Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Egyiptom Horváth Zolival 2. rész

Elrejtett Spirituális Erők

 

Amikor először léptem Egyiptom szent földjére, emlékszem, mennyire megilletődött voltam. A repülőgép ajtaja kitárult előttem és megcsapott az éjszakai sivatag forró, száraz fuvallata. Egész testem és lelkem megborzongott, s valami ősi érzés kerített hatalmába – utóbb minden bizonnyal fogalmazódott meg bennem, hogy Egyiptom energiái hatottak rám így.

 

EgyiptomHorváthZolival9

 

Bár az antik világ Egyiptoma bizonyos értelemben a múlté, hiszen egykoron Nagy Sándor vendégeskedett a földjén i.e. a IV. században, majd Róma terjesztette ki uralmát erre a fenséges birodalomra, később, nagyjából i.sz. 645 körül pedig arab törzsek lepték el ezt a vidéket. Ezzel a pár száz évvel szinte sírba szállt Egyiptom spirituális és szakrális élete és tudása. Pontosabban fogalmazva, tetszhalott állapotba kerülhetett, mert a régi erőközpontjai a Földnek nem szűntek meg, csupán energiaforrásaikat valaki kikapcsolt állapotba állította.

 

Horváth Zoli auralátóval folytatott egyiptomi barangolásaink minden nap újabb és újabb csodával kecsegtettek. Ahogyan múltkori cikkemben ecseteltem, a falak ráztak és hihetetlen, de a legbigottabb hívő és a legelvetemültebb szkeptikus mérnök is döbbenten tapasztalta, hogy belészáll egy kellemes érzés, megnyugszik és percek alatt megváltozik valami a bensőjében. Majd a következő helyre vezetett bennünket Zoli, s ott hasonló hatású, de teljesen más érzésű energiákat tapasztaltunk meg. A legelképesztőbb pedig az energiák lefotózása volt, amidőn látni lehetett a felvételeken a cikázó színes energiák emberekre gyakorolt hatását.

 

EgyiptomHorváthZolival10

 

Csillagkapuk lencsevégen

 

Ám a misztikus élmények itt korántsem értek véget. Egymásután kerestük fel az egyiptomi templomokat, s szivacsként szívtuk magunkba az energiáikat. Egyszer valaki azt a kérdést tette fel Zolinak, hogy vajon minden turista érzi ezeket az erőket, aki besétál egy-egy ilyen templomba és mindenki egyaránt töltődik ezekből a csodálatos energiákból. Mire Zoli elmagyarázta, hogy a templomokat a kozmosz képmására építették. Minden templomnak megvolt a maga funkciója. Így például Dendera a csillagmágiára, Abüdosz a reinkarnációra, Luxor a nőiségre, Karnak és Edfu a megvilágosodásra és a tudati fejlődésre stb. specializálódott. Itt a papok 7 évig tanultak, s csak ha levizsgáztak, akkor mehettek egy másik szent helyre tanulni és fejlődni. Ezekben a templomokban az alsó és a felső világokat összekötő híd létezett, melyek energia-lenyomatai megmaradtak, nem tűntek el az évezredek alatt. Ezek öntudatlanul is hatnak a mit sem sejtő turistákra. Teljesen mindegy, hogy ki miben hisz, milyen nemzetiségű, idősebb vagy fiatalabb testben van, az energiák valamilyen hatást biztosan gyakorolnak rá, pontosabban az aurájára.

Ezeket a szent helyeket úgy kell elképzelnünk, mint a számítógépeket, azzal a különbséggel, hogy itt energiákból vannak a billentyűk. Zoli nem csak látja, hanem érti is a hieroglifeket, vagyis a falakon található szent véseteket. Elmondása szerint, ahol nem koptak még teljesen le ezek a vésetek, azokból speciális energiák sugároznak. Ezek tulajdonképpen holografikus jelek, amelyeket ő lát és ezek segítségével képes bizonyos energiakapukat aktivizálni, ha úgy tetszik, megnyitni. Ezek az energiakapuk a csillagok energiáit közvetítik, illetve olyan ősi erőket ontanak magukból, melyek segítségével az egyiptomi papok több ezer évvel ezelőtt elérték a megvilágosodást. Természetesen itt sokféle csillagkapuról és kozmikus erőről van szó. Ezeket a megfelelő sorrendben keressük fel a látó vezetésével és iránymutatásai szerint töltődünk eme ritka kincsekből. Hát, ebből már a turisták nem részesülnek, mivel itt a kapuk csak meghatározott ideig vannak nyitva és állnak a fejlődők rendelkezésére. Amint végeztünk az egyiknél, indulunk a következőhöz.

