Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Egy új tanulmány szerint a személyiségünk befolyásolhatja az immunrendszerünket

Mit szoktunk tenni, amikor megbetegszünk? Természetesen megbeszélünk egy találkozót az orvosunkkal és gyógymódban reménykedünk, ugyebár? Nos, éppenséggel lehetséges, hogy van egyszerűbb módja is annak, hogy a betegséggel felvegyük a harcot, egy olyan megoldás, amely egészen tökéletesen érthető. A válasz a saját személyiségünkben rejlik. Igen, már hallottunk erről a fajta dologról korábban, de végül is a benne való hit már egy másik kérdés.

 

Jellemvonások és egészség

 

Elképzelhető, hogy az extrovertált, vagyis a társas életükben kitárulkozó és barátkozó emberek, illetve az intorvertált alkatúak, azaz a szociálisan visszahúzódó és csendes emberek közötti különbségek válaszul szolgálhatnak az egészségügyi gondjainkra. Léteznek kapcsolatok a neurotikusság (a negatív gondolkodásra való hajlam) és az éberség (a túlzásba vitt elővigyázatosság) között is.

Nem számít, hogy ezek közül a kategóriák közül melyikhez tartozunk, ezek mind olyan pszichológiai jellemvonások, amelyek az egész életünket áthatják. Mindazok a tényezők, amelyek a cselekedeteinket irányítják, egy térképet hoznak létre, melyen keresztül a saját jólétünkhöz juthatunk el. Ez érdekes, ugyanakkor rémisztő is lehet. Az egészségünk kiszolgáltatott módon függhet a viselkedésünktől (magatartásunktól).

 

Miként a személyiségünk hatással van a társas életünkre és a munkánkra, éppen úgy felépítheti, vagy akár le is rombolhatja a belső védekezőképességünket.

 

http://www.learning-mind.com/

http://www.learning-mind.com/

 

Miként működik ez?

 

Nem vagyunk benne bizonyosak, hogy vajon a személyiség van-e hatással az immunrendszerünkre, vagy az immunrendszerünk hat-e a személyiségünkre. A citokineknek nevezett kis sejteket (a jelzőmolekulák egy fajtája, amely a sejtkommunikációban játszik alapvető szerepet) az immunsejtek bocsátják ki és olykor gátolhatják a szerotonin (köznapi nevén boldogsághormon) hatásait. Mint tudjuk, a szerotonin-szint csökkenése közrejátszhat a depressziószerű tünetek kialakulásában.

 

Kavita Vedhara egy friss tanulmányban feltárta, hogy alapvető kapcsolatban állhatnak a személyiségjegyek (jellemvonások) és az immunreakciók egymással. 121 egészséges diák bevonásával végzett vizsgálatokat. Ezek a diákok személyiségről szóló kérdőíveket töltöttek ki, melyek a személyiség három alapjellemvonását mérték: extrovertáltságot/introvertáltságot, valamint a neurotikusságot és a lelkiismeretességet. Emellett vérmintákat is vettek, hogy 19 különböző, a gyulladásos immunválaszért felelős gént is megvizsgálhassanak. Olyan géneket figyeltek meg, amelyek közvetlen hatással vannak a vírusokkal szembeni védekezésünkre.

 

Bepillantás a gyulladásokba

 

A személyiségek és az egészségügyi vizsgálatok összehasonlítása folyamán, Vedhara felfigyelt arra, hogy az extrovertált személyeknél megemelkedett a gyulladást megelőző gének aktivitása. A gyulladás, vagy a duzzanat óriási szerepet játszik a szervezet védekezésében, annak ellenére, hogy a legtöbb ember irritálónak vagy fájdalmasnak tartja azt. Igazság szerint a gyulladás azt jelenti, hogy a test immunrendszere megfelelőképpen működik. A duzzanat felpörgeti azt a képességünket, amelynek segítségével a gyulladás ellen küzdünk! Ebből arra következtethetünk, hogy az extrovertált embereknek erőteljesebben működik a fertőzésekkel szembeni képességük, melyet a gyulladás vált ki. Sajnálatos módon, ez azonban növeli az autoimmun betegségek kialakulásának a kockázatát az esetükben.

 

Mielőtt még imára kulcsolnánk a kezünket, hogy társaságkedvelő és társasági személyiségünk legyen, ne feledkezzünk meg arról, hogy ezek a megfigyelések csupán megfigyelések. Mindösszesen néhány tesztalany bevonásával született eredmény. Lehetséges, hogy a lelkiismeretes embereknek más területeken kimagasló az immunműködésük. Figyeljünk oda a saját viselkedésünkre és arra, hogy a viselkedésünk hogyan kapcsolódik a betegséghez. Bár a test megbetegedhet, lehet, hogy az elme gyakorolja az alapvető ellenőrzést felette!   

 

Forrás: http://www.learning-mind.com/

Fordította: Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..