Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

AZ ÉV SPIRITUÁLIS FÉNYPONTJA I. rész

  1. rész

 

Mióta létezik Karácsony? Mit ünnepeltek az emberek mielőtt a karácsony megszületett volna? Az archaikus ember vajon mit érzett, amikor elérkezett az év leghosszabb éjszakája? Hogyan keletkezett őseink szerint a káoszból rend, és a sötétségből fény?

A karácsony előzményeiről és tradícióiról tárok fel titkokat.

 

A TERMÉSZET RITMUSA

 

Amióta az emberiség a kezdetektől földműveléssel és állattartással foglalkozik, a napfénynek, a kellemesen meleg tavaszi és nyári hónapoknak múlhatatlan szerepük van a társadalmunk életében. Az emberek táplálékukat a napfényes és meleg időszakokban tudták megtermelni, ilyenkor bőség és jólét jellemezte a közösséget. Ezzel szemben télvíz idején nagyon be kellett osztani a tartalékokat. Sokszor éheztek és vacogtak elődeink, s a sötétség démonikus hatása is rányomta bélyegét a lelki világukra.
A kultúrantropológusok szerint mindebből következik, hogy a természeti népek az ókortól kezdve hálaadó és köszöntő rítusokkal ünnepelték a téli napfordulót. Ettől a nevezetes naptól kezdve ugyanis a nappalok egyre hosszabbodnak, átvitt értelemben a fény győzedelmeskedik a éjszaka sötétje felett. Ezen rítusoknak a szerepük abban állt, hogy a megfáradt emberekbe új reményt, hitet és bizodalmat öntsenek, hogy elviselhetőbbé váljon a tavasz beköszöntéig hátralévő időszak.

 

A KARÁCSONY ÜNNEPÉNEK ELŐZMÉNYEI ÉS POGÁNY GYÖKEREI

 

A mai értelemben vett keresztény karácsonyról a 4. század óta emlékezünk meg. A karácsony eredetileg december 25-e, Jézus születésnapja, az előző este karácsony vigíliája (virrasztása), más szóval karácsony böjtje vagy Szenteste, december 26-a pedig az ünnep második napja.

 

Először is arra a kérdésre kellene választ találnunk, hogy miért december 25-én ünnepeljük Isten emberré lett Fiának születésnapját. A Bibliában egyetlen időpontot sem találunk, amely konkrét támpontot adna Jézus születésnapjának egzakt meghatározásához. Sok kutató, vallástörténész és asztrológus úgy vélekedik, hogy karácsony semmiképpen sem lehet december 25-én. Lássuk az érveléseiket!

 

Mindenekelőtt tényként fogadhatjuk, hogy a 3. évszázadig a keresztyén egyházban nem ünnepelték a karácsonyt, ez a szokás csak a 4. évszázadban kezdett elterjedni! Krizosztómusz, Jézus bátor bizonyságtevője és mártírja írja 380-ban: „Még tíz éve sincs, hogy megismertük ezt a napot (karácsonyt).”

 

EGYIPTOMI  ÉS BABILONI HAGYOMÁNYOK

A december 25-i karácsony eredetileg pogány ünnep volt. A pogány itt annyit takar, hogy nem keresztény. Egyiptomban Ízisznek, az egyiptomi „Ég Királynőjének”, pontosabban az „Ég Úrnőjének, az Istenek Úrnőjének” fia a téli napforduló körül született.

“A napnak a téli napforduló idején kezdődő hosszabbodását a Nap újjászületésének tartották. A napforduló-ünnepek a december 21-ét követő napokon tehát jellegzetes vonásai mindazoknak a vallási rendszereknek, amelyek középpontjában a napkultusz áll. Az emesai (Szíria) Héliosz napját december 25-én tartották – akkor, amikor a nap hosszabbodása első ízben válik észrevehetővé. Alexandriában ugyancsak december 25-én tartották Isis ünnepét, a Kikilliát. Ezek a pogány napforduló – ünnepek a karácsony kialakulásának előzményei.” (Hahn István: Az időszámítás története)

 

A nálunk meghonososodott, karácsonynak nevezett nap a babiloni időig vezethető vissza. Ez volt anno a „Yul-nap”. Yul a gyermek vagy kisgyermek káldeus neve. A pogány világban világszerte megülték ezt a születési ünnepet. A káldeus asztrozófusok (csillagbölcsek) mindig is tudták, hogy a december 25-i jeles ünnep csillagászati (sziderikus) jellegű. Miért? Mert a Nap győzelmét szimbolizálta a legrövidebb nap fölött. (invictus sol = legyőzhetetlen Nap) Emellett azonban még egy másik eseményről, Nimródnak, a nagy szabadítónak a születésnapjáról van szó.

