Az élet annyi, amennyit megismersz belőle!
Baalbek kolosszális kövei az istenek kőépítményei volnának?
2017-01-21

Baalbek csodavilágát már érintettem egy korábbi cikkemben, melyet itt külön is elolvashatsz: http://boldognapot.hu/blog/baalbek-csodavilaga-2/, ugyanakkor most újra előveszem a témát, mert érdemesnek tartom ezt más oldalról is megközelíteni.

 

3.1

Forrás: Pinterest

 

Baalbek impozáns kolosszusainak a létrehozását a mai mérnöki, illetve műszaki tudományok nem képesek minden oldalról megmagyarázni. A több száz tonnás kőtömbök kibányászása, szállítása és precíz egymásra helyezése feladja a rejtvényt a mai legkiterjedtebb tudásunknak is.

 

Ha feltételezzük, hogy egy eddig ismeretlen kultúra formálta ki ezeket a kőépítményeket a ma ismert civilizáció hajnala előtt, akkor szembe kell néznünk azzal a cáfolhatatlan ténnyel, hogy nem Baalbek volna az egyetlen mérnöki csoda bolygónk történelem előtti időszakában. Gondoljunk itt a megalitikus kultúrákra!

 

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a libanoni Baalbeket a Föld egyik legszakrálisabb helyeként tartották számon, mint ma Jeruzsálemet, Rómát vagy Mekkát! Azzal a különbséggel, hogy ezt a Napnak szentelték, pontosabban a Napistennek! Baalbek eredetileg Héliopolisz volt, vagyis a Nap Városa. A föníciaiak a Napistent Baálként személyesítették meg. Innen származik a település neve.

Ha az időpontokat megfigyeljük, akkor azt találjuk, hogy a bibliai idők elején vagy azt megelőző korszakban járunk, mivel a Mózes vezette egyiptomi kivonulásnál korábban állt már itt Nap-szentély, ami azért sok egyéb kérdést is felvet, melyekbe ehelyütt nem mélyedünk bele. Mindenesetre az exodus legkorábbi dátumát Kr.e. 15. századra helyezik, amikor Baalbek szentélye már állt. Persze az egyiptomi kultúra is már jóval korábban megalkotta a maga piramisait, ami szintén a Nap-kultusszal függ össze. Ebből következik, hogy a korai időben lehetett valamiféle kapcsolat baalbeki és a „kairói” Héliopolisz között. A helyzetet tovább fűszerezi, hogy van olyan kutató, aki Jeruzsálem nevét is a „Szent Sólyom városa” név korabeli alakjából eredezteti, ami megint csak utalás a napvallásra. De most vissza Baalbekhez!

 

A „várandós asszony köve”, mely a bányában maradt 21,5 m x 4,8 m x 4,2 m méretekkel rendelkezik.

Ha egyszer teljesen kifejtenék és felhasználnák, akkor a történelem legnagyobb megmozgatott köve lenne. Tömege egyes számítások szerint 1242 tonna, mások többre becsülik. Így az említett kő valamivel nagyobb, mint az asszuáni befejezetlen obeliszk.

 

A fejtörést gigantikus méretein túlmenően még a kora jelenti. Mivel korát nem lehet meghatározni. A viták végül oda vezettek, hogy néhány tudós 12000 évesre datálja Baalbeket, néhány viszont több mint 20000 évesnek tartja.

Vannak, akik imádják az összehasonlítások, és a boszniai piramisok korával vetik össze Baalbek vagy az egyiptomi Szfinx készítésének dátumát. Ennélfogva nem árt kihangsúlyozni, hogy a kőépítmények kora nem határozható meg tudományos módszerekkel hajszálpontosan. Becslés elvégzéséhez egyéb szerves anyagokon végzett vizsgálatok is szükségesek. Természetesen a szellemtudományt nem tántorítja el az ilyen kihívás sem.

 

Baalbek esetében a nyomok a régmúltba vezetnek. Ez azt jelenti, hogy a romok legrégibb részeit ismeretlen kultúra hagyta maga után és rendeltetési célja egyelőre rejtély. Az igazság az, hogy a rómaiak által a korábbi romokra-alapokra emelt templomok bár hatalmasak, mégis jóval szerényebb méretűek, mint az ősi részek. Az ősi templom alapjai közel 1500 tonnás kövekből készültek. Ilyet sem a rómaiak, sem a később élt kultúrák nem alkalmaztak.

 

Szót érdemel a „Trilithon” is, amely három óriási kőtömbből álló sor. Méretüket tekintve itt 22*4,5*3,5 méterrel találkozunk, amiből 22 méter a hossz, 4,5 méter a magasság és 3,5 méter a szélesség.

Ezeket mind egyetlen tömbből faragták ki, szállították el és illesztették egymáshoz.

 

egomentesito-2017-02-11

 

Találkozunk még itt hat tömbből álló gránit sorral, amelynek tömbjei egyenként 10 méter hosszúak és 4 méter magasak, tömegük meghaladja a 300 tonnát külön-külön.

 

Néhány kutató szerint ezek a megalitok nem alapkövek voltak/lehettek, minthogy ők abból indulnak ki, hogy a legnagyobb köveket (vagy néhányat közülük) az építmények tetejére szoktak volt helyezni, nem pedig az aljára. Ez is koncepció a sok közül.

 

Végül, hadd említsem meg, hogy 1977-ben Jean-Pierre Adam rövid tanulmányában felhívta a figyelmet arra, hogy a nagy tömböket görgőkön csörlők és csigák használatával mozgatták az ősi építők. Elmélete alapján 512 munkásra volt szükség egy 557 tonnás tömb megmozdításához. Más lapra tartozik, hogy az 557 tonna még mindig 243 tonnával elmarad a Trilithonok tömbjeitől.

 

A magam részéről úgy gondolom, hogy ettől azért elegánsabb mágiát alkalmazhattak azok, aki minimum 4-5 vagy sokkal több évezreddel ezelőtt ekkora építkezésekre adták a fejüket.

 

6

 

Figyelmedbe ajánlom a napvallás eseményeit!

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot!

 

  • billige fodboldtrøjer
  • fótboltatreyjur
  • stroje piłkarskie
  • maglie di calcio online
  • comprar camisetas de futbol baratas
  • futbalove dresy shop
  • fotbalové dresy eshop
  • fotbollströjor med tryck
  • fotballdrakter på nett
  • goedkope voetbalshirts kopen
  • maillots football boutique
  • fussball trikots outlet