Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Életminőségjavítás: A gránátalma mint szupergyümölcs

Csodálatos megjelenésű és fantasztikus ízű növényről lesz szó, amely Ázsia nyugati, déli, valamint középső részén őshonos, ugyanakkor a történelem folyamán már a Földközi-tenger vidékén is elterjedt.

 

Ez a cserje akár a több száz esztendőt is megértheti. Sokrétű felhasználása miatt igen kedvelt növény. A gránátalmát, vagy más néven a grenadint, nem csak önmagában fogyaszthatjuk, hanem fagylaltok, koktélok, likőrök, lekvárok, saláták, borok, ecet, vad- és szárnyasételek készítéséhez használhatjuk fel.

 

A gránátalma többször szerepel a Bibliában és a Koránban is.

A gránátalma a szír Atargatisz istennő jelképe.

A görög mitológiában Aphroditéhez, a rómaiaknál Vénuszhoz kötődik.

Cipruson él a hagyomány, mely szerint az első gránátalmabokrokat maga Aphrodié ültette. Mivel a növénynek sok magja van, ezért a termékenységgel, bőséggel és jóléttel hozzák összefüggésbe.

 

Nincs kizárva, hogy Rodosz az ógörögül rózsát jelentő nevét a gránátalma virágáról kapta.

 

Rendkívül erős antioxidáns hatású, mivel sok flavonoidot tartalmaz. Ezenkívül jó C-vitamin, kálium és kalciumforrás is. A kínai és az indiai gyógyászat is előszeretettel használja. Egyébként 124 különféle növényi hatóanyagot sikerült beazonosítani a gránátalmában.

 

 

A gránátalma jótékony hatásai:

 

  • antibakteriális hatású
  • egészséges csontok fenntartása (Ca)
  • elősegíti a normális bélműködést
  • enyhítheti az ízületi gyulladásokat
  • erősíti az immunrendszert (C-vitamin)
  • gyulladáscsökkentő
  • jótékony hatással van a kortizol (stresszhormon) szintre
  • koleszterinszint csökkentő
  • kozmetikai termékek alapanyaga, mert „fiatalít” és „öregedésgátló”
  • polifenolok miatt erős antioxidánsok – rákmegelőzés
  • szív- és érrendszeri problémák megelőzése
  • vérnyomáscsökkentő
  • vírusellenes hatású

 

Akár az érett gyümölcs magjait, akár a gránátalma levét részesítjük előnyben, abban biztosak lehetünk, hogy nem csupán finom, hanem egészséges élvezetben lesz részünk.

 

Akit jobban érdekel a téma, mindenképpen javasolom, hogy olvasson utána és tudjon meg többet róla.

Alkalmazása mindig csak saját felelősségre ajánlott. Ahogy mondani szokás: Használatáról kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét. Nem árt, ha az orvos szakirányú természetgyógyász is!

 

Írta és szerkesztette: Száraz György

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot!

 

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..