Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

BIZÁNCI SZERTARTÁSOK

Kelet és nyugat különválik

 

Nagy Theodorich (471-526) saját ariánus keleti gótjai és a római katolikus egyház között igyekezett fenntartani a békét. Az uralkodó már eltávolodott a kelet-római egyháztól (Bizánctól), s csak a rómaiakra számíthatott. A kalcedoni zsinat (451) után hasztalan kísérleteket tettek a kompromisszumokra, mígnem Zénó császár 482-ben Akakiosz konstantinápolyi pátriárka jóváhagyásával egységesítő formulát hirdetett, de Róma tetszését ez sem nyerte el. A két egyház szétszakadt (akakioszi szakadás). Róma szemében a bizánci egyház és a bizánci császár eretneknek számított. Tehát már ekkor megtörtént a szakadás, ugyanakkor a bizánci és római egyház 1054-től vált hivatalosan és végérvényesen el egymástól. Teljesen különböző fegyelmi előírásokat és szertartásokat vezettek be mindkét oldalon. Majd telt-múlt az idő, egyes helyeken a keletieknek sikerült helyreállítani az egységet Rómával, őket unitusoknak hívjuk, míg akik erre nem voltak hajlandók, belőlük lettek az ortodoxok, szláv nyelveken a pravoszlávok (igazhitűeknek).

A keleti egyházszervezet összeolvadt a korlátlan hatalmat gyakorló bizánci császárral. Az egyház a császár alá rendelődött és egy államigazgatási ágazat szerepét töltötte be. Az egyházat a központi templom, a Hagia Sophia papsága vezető testülte irányította a pátriárka elnökletével. A testületbe papok és nagy létszámú hivatali személyzet tartozott. Az egyházi tartományokat egy-egy metropolita irányította a püspökökön keresztül. A püspökök pedig a papokat felügyelték.

bizanciszertartasok10

Bizánci szertartásrend

 

A bizánci szertartás fókuszában a szentmise áll, amely nagyjából másfél óráig tart. A mise központi momentuma az oltáriszentség dicsőítése. A mindennapi miserend szabályozza a ciklusokként ismétlődő szertartásrendet. A napi körforgás egy nyolc hétből álló szakasz része. Minden héten más hangnemben éneklik a himnuszokat. A szakaszok végül az éves körforgásban teljesülnek ki, melynek csúcspontja a húsvét.

 

A bizánci szertartások Konstantinápolyban alakultak ki a 4-10. században. Innen terjedtek el a keresztény Keleten. Mindez akkor történt, amikor Bizánc császárváros és pátriárkai székhely lett. A 4-6. században olyan bizánci pátriárkák vezették be az új rítusokat, mint Eudoxiosz, Nazianzi Szent Gergely, Nektáriosz, Aranyszájú Szent János, Nesztoriosz. Bizáncnak korábban liturgikus hagyományai nem voltak, e főpásztorok saját városaik szertartásait vezették be, melyek Bizáncban új formulákkal egészültek ki. A bizánci szertartásban a Nagy Szent Vazulról és Aranyszájú Szent Jánosról elnevezett eucharisztikus liturgia vált ismertté. Az évek folyamán összeállították az istentiszteletek végzésének szabályait tartalmazó könyveket, ekképpen a tüpikont, az oktoéchoszt (nyolchangú énektár), a triódiont (böjti énektár) és a pentekosztáriont. A bizánci szertartás előírásait és rendjét több zsinat is szabályozta.

 

A képtisztelők győzelme után (842) e liturgikus könyvek alapján kezdték el végezni a bizánci szertartásokat nem csupán Bizáncban, hanem birodalom szerte. Az alexandriai, az antiochiai és a jeruzsálemi patriarchátus területén élő melkiták a 9-12. században vették át a bizánci szertartásokat, amelyek a görög hittérítők útján jutottak el a messzi tájakra. A bizánci szertartásoknak főként nyelvi alapon alakultak ki a különféle válfajai. Lényegi különbség nincs köztük, inkább a helybéli szokásokat szőtték bele az idők folyamán. Így születettek az alábbi bizánci rítusfajták: albán, bolgár, észt, fehérorosz, finn, görög, grúz, japán, kínai, lett, magyar, melkita, orosz, rumén, ruszin, szerb, ugandai, ukrán rítus. A bizánci szertartásoknak léteznek katolikus változatai: albán, bolgár, délvidéki, szerbek uniója, fehérorosz, görög, italo-albán, magyar, melkita, orosz, rumén, ruszin, szlovák és ukrán rítus.

 

A 12-14. században újításokat vezettek be. Megnőtt a diákonus (diakónus) szerepe, s a kenyér és a bor előkészítése szinte önálló szertartássá vált. A bizánci szertartásban az évszádokon keresztül tartó viták hatására kifejlődött, majd megerősödött Mária tisztelete. Új ünnepeket vezettek be tiszteletére és üdvtörténeti szerepét himnuszokba foglalták.

A képtisztelet kérdésköre heves vitákat váltott ki. Végül visszaállították a képek tiszteletét, így kerülhetett újra a templomokba az ikonosztáz, vagyis a képfal vagy képállvány.