Értsük jól, Babilonban a Napot, ahol egyébként az imádat tárgya volt, ezen az ünnepnapon nem, mint világító égitestet tisztelték, hanem mint testté lett istent. A babiloni vallás szerves részét képezte, hogy a Nap vagy „Baál” (Nimród) a nagy isten.

 

RÓMAI ELŐZMÉNYEK

A pogány Rómában a karácsonyt Szaturnusz ünnepének nevezték, s nem is akármilyen módon ünnepelték a szaturnáliákat Rómában. Caligula a hírhedt keresztyén üldöző elrendelte, hogy a szaturnáliákat öt napig kell tartaniuk. A féktelenség, a mámor, a vad tivornya és a kicsapongás ült tort ezeken a napokon. Ez idő alatt a rabszolgák szabadok voltak, uraik ellen (szinte) mindent megengedhettek maguknak.

Az ókori Rómában a december 17 – 24. közötti időszakban tartották a szaturnáliákat. Szaturnusz a földművelés és általában véve a paraszti munkák istene a római hitvilágban. Az emberek hatalmas lakomákkal, ivászatokkal, táncos mulatságokkal és zenével ünnepelték Szaturnusz istent. Szokás volt, hogy az urak megajándékozták a szolgáikat, s bizonyos munkákat betiltottak arra az időre. A házaikat örökzöld borostyánágakkal díszítették. A naptárreformig a Római Birodalomban az új év kezdete is ekkorra esett!
A római szaturnáliáknak tragikus hősei is akadtak. Eme kétes tisztű héroszokat kockadobással választották ki. A férfi, akire a sors keze mutatott, végzetes órája eljöveteléig az ünnepség királya lett. Jóformán mindent megkaphatott, amit szeme-szája megkívánt, úgyszólván az összes kívánságát kielégítették. Viszont ennek komoly ára volt: a szaturnáliák lezárultával önkezével kellett véget vetnie saját életének. A mítoszok világában élő ember számára ez az aktus a zűrzavar lezárását és az új rend nyitányát jelképezte.

 

Olybá tűnik, hogy a szaturnáliák nagy kicsapongásai megfeleltethetők Bacchus nagy ivászattal egybekötött ünnepének, amelyet Babilonban Thebet (december) hónapjában tartottak. „Szokásban volt – írja Beresus –, hogy az urak öt napon keresztül engedelmességgel tartoznak rabszolgáiknak; a házban az egyik rabszolga parancsolt, és bíborba öltözött akár egy király.”

 

December 25-ének az egyház általi elismerésének, illetve a karácsonyi ünnep megszületésének első jele 354-ben a Philokalianus-naptárban található. Ezzel igazodik a római gyakorlathoz, amely december 25-dikét már i.sz. 366-ban az Úr születésnapjaként állapította meg. A jeruzsálemi egyház ezzel szemben január 6-án ünnepelte Jézus születését és megkeresztelését. Jeruzsálem püspöke, Cirill, megkérdezte Juliust, Róma püspökét a pontos dátum felől. Julius válaszként egy számítást küldött el, amely december 25-e mellett érvelt. A jeruzsálemi egyház egészen 549-ig (vagy talán még tovább is) makacsul ellenállt ennek a feltételezésnek, s ragaszkodott a január 6-ához.

Az igazi oka Róma ragaszkodásának a december 25-éhez az alkalmazkodás taktikájában keresendő. Ugyanis azt eszelték ki a csalafinta hittudósok, hogy a saját ünnepüket, azaz Jézus születésnapját fokozatosan összeolvasztják a szaturnáliák és a brumáliák pogány ünnepével. Így eshetett meg az, hogy Jézus születésnapját finoman összekapcsolták december 25-ével, vagyis „ráültették” a keresztény ünnepet a pogány szokásrendre, ezzel látszatra nem abajgatták, hanem tiszteletben tartották a pogányság rítusait. Így ütöttek két legyet egy csapásra.

