Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Byrd admirális expedíciója

Michael Salla Ph.D. kutatásai annak felismeréséhez vezettek, hogy nem zárható ki kategorikusan a földfelszín alatt élő „földönkívülieket” létezése. Álláspontja szerint ez egyike az emberi civilizációt megelőző földi kultúráknak, mint amilyen Lemúria és Atlantisz volt. Ha így vesszük, akkor nem is annyira földönkívüliek, mint hisszük, bár kétségtelenül idegen, nem emberi fajról van szó. Avagy az is meglehet, hogy ezek a lények az emberi fajkísérleteket megelőző társadalmak ivadékai. Többek között ennek eredünk nyomába Byrd admirális expedícióját követve.

Ha valóban közük van eme föld alatt élő fajoknak az emberiséghez, miként egyes szerzők állítják, akkor fennállhat egyfajta genetikai rokonság köztünk és az „alien”-ek között. Így értelmet nyerhet az is, hogy a „köbükiek” miért is tűnnek fel időről-időre és miért mutatnak érdeklődést irántunk. Lehetséges, hogy szükségük van valamire, ami nálunk már kifejlődött (lásd genetika), vagy egyszerűen az életterünk egy részére fáj a foguk, esetleg valamilyen egyéb, összetettebb tervük van velünk, s ők csendes magányukba visszahúzódva élik életüket, míg el nem ér az emberiség arra a tudatossági fokra, amikor felfedezik a létezésüket és kapcsolatfelvételt kezdeményeznek velük?

Nos, ez történt Richard Byrd admirálissal, aki eme ősi földönkívüli fajról – vagy lehet, hogy helyesebb volna többes számban fogalmazva fajokat említeni – részletes jegyzeteket készített, midőn az északi pólus térségébe vezette titkos expedícióját.
A „Naplók” című munkájában arról számol be, hogy elvitték őt egy nordikus (északi emberekhez hasonlító) faj felszín alatti településeire. A föld belsejében megcsodálhatta a társadalmuk technikai vívmányait és kommunikálhatott e fejlett nép vezetőjével. Mintha egy Verne Gyula regényből lépett volna ki ez a Bírd admirális, nemde?

Pár adat ide kívánkozik. 1926-ban történt meg az Északi-sarkpont első vitathatatlan elérése, mely Roald Amundsen norvég felfedező nevéhez köthető. Amudsen léghajóval repült az Északi-sarkon keresztül a Spitzbergákról Alaszka felé. Két nappal megelőzte Richard Byrd Északi-sark repülése (Spitzbergák – Északi-sark – Spitzbergák) Amundsenét. De a mai napig sokan vitatják az Északi-sark elérését ma sokan vitatják.
Az első ember, aki elérte a Déli-sarkot, a norvég Roald Amundsen volt társaival 1911. december 14-én. Richard Byrd admirális lett az első ember, aki Bernt Balchen első-pilótájának segítségével átrepült a Déli-sark fölött 1929. november 29-én. Ezek után térjünk vissza az admirális naplójának tartalmára.

A földalatti fajok egyikének kormányzója a következő szavakat intézte tengernagyhoz:
„Megengedtük, hogy belépjen ide, mert nemes személyiség és jól ismerik a felszíni világban admirális… Az Arianni nevű térségben tartózkodik, a Föld egyik belső világában… Admirális, el kell mondanom önnek, miért hívtuk meg ide. Érdeklődésünk akkor fordult az önök irányába, amikor az önök faja felrobbantotta az első atombombáit japán városok, Hirosima és Nagaszaki fölött. Ezekben az aggasztó időkben kiküldtük repülő szerkezeteinket, a „foo fighter”-eket, hogy derítsék fel, mi történik… Mint láthatja, soha sem avatkoztunk be korábban az ön faja háborúiba, és kegyetlenkedéseibe, de most mégis ezt kellet tennünk, miután önök megismerkedtek egy bizonyos energiafajtával. Képviselőink üzeneteket továbbítottak az ön világa hatalmasságaihoz, ám azok semmilyen figyelmet sem fordítottak rá. Most önt választottuk ki abból a célból, hogy szemtanúja lehessen, világunk létezik. Mint láthatja, kultúránk tudományunk sok-sok évezreddel megelőzi az ön fajáét.” (Idézet forrása: Jelentés a földönkívüli fajok tevékenységéről és indíttatásairól – Michael Salla Ph.D.)
 