Az ikonosztáz a görögkeleti templomokban a szentélyt különíti el a hajótól. A bizánci szertartású templomokban a szentélyt a hajótól elválasztó falon vagy állványon meghatározott szabályok szerint szentképeket helyeznek el. Ez a hagyomány már az 5. századtól kezdetét vette. Eleinte egy alacsony elválasztó rácson Krisztus és Szűz Mária képe függött. A 6-7. században azután a rács helyét a 4 alapkép vette át. (Szent Miklós, a bizánci egyház védőszentje vagy Szent Mihály arkangyal vagy Keresztelő Szent János, majd az Istenszülő, őt követte Jézus, s végül a templom címünnepe). A képrombolás után a templomokban a négy alapkép fölé még három képsor került, így az ikonosztáz már a mennyezetéig ért. Összesen 48 képből állt.

 

Bizánci sajátosságok

 

Míg Nyugaton csupán egyetlen apostoli alapítású egyházat ismerünk (a rómait), addig Keleten sokat. Ennek oka abban jelölhető meg, hogy az apostolok anno bejárták az egész Földközi-tengeri medencét és sorra hozták létre az egyházakat. Keletre mindig jellemző volt a kulturális sokszínűség, melyet az új egyházak tiszteletben tartottak, mivel ősibbek voltak náluk, továbbá nem szüntették meg a helyi tradíciókat, hanem belevették, beépítették a rítusaikba. Míg a nyugati egyházat Róma – mint császár, mint nemzet – irányította, addig keletre a sokszínűség volt jellemző e téren is. Keleten nem szüntették meg más egyházak önállóságát.

Ily módon két egymástól lényegesen eltérő részegyház alakult ki: az egyik középpontja Jeruzsálem, később Antiochia, majd Konstantinápoly (Bizánc), a másik Róma. Az előbbihez a keleti, bizánci szertartás, az utóbbihoz a nyugati, római szertartás tartozik.

 

A keleti (bizánci) és a nyugati (római) egyház szertartásrendszere között sok az eltérés és a sajátosság.

1. Liturgia („közös tevékenység”) – A keleti egyházban a szertartásokat a pap a néppel együtt végzi, tehát a nép nem csak részt vesz rajtuk! A II. Vatikáni Zsinat írta elő az „actuosa participatio”-t, magyarul a tevékeny részvételt. Így a nép értette mi miért történik.

2. A zsolozsma végzése – A pap a néppel együtt végzi, s nem egyedül.

3. Eukharisztia anyaga – A keleti egyház kovászos kenyeret használ a szertartásai során, melynek neve proszfora.

4. Két szín alatti áldozás – nem csak a pap áldozik a Szent Testtel és Szent Vérrel, hanem a hívek is.

5. Nős papság – A keleti egyház nem tiltja, hogy nős embereket is pappá szenteljenek. Igaz ugyanakkor, hogy a papszentelés után már nem lehet nősülni.

6. Olajszentelés – Az áldozópap is megszentelheti a keresztelésnél használatos olajat, illetve a betegek szentségének olaját, viszont a bérmáláshoz használt olajat már nem.

7. Bérmálás – A bizánci szertartásokban a keresztelést tüstént követi a bérmálás szentsége.

 

A bizánci vallási-spirituális szertartásokban a hét minden egyes napján előírják, hogy minek az ünneplése történik:

  • hétfőn a szent angyalokat,
  • kedden Keresztélő Szent Jánost,
  • szerdán és pénteken a szent keresztet,
  • csütörtökön az apostolokat és Szent Miklóst,
  • szombaton az istenszülőt és minden szentet,
  • vasárnap Jézus Krisztus feltámadását ünneplik.

 

Az ószövetségből átörökölt módon a liturgikus nap estével kezdődik. Az őrségváltások időbeosztása szerint következnek a szertartások éjszakára és nappalra osztva:

  • 6 óra: alkonyati istentisztelet
  • 9 óra: kis vagy nagy esti zsolozsma
  • 12 óra: éjféli istentisztelet
  • 3 óra: reggeli istentisztelet
  • 6 óra: I. imaóra
  • 9 óra: III. imaóra
  • 12 óra: VI. imaóra
  • 3 óra: IX. imaóra.

 

A bizánci szertartásokban hangsúlyt helyeznek a trichotómiára, mely a teljes liturgikus napot három részre osztja. Ennek oka a Szentháromság tisztelete.

Az első csoportba tartozik az éjféli és a reggeli istentisztelet, valamint az I. imaóra.

A második csoportba a délelőtti III. és VI. imaóra, valamint az előábrázoló istentisztelet kerül.

A harmadik csoportba az esti IX. imaóra, az alkonyati és az esti istentisztelet tartozik.

