Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Elvárom, vagy nem várom el?

A tiszta szándék a meglátásom szerint egy nagyon kényes kérdés, mert észrevettem, hogy sokszor az emberek elhitetik magukkal, hogy ők milyen fantasztikusan tiszták. Ez később sémává alakulhat a személyiségükben, s kifejezetten álságossá és öntévesztővé formálhatja át a személyiségüket. Az elvárásokról szeretnék pár mondatban értekezni ezúttal.

 

Manapság egyre több olyan történetet hallok, amelynek ugyanaz a kaptafája: egyszer az egyik barát segített a másiknak pénzzel vagy egyéb módon úgy, hogy azért saját bevallása szerint nem várt el semmit, sem akkor, sem azután. Majd úgy esett, hogy adományozónknak szüksége lett volna barátja segítségnyújtására, amit ez a személy nem viszonzott azonnal vagy oly módon, ahogyan elvárta volna a korábbi adományozó. Ez a tipikus történet általában kétféleképpen szokott befejeződni.

Az egyik forgatókönyv szerint az eredetileg tiszta és jó szándékú illető teljesen felháborodik azon, hogy miért nem viszonozza a barátja a korábbi segítségeket. A másik történettípus happy enddel szokott végződni, amelyben a korábbi adakozó önzetlen tud maradni és elfogadja, hogy az, akit korábban kisegített, akkor éppen nem tudja viszonozni a szívességeit azon a módon, ahogyan ő azt elvárja. A barátság ez utóbbi esetben meg szokott maradni és nincs tüske a múltban. Az előbbi esetben azonban a kérés a barátság megszakadáshoz szokott vezetni, mert az adással ilyenkor akad némi gond: nem tiszta!

 

Ebből a két kis történetből kiderül, hogy az ember legtöbbször nem képes a valódi, önzetlen adásra. Ugyanis, aki később tartja a markát, az valójában nem adott, hanem csak kölcsönadott. Az pedig nem adás, hanem érdekcselekedet. Ez még akkor is így van, ha az adás pillanatában az önzetlenség volt a fő motiváció, ám idő közben ez átalakult a viszonzás igénylésévé. Miért várjuk el, hogy az adásunkat viszonozzák? Miért nem adunk pusztán az adás jóságáért és szeretetéért?

 

Mert van egónk. Az egó elvárja, hogy a mindennapok egy sémára alakuljanak: ami most van, az legyen holnap is. Elvárásaink vannak az élettel szemben, állandóan spekulálunk a mindennapokban, ragaszkodunk a dolgokhoz, s ezzel bezárjuk magunkat egy-egy szerepbe és nem tudunk megújulni és újabb tapasztalatokhoz jutni amiatt, hogy így élünk. A ragaszkodás mindenekelőtt az igazságainkhoz való ragaszkodásban csúcsosodik ki, amikor azt hisszük, hogy az elképzeléseink helyesek és helyénvalóak. Elvárjuk, hogy barátaink, családtagjaink és ismerőseink elfogadják az elgondolásainkat. De miért is? Csak mert valaki idősebb, vagy mert több pénzt keres, vagy magasabb rangok birtokosa? Az elvárás az bizony csak elvárás marad, akárki gyakorolja. Annak, aki elvár dolgokat, nem marad el a fizetsége: nem fog kapni! Hát, ezt felejtik el sokan. Az elvárás egy üzlet, de rossz üzlet! Mivel az adok-kapok görcsösséggel és kényszerrel fertőződik meg két ember között. Nem beszélve arról, hogy a dolog itt a legritkább esetben áll meg.

 

Az elvárás a változás lehetőségének a tönkretételét is maga után vonja. Tudom, hogy furcsán hangzik, de nem elég beszélni és egyetérteni a tiszta adás és befogadás spirituális elveivel, azokat művelni is kell. Ha nem tudunk elvárások nélkül adni, inkább ne adjunk. Az emberek azért nem fejlődnek lelkileg és azért nem tisztulnak karmikusan, mert a sok jó cselekedetük mellett, olyan kelepcékbe is belefutnak, mint amilyenek az elvárások.

Mivel az emberek többsége nem törődik az elvárás-mentességgel, viszont annál inkább bizonygatja a személyes igazságait, így újabb hibát vét: önmagát igazolja. Ez egy másik útvesztő. Sokszor nem átallja az ember vitában, veszekedésben, hisztériában és drámai konfliktusokban összemérni saját igazságait másokéval. Nem tudom, hogy érzékelhető-e ebben a képletben a banánhéj? Ez olyan, mint a szeretet nevében legyilkolni a másik ember jóérzéseit és jóindulatát – nem helyes.

 

Megjegyzem, az elvárások, a ragaszkodó nézetek és a drámázások tipikusan az önmarcangoló és éppen a kishitű emberek sajátosságai, akik amúgy felettébb nem szeretik, ha őket kritizálják.

 

Természetesen vannak az elvárásoknak pozitív olvasatai is. Például elvárhatjuk magunktól, hogy fejlődjünk, hogy felnőjünk, hogy megfelelő hozzáállásra tegyünk szert, hogy az ellentéteket képesek legyünk feloldani egymás között. De aki azt hazudja magának, hogy nincsenek elvárásai és előítéletei, miközben vannak, az észre fogja venni az életében a visszahatások jeleit.

Válasszuk le magunkról a többi ember irányába táplált elvárásainkat, mert akkor nagyon sok bosszúságtól, aggodalomtól és álságos dologtól megkíméljük magunkat. Bárki beláthatja, hogy elvárások nélkül nem érhet csalódás senkit.

 

Egyébiránt a happy endes sztoriban, amikor a másik barát utólag elnézést kért, hogy nem tudta alkalmasint viszonozni a haverja szívességet, akkor jellemző módon ez a barát nem is emlékezett arra a visszautasításra, mivel egyáltalán nem vette zokon.

 

Boldog napot! 

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..