 

E csillagkapuk szintén fotózhatók, s ezt Zoli sem mulasztja el. Miután megnyitotta e spirituális energiamezőket, különleges technikájának segítségével megörökíti, hogy milyen is az aktuális kapu energiája. A csillagkapuk színe tulajdonképpen a rajtuk keresztüláramló erők rezgésszámától függ. Ezek sokfélék lehetnek a rubinvöröstől kezdve az aranyszínűig. Amikor Zoli szólít minket, mi helyet foglalunk magában a kapuban és ezzel kezdetét veszi a töltődés. Eközben Zoli sem tétlen. Újabb fényképeket készít, hogy mindenki láthassa, hogy amit érzett, az a valóságban hogyan is nézett ki. Ettől plasztikusabban – azt hiszem – aligha lehetne energiákat felvenni.

 

EgyiptomHorváthZolival3

 

A templom felismeri az embert

 

Zoli természetesen semmit sem bíz a véletlenre. Tisztában van azzal, hogy ha csak simán besétálna ötven szedett-vedett turista a templomokba, fáradtságtól elcsigázva, izzadva, dekoncentráltan, akkor azzal nem lenne túlzottan sikeres a spirituális zarándoklat. Ezért utazás előtt két hónappal mindenkivel konzultál, aki kéri. Ilyenkor tanácsot ad, hogy kinek hogyan lehetne a lehető leghatékonyabban felkészülni az energia-felvételekre. Zoli ebben aktívan közreműködik azáltal, hogy szükség szerint oldja, illetve felkészíti az aurákat Egyiptomra.

Mielőtt még a templomokhoz érnénk, Zoli részletesen elmagyarázza, hogy mi fog történni: hol milyen típusú energiákra lehet számítani, mire fognak hatni, s hogy mit kell annak érdekében tenni, hogy a töltődés minél sikeresebb legyen.

A templomba való belépés előtt speciális, ősi szimbólumokat rajzol vagy pecsétel minden résztvevőre. Pontosan azokra a helyekre illeszti a szent jeleket, ahol az energiák áramolnak. Minden alkalommal, minden egyes templomban és piramisban más és más jelek, jelképek kerülnek az utazókra.

Ezek a szent szimbólumok azon nyomban „megtörik” az aura energiáit, vagyis módosítani kezdik az energiaáramlásainkat. Ez olyan, mint egy plusz szignál, egyfajta jel, amely nem is annyira nekünk, sokkal inkább a templomnak egy jelzés. A templomok nem ürességtől kongó kőhalmok, hanem a Föld legkülönlegesebb és legértékesebb energiáinak a lelőhelyei, ahol évezredeken át papok és főpapok fejlődtek, fejlesztették magukat és képességeiket tökélyre.

 

A templom mindig felismeri az oda belépőt, de sokszor annyi szennyeződés van az emberek aurájában és annyira lehúzza őket a fizikai világ megannyi nehézsége és nyűge, hogy az aurák alig képesek töltődni eme rendkívül magas rezgésű, tiszta és selymes, ugyanakkor dinamikus energiákból. Ez kiküszöbölendő, Zoli szent jelképeket rajzol ránk, amelyek lehetővé teszik, hogy másokhoz képest akár tízszer annyi energiát vegyünk fel. A templom felismeri a jeleket és papoknak kijáró spirituális energiatöltésekben részesíti a látogatót.

 

EgyiptomHorváthZolival6

 

Egyiptom utóhatásai

 

Egyiptom energiái elsöprő tisztító hatás fejtenek ki az ember életében. Megannyi régóta cipelt lelki terhet le lehet tenni egy-egy zarándoklat folyamán. Karmikus csomagoktól, azaz előző életekből hozott vagy gyerekkorban megszerzett érzelmi és mentális blokkoktól lehet megszabadulni, s helyükre szelídítő, lágyító, auranövelő és rezgésemelő energiák kerülnek nagy mennyiségben.

Ha az ember otthonában naponta 1-1,5 órát fordít a spirituális fejlődésére meditációk, önfejlesztő gyakorlatok, légző gyakorlatok és különféle szertartások elvégzésével, akkor sem tud annyit fejlődni egy év alatt, mint amennyit egyetlen egyiptomi zarándoklat folyamán haladhat előre önmegvalósulása ösvényén. Ennek oka abban keresendő, hogy Egyiptom szakrális helyein minden olyan támogató erő megtalálható, amely a tudati, a lelki és az energetikai fejlődéshez szükséges. Ugyanakkor bizonyos pótolhatatlan energiák csakis ott találhatók, lévén, egykoron a félistenként tisztelt magasabb rendű intelligenciák ott építették fel tündöklő birodalmukat, s oda telepítették csillagkapuikat, energiaoszlopaikat és erőtereiket. Ezek ma is várják az arra érdemes látogatókat. S ha valaki egy olyan látó emberrel keresi fel eme szent helyeket, mint amilyen Horváth Zoli, akkor egészen biztos lehet abban, hogy életre szóló élménnyel gazdagodott.

 

Boldog napot!

Száraz György

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..