 

Összegezve, a bizánci egyház szertartásai meglehetősen eltérő képet és koreográfiát mutatnak a nyugatiakhoz képest. Az egyik legszembetűnőbb sajátosságuk, hogy a szertartásokat a néppel együtt közösen végzik. Ez a reggeli és alkonyati istentiszteletnél egyértelműen kitűnik. Az imaórákat évente legalább háromszor a nép teljes részvételével végzik. Az úgynevezett „királyi imaórákra” a karácsony és a vízkereszt előtti napon, továbbá nagypénteken kerül sor. Ilyenkor hozzájuk kapcsolódik az előábrázoló istentisztelet. Az esti zsolozsma végzése szintén olykor nyilvános. Ezekbe bárki bekapcsolódhat, s átélheti a „közös végzés” (liturgia) varázsát. Kivételt csak az éjféli istentisztelet jelent.

A parochiális gyakorlatban a szertartások többségén jelen lehetnek a hívek. Az ünnep előestéjén, az ünnepnap délutánján, valamint szombaton és vasárnap végzett alkonyati istentisztelet igen elterjedt végzésnek számít a bizánci szertartásokban.

 

Bizánci szertartások

 

Liturgia „közös tevékenység”

Az egyház összes hivatalos szertartása, vagyis a nyilvános istentiszteletek. Szent Liturgiának viszont kifejezetten csak azt hívják, amelynek során Krisztus Testét és Vérét áldozzák fel Istennek. Ez utóbbi gyökere a Szent Vacsoráig vezethető vissza, ahol Jézus a kenyeret saját Testévé, a bort saját Vérévé „lényegítette” át, majd megparancsolta apostolainak, hogy ők is ugyanezt a szertartást végezzék később. A Liturgia résztvevői kapcsolatba kerülnek Krisztus áldozatával a tér és az idő korlátait átlépve. Ezután következik Isten dicsérete, a szentírásolvasás, az átlényegítés, az áldoztatás és a hálaadás. A Szent Liturgia részei: az Előkészület (proszkomídia), a Hitjelöltek (katekumenek) liturgiája, a Hívők liturgiája. Szent Liturgiát csak áldozópap vagy püspök végezhet.

 

Lítia

A lítia jelentése virrasztást. A kenyeret szaporító Krisztust kérik, hogy áldja meg a kenyeret, a búzát, a bort, az olajat és szentelje meg azokat, akik elfogyasztják. A bizánci szertartásrend liturgikus évének legnagyobb ünnepnapjait jelentik a lítiás ünnepek. Ezekre az ünnepekre egykoron éjszakai virrasztással készültek a bizánci szertartású hívek.

  • Szeptember 8. az Istenszülő születése,
  • szeptember 14. a Szent Kereszt felmagasztalása,
  • november 21. Szűz Mária templomba való bevezetése,
  • december 6. Szent Miklós,
  • december 25. Karácsony,
  • január 6. Úrjelenés,
  • február 2. a Találkozás;
  • március 25. Örömhírvétel,
  • Virágvasárnap,
  • Húsvét,
  • Mennybemenetel,
  • Pünkösd,
  • június 29. Szent Péter és Pál főapostolok,
  • augusztus 6. Úrszínváltozás,
  • augusztus 15. az Istenszülő elhunyta és mennybevitele.

 

Alkonyati istentisztelet – Vecsernye

A bizánci szertartású liturgikus nap első istentisztelete. Felépítése: a pap kezdő áldása, a szokásos kezdet, a zsoltározás, a nagy ekténia, a csöndes papi imádságok, a sztihirák, az esti énekek, az ekténiák, az előverses sztihirák, Simeon éneke, a befejező tropárok és az elbocsátó.

 

Reggeli istentisztelet – Utrenye

A bizánci szertartású liturgikus nap másik fő istentisztelete az alkonyati istentiszteleten kívül. Hajnali 3 órára van előírva a kezdése. Menete: a pap kezdő áldása, a zsoltározás (hexapszalmosz és kathizmák), a csöndes papi imádságok, a nagy ekténia, a tropárok, a kathizmálionok, a polieleosz (ha elő van írva), a magasztalás, a felmeneti ének, az evangélium (ha elő van írva) a hozzá tartozó szthirákkal, ekténiákkal, a kánon, a fényének, a dicséreti zsoltárok és sztihirák, a nagy (vagy olvasott) doxológia, az ekténiák és az elbocsátó.

 

Aranyszájú-liturgia

A bizánci szertartásrend szinte minden nap használatos liturgiaszövege. Elkészítése Aranyszájú Szent János nevéhez fűződik. Három részből áll: proszkomídia (előkészület), katekumenek (hitjelöltek) és hívők liturgiája.

 

Oktoéchosz – Nyolchangú énektár

Az a liturgikus könyv, amely a vasárnapok és hétköznapok istentiszteleteinek hetenként változó énekeit tartalmazza. De hívják még Paraklétikonnak, azaz a Vigasztalások könyvének is. Nyolc hangra, illetve dallamkincsre tagolódik. Egy-egy hang szombat este az alkonyati istentisztelet énekeivel kezdődik.

 

Tropár

Az ünnepek főéneke. Az ünnep tárgyát vagy az ünnepelt szent történetét meséli el. A napi istentiszteletek mindegyikében megtalálható.

 

Konták

Az ünnepek témájáról szóló, rövid, képletes kifejezések nélküli ének. Csaknem valamennyi istentiszteletben előfordul. A 7. századig virágzott, majd a kánon-költészet szorította ki.

 

Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..