A kelet jogos felháborodása nem maradt el. A kelet keresztyén térítői és igehirdetői tiltakoztak e kézenfekvő felszínesség ellen, amellyel az Úr születésnapját ünnepelték, míg a mezopotámiai keresztyének nyugati testvéreiket bálványimádással és napimádattal vádolták!
A karácsony december 25-i megünneplése azonban nemsokára a római egyház szerves részévé lett.
Ezt az ünnepet még a reformáció sem tudta megtisztítani babiloni elemeitől. Máriát tisztelni és szeretni szabad, sőt illik, de nem szabad hozzá sem imádkozni, sem beszélni, merthogy nem Mária a Megváltó.

 

Jézus születésnapjára vonatkozóan az evangéliumokban nincs semmiféle konkrétum. A jeles 20. századi katolikus hittudós, Artner Edgár írja az egyházi ünnepekről és szertartásokról készült igen alapos tanulmányában: A Megváltó születésének évét is különbözőképpen állapítják meg a tudósok, a születés napját pedig – sajnos – a történelmi források szűkszavúsága miatt egyáltalán nem lehet meghatározni. Tehát mindazok, akik egyik vagy másik naphoz kötik e világraszóló eseményt, legfeljebb hagyományra hivatkozhatnak. Ilyen tiszteletreméltó régiségű hagyomány szól december 25-e, mint az Úr születésnapja mellett.” (Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára, Szent István Társulat, Bp. 1923.)

 

IRÁNI TRADÍCIÓK

“A vallástörténeti kutatások már régen kimutatták, hogy ezt a napot a Nap újjászületésének, fénye látható növekedésének kezdőnapját Iránban a napisten, Mithrasz, a szíriai Emesában az ottani helyi napisten, az ’emesai Héliosz’ (Sol) születése napjaként köszöntötték. Ennek az ünnepnek, mivel eredetileg napünnep, szorosan a Nap járásához kell igazodnia, ezért van rögzített helye a naptárunkban.” (Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás)

 

Arra vonatkozóan pedig, hogy mi is áll e hagyomány hátterében, Frazer egyértelműen állítja: “Akárhogyan is áll a dolog, a Mithrász-vallás kétségkívül a kereszténység félelmetes vetélytársának bizonyult, hiszen egyesítette magában az ünnepélyes liturgiát az erkölcsi tisztaságra való törekvéssel és a halhatatlanság reményével. A két hit közötti küzdelem kimenetele egy ideig valóban kétségesnek látszott. Ennek a hosszú harcnak tanulságos emléke a mi karácsony ünnepünk, amelyet az egyház láthatóan közvetlenül pogány vetélytársától vett át. A Julianus naptárban december 25-re tették a téli napfordulót, s a Nap születése napjának tekintették, mert az évnek ezen a fordulóján kezdenek a napok hosszabbodni, és az égitest ereje növekedik. Figyelemre méltó, hogy milyen szertartással ünnepelték a jelek szerint Szíriában és Egyiptomban e születésnapot. Az ünnep résztvevői bizonyos belső szentélyekbe vonultak vissza, s innen jöttek elő éjfélkor, hangosan kiáltozva: ‘A Szűz szült! A fény növekedik!’ Sőt az egyiptomiak az újszülött Napot csecsemő képében jelenítették meg, ezt születésnapján, a téli napfordulón előhozták, és imádásra felmutatták a híveknek. Kétségtelen, hogy a Szűz, aki így megfogant, és fiat szült december 25-én, az a nagy keleti istennő volt, akit a sémiták a Mennyei Szűz vagy egyszerűen a Mennyei Istennő néven ismertek, a sémi országokban ő volt Asztarté egyik alakja. Nos, Mithrász tisztelői rendszerint a Nappal, vagy amint nevezték, a Győzhetetlen Nappal azonosították, ezért az ő születése napja is december 25-re esett.” (J.G. Frazer: Az aranyág)

 

(folyt. köv.)

 

Boldog napot!

Száraz György

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..