobbak legyenek nálunk? Mert a vérünkben van a rivalizálás? Vagy mert elhitettük magunkkal, hogy mi vagyunk a tápláléklánc csúcsán, s akkor letaszíttatva éreznénk magunkat, ha valamiben alul maradnánk?

 

A mesterséges részintelligenciák korát éljük, amikor nem tudunk meglenni a technikai alkotásaink nélkül. Ez egy bizonyos fokig így rendben is volna, de vajon ki irányít kit a jövőben? Ma már évente megduplázódnak a számítógépek képességei? Lépést tudunk-e tartani velük? Kell-e egyáltalán tartanunk az ütemet? Ma már az oktatásunk szerves része a számítógép. Van olyan iskola az Egyesült Államokban, ahol már csak komputeren keresztül fogadják el a házi feladatot a diákoktól. Ezzel a személyes élményt és az egyedi vonásokat, amit az írás maga adhat, teljesen kiiktatják a gyerekek életéből. Megszoktatják a diáksággal, hogy ez a természetesen, és ők felnőttként már nem fognak azon elgondolkodni, hogy miről maradnak le. De említhettem volna a könyvolvasást is. Ma már félő feltenni egy olyan kérdést, hogy melyik a három kedvenc olvasmányod és melyik hármat kedveled a legkevésbé, mert a diákok egyre nagyobb hányada összesen nem olvas el hat könyvet felnőtté válásáig! Akkor most ki a mesterséges, tisztelt Intelligencia? A napi tévénézés óraszámát illetően Magyarország élen jár világviszonylatban. Nem kérdés, hogy az Egyesült Államok a listavezető. Vicces, hogy az evolucionisták az ember felegyenesedéséről értekeznek, mert most a visszahajlása, meggörbülése és a gerincferdülése figyelhető meg.

 

A kibernetikán részben azzal foglalkozik, hogy az élőlények a gépek közötti szabályozást, vezérlést és hírközlést kutatja. A jövőkutatók előremutatónak tartják, hogy a bőrünk alá ültetett mikrochip a jövőben helyettesítheti az útlevelünket vagy a kocsi- és a lakáskulcsainkat. A gondot itt az jelenti, hogy vajon az ember lefékez-e itt, vagy megy tovább. Például a totális kontroll irányába: mindenkiről tudhatóvá válik, hogy éppen hol tartózkodik, vagy ki kivel találkozik. Az ily módon nyert információk összegyűjthetők, elraktározhatók és bármikor felhasználhatók az illető ellen.

Ez az aggály nem csak abban merül ki, hogy gyakorlatilag megszűnik a magánélet, hanem úgy gyűrűzik tovább, hogy a jelek nem csak leolvasásra és regisztrálásra, hanem visszacsatolásokra is használhatók. Vagyis az implantátumok nem csak egyes ismert funkciókat láthatnak el, hanem külső jeleket is képesek lehetnek detektálni, ami komoly bioetikai kérdéseket vet fel. Például amikor mi egy telefont megvásárolunk és magánbeszélgetéseket folytatunk, akkor nem feltétlenül szeretnénk, ha valaki azt lehallgatná, holott köztudomású, hogy a kikapcsolt állapotban lévő mobilok is lehallgathatóak. Pláne nem szeretnénk, ha egy eltávolíthatatlan chipen keresztül, ki tudja, milyen funkciókra képes kütyü befolyásolna bennünket, azaz kölcsönhatásba lépne a biológiai és pszichológiai központjainkkal, idegrendszeri jeleinkkel.

 

Az idegrendszerünkkel összekapcsolódó interface-ek, chipek és egyebek beleolvasztása az emberbe meglehetősen rideg jövőképet vetít elénk. (Nyílván nem az orvosi felhasználásra célzok.) A nanotechnológiák messze felülmúlják a chipek adta lehetőségeket, mivel sejt vagy akár molekulaméretű mesterséges intelligenciákról van szó. A nanorobotok a vérünkön keresztül bárhova eljuthatnak a szervezetünkben, a funkcióiknak megfelelően belülről változtathatnak át bennünket és ezzel az egész életünket módosíthatják. A dolgok jelen állása szerint már könnyen rákapcsolódhatunk a világhálóra a testünkbe beépített (!) kis szerkentyűkkel és még több információhoz juthatunk a világgal kapcsolatban.

 

Kérdés: mi garantálja, hogy csak jó irányba? Tényleg mindig kitalálunk valamilyen eszközt, ami helyettesíti a szellemi és a lelki teremtő erőnket. Miért jó, ha a világhálóról nyeri az ismereteket az ember? Miért nem személyesen tapasztaljuk meg a jelenségeket? Miért nem terjeszti ki az érzékelését a magasabb valóságszintekre az ember? Megtehetné, hiszen létezik aurája, szelleme, lelke… egyszóval a beavatás során aktiválható megannyi adottsága? Olyan érzésem van, mintha egyes tudós elmék le akarnának bennünket beszélni a befelé fordulás egyéni transzcendens útjairól. Mintha csak az anyag, a gép, a segédeszköz és persze az előkészített információk minél gördülékenyebb átvitele és átvétele lenne a cél. Nem állítom, hogy csak ez, de ez is kisülhet ebből az egészből. A kibernetika alattomos fegyverként is használható. Nem maga a fejlesztés, hanem a felhasználó lehet veszélyes. Az pedig az ember.

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..