Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Csillagközi űrutazás – lehetséges?

Képes-e az emberiség meghódítani a világűrt? Bolygókat kolonizálni? Telepeket létrehozni a Holdon, majd a Marson és célba venni a legközelebbi csillaghalmazt? Milyen főbb kihívásokkal kell megküzdenie a tudománynak a csillagközi űrutazáshoz? Jelenleg melyek a legígéretesebb törekvések a hajtóműveket illetően? Hogyan küszöbölhető ki az eltelt idő? Szükség lesz-e az asztronauták hibernálására? Ilyen kérdésekre keresem a válaszokat a tudomány jelenlegi állása szerint.

 

Amikor a néző azt látja a tévében, hogy a Föld egyszer biztosan el fog pusztulni, akkor felvetődik benne a kérdés, hogy „és velünk mi lesz”. A Napunk egyszer óriásira fog dagadni és minden ma ismert életformát el fog nyelni. A forróság hatására minden megolvad, elpárolog és kiszárad, mígnem a Nap bekebelezi a Földet. A fizika törvényei szerint ez a végzetes megsemmisülés vár a Földre. Mikor? Nem tudni a pontos időpontját, de közelítéssel öt milliárd év múlva várható ennek bekövetkezése. Addigra már biztosan nem lesz emberiség! No, ez még rosszabbul hangzik. Viszont lehetséges, hogy lesznek leszármazottaink, akik itt élnének tovább, avagy az evolúciónk egyik fokán elérjük azt a technikai fejlettségi szintet, hogy elrepülünk a világűrbe egy lakható bolygót keresve és örökre elbúcsúzunk a Földtől?

 

Kozmikus katasztrófák mindig is voltak és lesznek a világegyetemben. A Föld jelenleg is ki van téve megannyi kozmikus katasztrófa veszélyének, s egyáltalán nem kell a távoli jövőbe tekintenünk, hogy ilyet találjunk. Amennyi aszteroida elcikázik mellettünk és amennyi lágyan, szinte elporladva a mai napon is a felszínre érkezik, az alapján kész csoda, hogy az emberiség egyáltalán megjelenhetett a történelem színpadán és eljuthatott a fejlődéstörténetében eddig a pontig.

 

Még alig pár évtizede, hogy az emberiség meghódította a Holdat, s mostanra már űrutazásokban gondolkodik. A NASA azt tervezte, hogy felhagy az űrrepülőgépekkel és egy űrhajóval, melynek neve Orion, ismét a Holdra száll. Ez várhatóan 2020 környékén fog realizálódni. A cél egy állandó holdbázis létrehozása, ahol folyamatos emberi jelenlét lenne. A telepesek természetesen tudományos célzatú kísérleteket végeznének és az életfeltételek további lehetőségeit kutatnák a Holdon. Lehet, hogy a Hold kolonizációja nincs is már messze? Talán ezért vásároltak többen ingatlant a Holdon?

 

A következő bolygóközi űrutazás a Marsot venné majd célba emberi személyzettel a fedélzeten. Nemsokára, talán két évtizeden belül, elindulhat ez az űrhajó is. Az igazán nagy kihívást azonban a csillagközi űrutazás jelenti a tudósainknak. A rakétafejlesztések még egyelőre nem tartanak ott, hogy tolóerejük, illetve élettartamuk tekintetében megfeleljenek egy ilyen kihívásnak, de a kutatások folynak. 

 

A jövő egyik lehetőségét az ionhajtóművek adják, amelyek működési időtartama viszonylag nagy: években mérhető a világűrben, ellenben a tolóerejük csekélyke. Az ionhajtóművet nem a robbanószerű forró gázok működtetik, hanem a folyamatosan kiáramló ionok hozzák mozgásba. Ilyen ionhajtóműveket már alkalmaznak például szondák esetében, de amúgy lassúak.

A következő fokozat a plazmahajtómű, amely kb. egymillió fokos szuperforró plazmát lövell ki. Ennek a tolóereje hatalmas, de a világűrben való kipróbálása még hátravan. Kérdés: mivel hozzák létre a plazmát a hajtóműben? Rádióhullámokkal és mágneses térrel, vagy maghasadással, vagy napenergiával? Egyelőre ott tartunk, hogy a plazmahajtómű teljesítménye még nem elég ahhoz, hogy a legközelebbi csillagot megcélozzuk, de a Marshoz igen.

 

Két kihívásra mindenképpen megoldást kell találnunk, amennyiben interstelláris vagy intergalaktikus utazást tervezünk: az egyik az üzemanyag mennyisége, a másik az időtényező kiküszöbölése. A jelenlegi technikáink nem alkalmasak kellő mennyiségű üzemanyag szállítására, ugyanakkor az évekig vagy évtizedekig tartó űrutazás nem embernek való. Tehát két súlyos probléma is előttünk tornyosul.

 

Michio Kaku a fúziós torlósugár-hajtóműben látja legtöbb lehetőséget, ugyanis ez a szerkezet a világűrből gyűjti be a működéséhez szükséges hidrogént, ami ebből kifolyólag soha nem fogyna el. Az eljárás magfúzióval működik. Hatékonyságáról annyit, hogy a fénysebesség 77 százalékát érhetnénk el vele. Élettartam elvben végtelen, tehát nem merül ki, ha a számítások stimmelnek. Most jön a döbbenetes konzekvencia! Einstein elmélete szerint a rakéta belsejében lelassul az idő, ami lehetővé teszi, hogy a legénységet nem kellene hibernálni. Ha a tervezett 1 g gyorsulással mozog a rakéta 11 éven keresztül, akkor elérheti a Fiastyúk csillagképet. Fontos adalék, hogy amúgy 400 fényévre van tőlünk ez a konstelláció. 23 év alatt elérné az Androméda-ködöt, amely mintegy 2 millió fényévre van tőlünk. S mire a legénység teljesen megöregszik, megpillanthatja az univerzum határát. Egy aprócska bökkenő van csupán: időközben a Földön évmilliárdok repülnének tova!

 

Az egyéb problematikákon kívül jó hír, hogy a torlósugár-hajtóművek fajlagos tolóereje végtelenül nagy, minthogy nem visznek magukkal üzemanyagot. Ha már itt tartunk, a szilárd hajtóanyagú rakéta fajlagos tolóereje 250 másodperc, a folyékony hajtóanyagúé 450, a nukleáris fúziós rakétáé 800-1000. Az antianyag-rakétáé, ha lenne ilyen, akkor 1-10 millió közötti volna. (Antianyagot már sikerült létrehozni a Földön, de a kutatások még gyerekcipőben járnak.)

 

Mindebből azt következtetést szűröm le, hogy kell lennie valamilyen jobb, frappánsabb és zseniálisabb megoldásnak a kozmikus utazásra. Azt viszont reálisnak tartom, hogy automata űrszondákat a következő évszázadban már elindíthatunk a közeli csillagok felé.

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..