Mint minden komolyabb személyiség és felfedezés, ez a napló is megosztja a nagyközönséget. Sokan továbbra sem hisznek az „üreges föld – elméletben”, vagy a „földön belüliek” – Horváth Zoltántól kölcsönözve az elnevezést –, ezzel együtt nem zárható ki, s nem is cáfolható kategorikusan ez az állítás részint a fizikai törvényeinek nem teljese körű ismerete, részint a magasabb dimenziófizika részleges ismerete okán.

Csészealj-programoktól a Belső Föld felfedezéséig

A németek a II. világháború alatt olyan repülő objektumokat alkalmaztak, melyeket plazmaburok vett körül. Az angol és amerikai pilóták eleinte joggal hitték, hogy földönkívüli objektumok támadták meg őket. A fedélzeti géppuskák lövedékei nemes egyszerűséggel lepattantak az energiaburokról, így a „repülő tűzgömbök” sértetlenül úsztak meg minden ütközetet.
A „foo fighter” -ek elektromagnetikus motorja vízzel működött. Parányi méretük miatt azonban nem tudtak félóránál többet a levegőben tölteni. A valódi pánik azonban akkor alakult ki, amikor a „foo fighter”-eken kívül valódi ufók is megjelentek a szövetséges gépek közelében. Így a csészealjprogramból valódi csészealj-találkozó lett. Utóbbiak azonban több dologban is eltértek a hitleri objektumoktól. Például méretükben különböztek, minthogy hozzájuk képes hatalmasak voltak, illetve abban, hogy képes voltak órákon keresztül követni a földi repülőgépeket.

De vajon miért döntött így egy idegen civilizáció? Egyáltalán idegenek voltak-e? Nos, talán csak erődemonstráció volt, amely mindkét ellenséges szövetségest kellőképpen elbizonytalanította, egyszersmind jelezte feléjük, hogy léteznek az övékénél sokkal fejlettebb technológiák is. Másfelől, tény, hogy az idegen csészealjak nem avatkoztak bele egyetlen légi csatába sem. Ebből arra lehet következtetni, hogy békés szándékuk inkább megfigyelő jelleggel társult. Mindezt csupán azért mutattam be, hogy jobban átlássuk, hogy milyen miliőben is indult útjára Byrd admirális expedíciója.

A hitleri német hadvezetésről úgy hírlik, hogy nem hitt a „foo fighter”-ek háborút eldöntő sikerében. Ehhez még annyit érdemes tudni, hogy a nácik már 1938-ban rendelkeztek több sugárhajtású repülőgép-tervvel, de valahogy mégsem szorgalmazták ezt az ötletet. Bárhogy is, Hitler a V-1 és V-2 rakéták gyártására helyezett nagyobb hangsúlyt. De rossz lóra tett, mivel a britek rájöttek, hogyan lehet letéríteni a szárnyas bombákat az eredeti pályájukról.
Az emberek alkotta csodafegyverek és csészealjak dokumentációi valószínűleg a lebombázott titkos kutatóbázisokkal együtt pusztultak el, vagy titkosítva őrzik az egyes országok titkos-féltitkos szervei. Egyedül az életben maradt kutatók kifaggatása és „rábeszélése” maradt az amerikai és az orosz ufó-program felélesztésének a módja. Vagy talán mégsem?

Ma hozzáférhető olyan kutatási anyag és szakirodalom, mely alapján okunk van feltételezni, hogy a németek a háború elvesztése után egy titkos kutatóbázist alakítottak ki a Déli-sarkon. Miért éppen ott? Egyrészt, mert ez az isten háta mögötti hely nagyon elszigetelt volt minden mástól, másrészt, mert a geológiai adottságok – vulkanikus tevékenység és hatalmas, több kilométeres barlangrendszerek – lehetővé tették a támaszpontok megépítését és az Antarktisz gyarmatosítását. Ne feledjük, hogy a Déli-sark az Északival ellentétben földet rejt maga alatt, melyre helyenként több kilométer vastag jégtakaró borul, de nem mindenhol. A meleg vizű források jó életfeltételeknek bizonyultak az Új-Berlinnek nevezett 211-es bázis számára. Egyébként a német hadvezetés itt kívánta befejezni a Haunebu-2 és Haunebu-3 kifejlesztését. Ez alapozta meg azt a legendát, amely lehet, hogy nem is mítosz, miszerint a németek földönkívüliekkel kooperáltak, tőlük kaptak olyan technológiai tippeket, amelyekkel hatalmas fejlesztési előnyre tettek szert. Különösen megalapozottnak tűnik ez az állítás, ha számba vesszük a Richard E. Byrd admirális feljegyzéseit.

Az amerikai titkosszolgálat természetesen kikémlelte Új-Berlin létezését, s egyre inkább azon aggódtak, hogy Hitlernek végül sikerül elkészítenie a mindent eldöntő csodafegyverét, amelyet elsőként rajtuk fog kipróbálni. Így hamar megszületett a támaszpont elpusztításának a gondolata. A támadáshoz szükséges mindenre kiterjedő információgyűjtés feladatát Byrd admirálisra bízták.
Byrd amúgy is járatos volt az örök jég birodalmában, mivel sarkkutatóként 18 évvel korábban éppen ő működött közre jégvilág feltérképezésében. Az új hadművelet a High Jump nevet kapta. Erről számol be részletesen a naplójában, amelyre csak a halála után lelt rá a Byrd Sarki Központ irattárosa.
 
A Byrd admirális vezette expedíció a fellelhető adatok tanúsága szerint a következőkből állt: 4700 katona, 13 hadihajó, 10 vadászrepülőgép, 6 teherszállító repülőgép, 6 helikopter, 2 hidroplán, 1 repülőgép-anyahajó és számos, a zord klímában is alkalmazható szárazföldi jármű.

Byrd célirányosan a Bunger-oázishoz ment, amely a leginkább lakható zónája volt az Antarktisznak.
Az 1947-es expedíciója során a várttól, az első expedícióján tapasztaltaktól meglehetősen eltérően fekete földdel fedett területet talált tavakkal pettyezve. A mérések nem túl hideg sós vizet állapítottak meg, de a bámulatba ejtő dolgok csak ezután következtek. Az idézetek Byrd naplójából valók:

 „Ezt a naplót a legnagyobb titokban vagyok kénytelen írni. Eljön majd az idő, amikor a racionális gondolkodás semmivé foszlik, és el kell fogadni a kikerülhetetlen valóságot. Nincs módomban nyilvánosságra hozni a következő dokumentumot. Az itt közöltek talán soha nem kerülnek közlésre, de kötelességem leírni abban a reményben, hogy egyszer majd mindenki elolvashatja egy olyan világban, ahol bizonyos emberek önzése, kapzsisága és hatalomvágya nem hallgattathatja el az igazságot.”

„Minden előkészület megtörtént, hogy északnak repülhessünk. Az üzemanyagtartályok teletöltve. Felszálltunk. A távolban hegyeket láttunk. Csakugyan egy hegységhez értünk, bár korábban nem tudtam róla. Átrepültünk egy hegylánc felett. A gerincen túl egy völgyet pillantottunk meg, amelyet egy kis folyó szelt át. Lehetetlen, hogy itt zöld növényzet legyen! Valami nyilvánvalóan nem stimmel. Itt jégnek és hónak kellene lennie alattunk.”

 „A navigációs műszerek megbolondultak, az iránytűk csak pörögnek. Nem látjuk a Napot. Mintha itt valami más forrásból jönne a fény. Odalent fákat látunk. A magasságot 300 méterre csökkentettem, hogy jobban megfigyel­hessünk mindent. A hőmérséklet 23 °C! A műszereink ismét rendesen működnek. Rádiókapcsolatot akartam létesíteni a központtal, de a készülék nem működött. A táj normális alattunk (amennyiben ez itt normálisnak mondható). A távolban valamiféle város látható. Ez lehetetlen! Repülőgépünk furcsán mozog. Képtelen vagyok irányítani. Nem reagál a kormányzásra. Istenem! Két furcsa repülőgép jelent meg mellettünk. Gyorsan közelednek felénk. Korong alakúak és fényes felületűek. Egészen közel jönnek, és látom az azonosító jelzéseiket. Ez egy horogkereszt! Fantasztikus! Hol lehetünk? Ismét megpróbáltam irányítani a gépet, de nem sikerült. Valami láthatatlan erő mozgat minket.

Ahogy a két gép odaért hozzánk a rádiónk elkezdett recsegni, majd egy hang szólalt meg angolul, feltűnő német akcentussal. Egy üzenet érkezett. »Isten hozta admirális a birodalmunkban. Pontosan hét perc múlva leszállítjuk önöket. Nyugalom admirális, jó kezekben van.« A repülőgép motorjai leálltak. A gép irányíthatatlanná vált. Újabb rádióüzenetet kaptunk. »Megkezdődik a leszállás.« Nem a megszokott módon ereszkedtünk alá, hanem úgy, mintha egy láthatatlan liftben lennénk. A földet érés csak egy apró zökkenés. Gyorsan leírom még, amit látok. Számos ember közeledik felénk. Magasak és szőkék. A város a szivárvány színeiben csillog. Nem tudom mi fog történni, de nem látok fegyvert a közeledő alakoknál. Egy hang a nevemen szólít, és utasít, hogy nyissam ki a gép ajtaját. Megteszem. A rádióst és engem udvariasan fogadtak. Felszálltunk egy kis emelvényszerű járműre, aminek nem voltak kerekei, és a város felé haladtunk. Valami kellemes meleg italt kaptunk. Soha azelőtt nem ittam még ilyet. Nagyon finom volt. Tíz perc után két alak jött, és arra kértek, hogy kövessem őket. Nem tehettem mást. A rádiósom ott maradt.”

A tengernagyot a vezetőhöz kísérték, akit Mesternek neveztek.
„Admirális, elmondom miért hozattam ide. Érdeklődésünk önök iránt már akkor elkezdődött, amikor Hirosima és Nagaszaki felett felrobbantották az első atombombájukat. Ebben a nyugtalanító időszakban elküldtük az önök felszíni világába repülő eszközeinket, hogy tanulmányozzuk azt, amit elkövettek az emberiség ellen. Látja, eddig soha nem avatkoztunk bele az önök viselt dolgaiba, most azonban meg kell tennünk, mert megtanultak kezelni egy olyan energiát, amely egyáltalán nem való az ember kezébe. Küldötteink már átadták üzenetünket az önök politikai vezetőinek, de ők nem törődtek vele. Most önt választottuk ki arra, hogy tanúskodjon a létezésünk mellett, és meggyőzze őket esztelen magatartásukról.”

Ezután: „Visszakísértek a szobába, ahol a rádióst hagytam. Ismét felszálltunk arra a furcsa kerék nélküli járműre, és visszamentünk a repülőgéphez. Amint becsuktuk az ajtót a gép felemelkedett. A láthatatlan lift kilencszáz méter magasba emelt minket. Habár a sebességmérő nem jelzett, mégis gyorsan repültünk visszafelé.” A két különös repülőgép mellettünk haladt. Egy idő után rádióüzenet érkezett: »Most magára hagyjuk admirális. A gépe ismét irányítható. Auf Wiedersehen!« A gép hirtelen megrázkódott, majd zuhanni kezdett. Gyorsan visszanyertem az irányítást felette, és már szabadon repültünk délnek. Ismét a jégmező felett voltunk. Sikerült rádióösszeköttetést létesítenünk a bázissal. Leszálltunk a támaszponton.”

Az expedíció utóélete és kihatásai

A 8 hónaposra tervezett expedíció 8 hetesre sikeredett. A Mester kérésének eleget téve Byrd átadta az amerikai vezérkarnak szánt üzenetet, illetve beszámolt az egész felfedezőút tapasztalatairól. Így írt erről:
 „A Pentagonban vezérkari ülés volt. Beszámoltam felfedezésemről és a mester üzenetéről. Mindent szavamat előírásszerűen rögzítették, majd értesítették az elnököt. Utána még három órán keresztül ott tartottak. A Top Security Force alaposan kikérdezett a részletekről is, majd egy orvos csoport megvizsgált. Igazi kínszenvedés volt! Utána elengedtek, de a Nemzetbiztonsági Iroda szoros felügyelet alatt tart. Azt a parancsot kaptam, hogy az emberiség érdekében hallgassak mindarról, amit megtudtam. Emlékeztettek rá, hogy katona vagyok, és engedelmeskednem kell a parancsnak”.

Az expedíció eredményeiről csak feltevéseink vannak. Minden bizonnyal ez is beleillett a nagyhatalmak földönkívüliekkel történő tárgyalásainak sorába. Annyi azonban világosan látszik, hogy az ilyen eseményeknek és kéréseknek sem sikerült meggyőzniük a Föld népei felett bábáskodó kormányokat arról, hogy hagyjanak fel az atombombagyártással, a rakétaprogramokkal és a világ feletti hatalom erőszakos megszerzésére tett erőfeszítéseikkel.

Az admirális az 1958-ban bekövetkezett haláláig megtartotta hivatali esküjét, de a Sors később napvilágra hozta a Naplóját, amiben feltárja a kutatóútjának részleteit. Talán mert most jött el az ideje.

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..