Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Együtt és egymásért is!

Az emberi tudatosság varázslatos dolog, különösen, ha megértve a titkait, úgy működtetjük, hogy az mindannyiunk javát szolgálja. Egy normális társadalomban az egyén nem nyomható el és a közösség érdekei sem mindig fontosabbak az individuuménál egyszerűen azért, mert nincs meg az egyik a másik nélkül. Ismerkedjünk meg az emberek tudatmezői között lévő összefüggésekkel és összefonódásokkal!

 

Amíg a biológiai testünk nem változott számottevően az elmúlt évezredekben, illetve évszázadokban, addig a tudatunk fantasztikus fejlődésen ment keresztül. A tudatunk egy megfoghatatlan valami, amely képes önmagát érzékelni, képes önmagára reflektálni, képes érezni, emlékezni, előregondolkozni, tervezni és egy sor olyan érzelmi és értelmi funkcióval bír, amely messze az állatvilág fölé emeli. Kivételt csak az képez, amikor valaki nem működteti ezeket a funkciókat.

A tudat fejlődésének én azt hívom, amikor előrefelé haladunk és nem hátrafelé, úgyhogy én most ezzel szeretnék foglalkozni néhány gondolat erejéig.

 

Sokat hallhatjuk manapság, hogy nagy tudati változások mennek végbe a Földön. Helyesebben fogalmazva, vannak hatalmas tudatmezők, amelyeknek részei vagyunk, s azok valóban változnak és fejlődnek. Jóslatokba bocsátkozni persze addig nem szabad, amíg nem ismerjük e kollektív tudatmezők sajátosságait és működési elveit. Ebben számomra néhány transzperszonális pszichológus és legfőképpen néhány megvilágosodott egyén véleményei az irányadók.

 

A tudat fejlődési modellje a következő lehet:

  • A jelenlegi szintünk egy fogyasztói, modern és manipulálható tudatosság, amelyet az egyéni törekvések és szándékok erőteljes érvényesítése, valamint egyfajta dominanciaharc jellemez leginkább.
  • A következő szint, amely reális és egyesek számára már most is természetes, a kompromisszumokon alapuló, együtt érző, megértő, segítőkész, odaforduló és kissé idealista tudatosság, amely a spirituálisan gondolkodó emberek nagy részének a sajátja.
  • Ezután valószínűleg az a fejlettségi szint következik, amikor minden szintre kiterjed a tudatosság köre: egyre több ismeretet szerzünk és egyre több mindent kezdünk el érzékelni a valóságból. Itt van az a kardinális pont, amikor kezdünk eloldódni a fizikai világtól, a 3D-től, de nem tagadjuk meg azt, hanem felismerjük, hogy jóval komplexebb a világ, mint eddig hittük. Tulajdonképpen ez egy mentális fejlődés, hiszen ráébredünk, hogy eddig aludtunk – értsd: egy felépített, mesterségesen értelmezett világban, békaperspektívából figyeltük a dolgokat.
  • Majd következik az ízig-vérig holisztikus tudatosság, amikor az ember számára tökéletes valósággá válik az, ami jelenleg a kulisszák mögött tartózkodik: a szellemi és a lelki valóság, a többi sík, amelyeket a rezgésszámok törvényei miatt a tudatunk egyelőre nem képes dekódolni és felfogni, azaz valóságként értelmezni, de amik felé feltartóztathatatlanul haladunk. Ezt a tudatossági szintet elérve fogunk tudni igazán belesimulni az Univerzum sokdimenziós és lüktető életébe. Onnantól leszünk kozmikus polgárok, amely már a transzperszonális szint, vagyis a magasabb szintű kapcsolatok és kapcsolódások szintje.

 

Agy-tudat-hullám-energia-információ. Ezek nem egymástól függetlenül létező valóságszintek az emberben, hanem integrált világegyetemet alkotó szubsztanciák és megnyilvánulási formák. Minden egyesül, ami hasonló, mert a hasonló a hasonlót vonzza magához. A közös gondolkodású emberek éppen úgy közösségekké szerveződnek, mint a közös szenvedéllyel rendelkezők, vagy az azonos hitűek, vagy a hasonló beállítottságúak. Miért? Mert a rezgések szintjén az energiák és az információk irányítanak mindenkit. A tudatunk különböző szintjei – tudatalatti, tudat, tudatfeletti – folyamatosan hangolódnak: jeleket bocsátanak ki és jeleket keresnek a Mindenségben.

Attól függően képes definiálni az ember valóságot, hogy milyen síkokon mozog. Először a saját énünket érzékeljük valóságoknak – eddig majdnem mindenki eljut. Később mások énjét is valóságosnak találjuk. De itt következik egy képzeletbeli szakadék, amely megszüli az elválasztottság érzését az emberben. Csak aki innen is képes továbblépni, aki át tudja ugrani tudatával ezt a szakadékot, az láthatja meg a következő szintet: a végtelen kapcsolódások világát, amelyben egyénenként és kollektívaként is létezünk. És itt én most megállnék, mert ez a szint a laikusok számára elképzelhetetlen, utópisztikus és sci-fiszerű, míg a valódi látók és a spirituális képességekkel rendelkező személyek számára valóság. Óva intek mindenkit attól, hogy beképzeljen vagy fenntartások és szűrők nélkül elhiggyen olyan információkat, amelyeket ő nem tapasztalt, mindamellett a magasabb világok és magasabb rezgésű tudatszintek létezése olyan ténykérdés marad, amely sokak számára még felfedezésre vár.

 

Sajnos a természet törvényei szerint az új tudatosság kialakulásához a réginek meg kell szűnnie. Ez egy ellenállást szül a régi korszakhoz tartozó elmékben, amivel a haladást próbálják akadályozni tudattalanul is, de majd a kérlelhetetlen változások mindenkit meg fognak győzni arról, hogy evolúciós szempontból elodázhatatlan és szükségesszerű egy tudatváltás, amely átbillent vagy felemel minket a transzperszonális tudatszintre.

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..