Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Az önmegvalósítás gátjainak oldása dór erőkkel

Az önmegvalósítás, vagy talán helyesebben fogalmazva az Önmegvalósítás az isteni Énünk terveinek a valóra váltását foglalja magában. Mivel kicsi énünk, vagyis az egónk önzősége és önteltsége miatt folyamatosan szűklátókörűségben szenved, lépten-nyomon akadályoztatja lelkünk önmegvalósító élettervét. Ezen a helyzeten hivatott könnyíteni ez a dór szertartás.

A szertartás során a dór energiák megerősítik az embernek a lelki feladatai iránt tanúsított küzdőszellemét és rendíthetetlen elkötelezettségét. Erre azért van szükség, mert az ego folyamatosan kételyeket támaszt és kishitűvé próbál tenni mindenkit, aki a felső akarat iránymutatásait követi.

 

 

Az Önmegvalósítás azonban korántsem jelent elszakadást a földi realitástól. Sőt, éppen az anyagi világ gátjai és tévútjai edzik meg legjobban a lelket és vértezik fel megvalósító erőkkel: hittel és akarattal a félelmekkel, valamint a kudarcokkal szemben.

 

Fontos, hogy önmegvalósításunk gátló tényezőit rendszeresen és módszeresen oldjuk, mert világi teendők sokasága könnyen lebéníthatja a spirituális érzékenységünket, és akkor megnövekedhet a személyiségünk minduntalan uralni akaró ego hatalma felettünk.

 

A nehézségekre tehát a Fényben Élők csupán leckékként tekintenek és nem hátrálnak meg előttük.

Minden kihívásra úgy tekintenek, mint lehetőségre, amely hozzásegíti őket ahhoz, hogy felszínre hozhassák magukból az értékeket, tanulhassanak a múltból és még erősebbé válhassanak.

Ezen az úton segít Az önmegvalósítás gátjainak oldása dór erőkkel című szertartás.

 

A Napvallás bizonyos rendezvényein végezzük ezt a rituálét.

 

Featured image: https://yogaspot.nl/yoga-for-spiritual-development/

 

A cikket írta és szerkesztette: Száraz György

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/

Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/

Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/

Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/

Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/

Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ébresztő Táborok https://napvallas.hu/programok/holisztikus-tabor/

Bel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ízisz Napjai https://napvallas.hu/programok/izisz-napjai/ 

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

 

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature