Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Az emberi lélek testbe költözése szükségszerű

Ez a téma a reinkarnáció tárgykörébe tartozik. Nem is képezheti egyetlen cikk tárgyát, ezért úgy döntöttem, hogy korábbi könyvemből – a Beszélgetés a Kristálykoponyákkal címűből – ragadok ki néhány idevágó gondolatot. Természetesen ez majd folytatást igényel.

 

www.pastliveswithwendy.co.uk

 

„Vannak, akik úgy képzelik el az élet születését, hogy lassan évmilliók alatt, fokról-fokra alakultak ki az élőlények fajai az alacsonyabb rendűektől a fejlettebbek irányába. Ennek az evolúciónak, mintegy a koronájaként, jelent meg az emberi létforma a Földön. Mások, akik a spirituális nézeteket vallják, az előzőeket kiegészítik azzal, hogy már évmilliárdokkal korábban energiák és erők sűrűsödtek össze matériává. Így keletkezett az anyag. Mindez a ma legtöbbünk számára láthatatlan létből bukkant elő a láthatóságba, és minden oda is távozik. Így keletkezik és múlik el az anyagi világ benne minden fizikai formát öltött elemével.

Az isteni láthatatlan erők biztosítottak terepet vagy életteret a megnyilvánulni vágyó, fejlődésre aspiráló lelkek számára. A mi szempontunkból a legizgalmasabbal fogok most foglalkozni, az emberrel.

 

„Az élet látszat, a halál káprázat. Minden örök – csak eltűnik, mint a gyertyaláng, ha elfújják, ám bárhol újra ég, ha akarod. Valahol mindig ég egy gyertya vagy egy halott emlékére, vagy a békéért, vagy csak mert szép. A megváltó szeretete maga a láng, a mi Istenre való emlékezésünk pedig az örök vágy, ami meggyújtja a gyertyát.”

 

http://aquarianbookshop.com/

 

Michaell, a Reinkarnáció Mestere

 

Michaelltől (a Bibliában Arkangyalként szerepel, csak ott nem pont így írja a nevét) és a hozzá kötődő energiáktól kaphatjuk a spirituális fejlődéshez szükséges bátorságot és az ő segedelmével valósítható meg az igazán erős akarat az életünkben. Ő a Karma és a „Felsőbb Igazságosság” Ura.

 

Ő azt üzeni a Fejlődő Léleknek, az embernek, hogy hiábavaló úgy gondolkodni, hogy én a test vagyok, és van egy lelkem is. Ez nem így van. Lelkek vagyunk, és be vagyunk csomagolva egy „átmeneti” testbe. Michaell közli, hogy a Lélek a fontos, mert az az első, s csak utána következik a test. A Lélek egyszer megválik a jelenlegi testétől és elfoglal egy másikat. Michaell a Karma egyik Uraként azt tanítja, hogy éppen az a korszakunk rákfenéje, hogy az emberek túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanak egy olyan testnek, amit néhány röpke évtized után úgyis egy másikra cserélnek. Ezzel a cselekedetükkel pedig nagyon sok felesleges karmát termelnek.

 

http://www.liceum-wroc.salezjanie.pl/

 

Michaell tanításai és iránymutatásai segédkezet nyújtanak az embernek az Isteni Bölcsesség megragadásában és felhasználásában. Energiái megértetik az alapbölcsességet, jelesül, hogy amikor a fizikai organizmus felbomlik, a Lélek tovább él. Mivel minden emberi lény keresztülmegy valamilyen előző életen, onnan is hoz emlékfoszlányokat, sőt olykor sorsot is, illetve karmát. Tehát az élet nem a születéssel kezdődik és nem a halállal végződik. Az élet nem a bölcsőtől a sírig tart, hanem korok százain át létezik.

 

Aki a kezébe akarja venni sorsának alakítását, annak előbb meg kell értenie a reinkarnációt és annak folyamatait. Mivel az ember tudata túléli a halálélményt, ezért az meghatározza az újabb valóságba való belépésének körülményeit. A reinkarnáció, ami a fizikai testtől független és tudatos én elvén nyugszik, része egy magasabb szintű rendszernek, ami szabályozza, hogyan vándorol az élőlény egyik testből a másikba. Michaell, a reinkarnáció legteljesebb magyarázatát közvetíti. Ma a globális bizonytalanság korát éljük, ezért nélkülözhetetlen, hogy megértsük a tudatos énünk eredetét. Minden embernek megéri ezt elsajátítani, illetve ráébredni erre, mert születésünkkor mindannyian olyan útravalót hoztunk magunkkal, amely különbözővé tesz bennünket testvéreinktől. Mindenkinek saját sorsútja van – ezt lelkileg is meg kell értenünk. Így válhat a Fejlődő Lélek ténylegesen önállóvá, megtalálva a középpontját és kapcsolatba lépve a Teremtővel.”

 

(Részlet: Száraz György – Beszélgetés a Kristálykoponyákkal című könyvéből)

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..