Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Egy városi legenda: A stoppos

Ez a rövid történet egy tipikusnak és átlagosnak mondható városi legenda. A sztori már-már annyira hétköznapi, hogy akár még megtörtént alapesete is lehetne. Bizonyos esetekben nem az intelmek, hanem az egyszerűnek tűnő, a félelemmel és a borzongással való azonosulás a legjobb tanító és útmutató az életben.

 

Amikor Andrea lekanyarodott az autópályáról a kis lakófalucskája, Brockbourne felé vezető útra, délután négy óra volt, de a nap már a hegyek mögé bukott. Decemberben ilyen idő tájt már teljesen sötét szokott lenni öt óra körül. Andrea reszketett. A kocsiba nem volt hideg, de a fák hajladoztak az erős szélben és a tegnapi havazásból a mezőn visszamaradó hókupacok belső borzongást keltettek benne. Még tíz mérföld volt hátra a házig, ahol a férjével, Michaellel éldegélt, de a halványodó fény és a zimankós időjárás egy kissé magányossá tette. Szeretett volna rádiót hallgatni, de azt kilopták a kocsijából, amikor a londoni irodája előtt parkolt úgy két héttel ezelőtt, és még nem jutott el odáig, hogy pótolja azt.

 

Éppen csak kiért Mickley kis falujából, amikor egy öreg hölgyet pillantott meg az út mellett, aki egy kezdetleges, kézzel írott táblát tartott a kezében, melyen ez állt: Brockbourne. Andrea meglepődött. Azelőtt még sohasem látott öreg hölgyet stoppolni. Azonban, az időjárás és a közelgő sötét miatt megszánta a hölgyet, aki egy ilyen gyér forgalmú vidéki út szélén reménykedve várakozott. Normál esetben Andrea soha nem venne fel stoppost, ha egyedül van, mivel túl veszélyesnek tartja. De mi baj származhat abból, ha szívességet tesz egy ilyen kis idős hölgynek? Andrea hirtelen lefékezett az úton kicsit lejjebb, majd a nagy bevásárló táskát tartó hölgy sietve bemászott az ajtón, amelyet Andrea nyitott ki neki.

 

Amikor beszállt, akkor tűnt fel Andreának, hogy valójában nem is olyan kicsike. A terebélyes és testes hölgynek némi nehézséget okozott bekászálódnia a kocsi ajtaján a nagy csomagjával, és amikor beszállt, még inkább betöltötte az Andrea melletti ülést. Hosszú, kopottas, régi ruhát viselt és mélyen a szeméig lehúzott sárga kalapot hordott. Hangosan lihegett az erőlködéstől, nagy, barna vászonból készült bevásárló táskáját a lába alá tette, majd szinte suttogva annyit mondott: „Köszönöm, kedveském! Éppen Brockbourne-be tartok.”

 

Ott lakik? – kérdezte Andrea, azon töprengve, hogy a négy év alatt, amióta a faluban él, még sohasem látta ott az idős hölgyet.

„Nem, kedveském.” – válaszolt az utas lágy hangon. – „Éppen csak egy barátomat látogatom meg. Mickley-nél kellett volna találkoznia velem, de az autója nem indult be, így elhatároztam, hogy stoppolni fogok. Hat óráig nincs busz és nem akartam várakozni. Tudtam, hogy valamelyik kedves ember fel fog venni”

Valahogy így beszélt a hölgy, s közben egyszer sem fordította el a fejét, hanem folyamatosan a sötétbe bámult előre a régi sárga kalapja alatt, így Andreát aggodalommal töltötte el ez a különös stoppos. Nem tudta mire vélni, csak ösztönösen azt érezte, hogy valami nem stimmel, valami furcsa, valami veszélyes… De mitől lenne egy idős hölgy veszélyes? Ez nevetséges.

 

Ügyelve arra, hogy ne fordítsa el a fejét, Andrea elnézett oldalra, az utasára. Tanulmányozta a kalapját, a ruhája piszkos gallérját, a formátlan testét és a sűrű, fekete szőrű kezeit…

Sűrű, fekete szőrök?

Szőrös kezek? Andreában megfagyott a vér.

Ez nem is egy nő. Ez egy férfi.

Először nem tudta, mi tévő legyen. Azután hirtelen egy ötlet sejlett fel zakatoló, rémült elméjében.

Váratlanul elrántotta a kormányt, kifarolt az autójával, és megállította azt.

„Istenem!” – kiáltotta. „Egy gyerek! Látta a gyereket? Azt hiszem elütöttem!”

Az „idős hölgy” természetesen megrázkódott a hirtelen farolástól. „Nem láttam semmit, kedveském.” – mondta. „Nem hiszem, hogy bárkit is elütött volna.”

 

„Biztos vagyok benne, hogy egy gyerek volt.” – erősködött Andrea. – „Lenne kedves kiszállni és megvizsgálni? Csak megnézni, hogy van-e valami az úton?” – Visszatartotta a lélegzetét. Vajon a terve fog működni?

Bevált. Az utas lassan kinyitotta az autóajtót, a táskáját bent hagyta, és kiszállt, hogy felmérje a terepet. Mihelyt elhagyta a kocsit, Andrea bekapcsolta motort és vadult gázt adott. Amint bevette a kanyart, a kocsiajtó becsukódott, s hamarosan már három mérföldnyire volt a félelmetes stoppostól.

 

Csak ezután lett figyelmes a padlón előtte heverő csomagra. Talán a táska majd felfed valamit az öreg nő valódi kilétét illetően, aki nem is volt öreg nő. Lehúzódott az út szélére, Andrea felvette a nehéz táskát az ölébe és kíváncsian kinyitotta.

Csak egyetlen dolgot tartalmazott, egy kézibaltát, borotvaéles pengével. A fejszét és a táska belső oldalát sötétvörös, alvadt vérfoltok borították.

Andrea felsikoltott.

 

A történet spirituális tanulságát mindenki vonja le magának.

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..