Az élet annyi, amennyit megismersz belőle!
Elárulta a betegség kitalálója, hogy az ADHA (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) egy „kitalált betegség”
2013-07-05

Ön tudta, hogy az Amerikai Pszichiátriai Társaság becslése szerint az iskoláskorúak 3-7%-a szenved figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban, míg a szülők bevallása szerint a hét és kilenc év közötti gyerekek 9,5%-a szenved ugyanebben? Bár ezek a statisztikák aggasztóak, nem annyira sokkolók, mint az a tény, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar teljes mértékben a betegeskedésből alakul ki Leon Eisenberg, az ADHD „atyja” szerint, aki a halálát megelőző utolsó interjújában megrendítő bejelentést tett.

 

http://i2.wp.com/

 

Az autizmus, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar és a pszichiátria egészének területén végzett fejlesztő kutatásokban főszerepet játszó pszichiáter, Leon Eisenberg agyából pattant ki a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar elmélete évtizedekkel ezelőtt. Ezzel a betegséggel eleinte gyerekkori hiperkinetikus reakcióként találkoztak a Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvébe, azonban manapság ADHD-nek, vagyis figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarként címkézik fel. Sajnálatos módon nem tartott sokáig, hogy Eisenberg ADHD-ről szóló elmélete „kézzelfoghatóvá” ne váljék az orvostársadalomban, ami oda vezetett, hogy több tízmillió gyermek lett erősen begyógyszerezve tudatmódosító gyógyszerekkel egy gyakorlatilag nem igazolható oknál fogva.

 

Egyáltalán nem kérdés, hogy a pszichiátriai társadalom és annak bibliaszövegként ismert kézikönyve táplálja-e a betegséget és a széles körben elterjedt gyógyszerrecepteket. Egy olyan világban, ahol a kreativitást „mentális betegségnek” tekintik a tudósok, s a profitot muszáj a gyógyszergyáraknak és a pszichiátereknek előállítaniuk, lehet-e még csodálkozni azon, hogy a népesség nagyobbik hányada valamilyen típusú „mentális betegség” miatt gyógykezelésre szorul?

 

http://www.trescantos.es/

 

„Az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) egy olyan megtévesztés, amelynek az a célja, hogy indokokként szolgáljon a gyermekek gyógyszerfüggő életére.” – mondta Dr. Edward C. Hamlyn, az Általános Orvosok Királyi Kollégiumának alapító tagja még 1998-ban a hamis állapotról.

 

Eisenbergnek és a pszichiátriai társadalom fennmaradó részének köszönhetően – beleértve a nagy gyógyszeripart – megközelítőleg 24 357 000 ADHD gyógyszert írtak fel, illetve írtak fel újra gyermekek és tinédzserek számára 2009-ben. Ténylegesen rémisztő az az új tendencia, mely szerint az alacsony jövedelmű családok gyermekeinek azért írják fel az ADHD orvosságokat, hogy fokozzák a tanulmányi előmenetelüket. Ez történik azokkal a srácokat, akikről még sohasem feltételezték, hogy nekik hamis figyelemhiányos hiperaktivitás-zavaruk van.

 

Az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) gyógyszereivel ellátott gyerekek mennyisége olyan magasra emelkedett az évek során, hogy a gyógyszergyártók valóban azzal küszködnek, hogy elegendő mennyiséget szerezzenek be a „betegség” kezelésére” szolgáló orvosság készítéséhez használt hatékony összetevőből, az Adderallból.

 

https://bandirepublic.files.wordpress.com/

 

 

Jóllehet Eisenberg a halálos ágyán beismerte, hogy az ADHD pusztán egy elmélet, ez nem tartotta vissza sem őt, sem a kollégáit attól, hogy ismeretlen szülőktől és gyermekektől pénzt söpörjenek be. Ez pedig emlékeztet bennünket valamire: minden a pénzről szól. Nincs olyan gyógyszer, amiből profitálni ne lehetne, amiből új orvosságot ne lehetne előállítani, és ahol nincs olyan betegség, amiből hasznot lehetne húzni, ott egyszerűen kreálnak egy új betegséget. Aligha lepődünk meg annak hallatán, hogy a DSM-5-ben (Az Amerikai Pszichiátriai Társaság által kiadott Mentális Rendellenességek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvének az ötödik kiadásában) található orvosok körzeti jegyzékében szereplő tagok elképesztő 70%-a közölte, hogy anyagi kapcsolatban áll a gyógyszergyártó vállalatokkal. A korábbi kiadásban nagyjából 57% számolt be összefonódásokról.

 

Ne essünk tabletta-pánikba! Számtalan szülő már rájött, hogy az ADHD-val kiszűrt gyermek „kezelése” ugyanolyan könnyű, mint a gyorséttermi étrend, amit már évek óta folytatunk. Az étrendi szabályok megváltoztatásán túlmenően számos egyéb természetes gyógymód létezik az ADHD-ra, amit bármelyik szülő alkalmazhat.

 

forrás: http://www.wakingtimes.com/

szerző: Mike Barrett

 

Jogi nyilatkozat: Ennek a cikknek nem áll szándékában orvosi tanáccsal szolgálni, diagnózist felállítani vagy gyógymódot javasolni. Az itt kifejezésre jutatott nézetek nem feltétlenül tükrözik a hírközlő médium álláspontját.

 

fordította: Száraz György

Boldog napot!