Az élet annyi, amennyit megismersz belőle!
Egy görög történetíró szerint szkíta őseink egy félistentől származnak!
2017-03-04

Hérodotosz, a „történetírás atyja” a hellén (görög) szájhagyomány alapján vetette papírra egyik elbeszélését őseinkkel kapcsolatban. Ennek a szkíta eredettörténetnek a fókuszában az áll, hogy a korabeli görögök szerint a magyarság – pontosabban a szkíták – egy félistentől származnak. Ha pedig elfogadjuk ennek a mítosznak az igazságtartalmát, akkor annak milyen implikációival számolhatunk?

 

Herkules

 

Az eredeti mondai hagyomány Kolozsvári Grandpierre Endre fordításában olvasható el, én csak röviden foglalom össze.

 

A görög mitológia egyik legnagyobb alakja, Héraklész, magyarosan Herkules. A félisten azért csak „félig” isteni, mert apja Zeusz főisten, az istenek és a mindenség királya, míg édesanyja Alkmémé tirünszi királyné, aki ember volt. K. Euszebiosz beszámolója szerint Kr.e. 13. században élt.

 

Szóval, a mi Herkulesünk egyik feladatának teljesítése közben a szkíták földjén találta magát. Mivel ott tombolt az ítéletidő, oroszlánbőrt húzott magára és álomba szenderült. Eközben lovait szó szerint meglovasította egy különös kígyó-asszony, akinek felsőteste emberi, alteste állati volt.

Héraklész lovai keresése közben Hylaia földére vetődött, ahol egy barlangban találkozott az asszonnyal, akivel alkut kötött: a lovaiért cserébe vele kellett hálnia.

Az üzlet kiegyenlítését követően az asszony közölte vele, hogy három fia fog születni tőle. Kérdése pusztán az volt, hogy majd hozzá küldje vagy inkább a saját földjén telepítse le őket.

Héraklész úgy döntött, hogy miután a fiúk felcseperednek, amelyik az ő ott hagyott nyilát képes lesz felajzani és övét felvenni, az legyen annak a földnek a lakója. Aki erre nem képes, azt küldje világgá az anyja.

 

Héraklész tehát két íja közül az egyiket, valamint az övét és azon egy csészét hagyta ott az asszony-kígyónál.

A fiúk később a következő neveket kapták: Agathyrszosz, Gelonosz, Skythesz.

Csak a harmadik fiú volt képes a próbákat kiállni, s itt most hadd idézzem szó szerint a mondát:

 

2017.03.18.

 

„S ezen Skythesztől, a Herakles fiától származtak skytháknak összes királyai, s ama csésze miatt viselnek máig is a skythák csészéket övükön.”

 

E mítosz szerint a szkíták és ezzel a magyarok ősapja a félisteni származású Héraklész.

Nem mellékes körülmény, hogy ezt nem mi állítjuk magunkról, hanem a görögök vallják Kr.e. az első évezredben, visszaemlékezvén saját ősi hagyományaikra. (Itt nem árt hangsúlyozni, hogy a Biblia Ószövetségének jelentős része, amit ma sokan megkérdőjelezhetetlennek tartanak, szintén szájhagyományokból kerekedett ki Kr.e. 6. században. Így aki elfogulatlan és képes egy pillanatra félretenni a neki tanított dogmáit, az mindkettőt könnyedén elfogadhatja.)

 

Ellentétekhez és kételyekhez szoktatott elménk azonnal felvethetné, hogy a Thargitaoszról szóló másik eredetmonda ellentmond a Héraklészről szólónak, hiszen egy népek sem lehet egyszerre két ősapja.

De ez az ellenmondás könnyedén feloldható, ha a szkíta őseinket egy hatalmas népnek tekintjük, amely több törzsből állt. Lásd: törzsszövetség és vérszerződés. Így az egyik tő Thargitaosz vonala, míg a másik vonulat Héraklészé.

Nem beszélve a szkíta-görög rokonságról, amelynek emléke elevenen élt azoknak a helléneknek a hagyományaiban, akik Hérodotosznak a fenti történetet elmesélték.

S akkor még nem értelmeztük a képes beszéd – a mitológiai köntös – mélyebb jelentéstartalmait, hogy tudniillik az efféle mondák egy égi, spirituális vérvonalat írnak le képi nyelven, vagyis ősképeket használnak. Gondoljunk a korábbi cikkben említett égből hullott isteni ajándékokra: eke, iga vagy járom, bárd vagy fokos, valamint ivócsésze vagy csupor. Itt pedig megtaláljuk a következő motívumokat: íj, nyel, bőröv és ivócsésze.

 

Visszaevezve a történelem vizeire, az agathyrszekről tudjuk, hogy Erdélyben éltek Székelyföldtől nyugatra, majd később nyomuk veszett. Viszont bizonyosan állítható, hogy szkíta nép volt.

 

A gélonoknak nagyon nehéz a nyomukra bukkanni a történelemben, kivéve a következő feltéttelezést. Az egyik elmélet szerint ugyanis a gélon névben a kelen, és a gél, gall, galata, kelta népnév ismerhető fel. Az ő jelenlétük pedig vitathatatlan szinte egész Európában abban az időben, miként kelta-magyar rokonság is eléggé megalapozott.

 

Sokkal könnyebb dolgunk van Skythesszel, akinek a neve félreérthetetlenül egybecseng a szkítákéval. A szkíta-magyar rokonságról pedig senkit sem kell meggyőzni, aki őstörténet-kutatással foglalkozik.

Ha behatóbban érdekel a téma, akkor figyelmedbe ajánlom az egyik cikkemet:

A szkíta-magyar ősvallás néhány titka

http://boldognapot.hu/blog/a-szkita-magyar-osvallas-nehany-titka/

 

Végezetül, Héraklész legkisebb fia, Skythesz kapta tehát anyja földjét, vagyis Hylaiat. De vajon hol találjuk ezt a híres vidéket? A megfejtés Hylaia = Erdély. Erdélyben vált nagyfejedelemmé Szkythesz.

 

Számos kutató igazolva látja, hogy a fent említett népek kultúrája nyelve, hagyományai, művészet és vallás közös eredettel bírt. Így a kör bezárul. E hagyomány szerint a magyarság igen komoly spirituális, sőt szakrális eredettel bír.

 

Még egy megjegyzés ide kívánkozik:

Testvérnépeinknél, de az emberiség kollektív tudattalanjában is feltűnik a kígyó mint beavatási jelkép. A kígyó ehelyütt a bölcsesség és az égi erők hordozója. Ennélfogva, amikor Héraklész Erdély egyik barlangjában együtthált egy félig ember, félig kígyótestű asszonnyal, akkor talán isteni beavatást kapott, amiről a hagyomány mitologikusan így emlékszik meg.

 

Megjelent a könyv 2

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot!

  • billige fodboldtrøjer
  • fótboltatreyjur
  • stroje piłkarskie
  • maglie di calcio online
  • comprar camisetas de futbol baratas
  • futbalove dresy shop
  • fotbalové dresy eshop
  • fotbollströjor med tryck
  • fotballdrakter på nett
  • goedkope voetbalshirts kopen
  • maillots football boutique
  • fussball trikots outlet