Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Érzelmeink játékszerei vagyunk

Az emberek érzelemvilága igen gazdag, s ez a legérzékenyebb és egyben a spirituális fejlődés szempontjából a legfontosabb részünk. Ha érzelmileg labilisak vagyunk, nem tudjuk megteremteni bensőnkben azt a harmóniát, ami minket a felemelkedés felé vezetne. „Háborog a lelkem.” – szoktuk mondani –, ami erre tipikus példa.

 

http://www.clicknl.nl/

 

De jól és bölcsen lettünk összerakva, hisz mindaddig, míg ezt a háborgó lelki tengert nem tudjuk sima víztükörré alakítani, melyben visszatükröződhetne a Teremtő igaz bölcsessége, csak ábrándozhatunk a bennünk lévő tudás felszínre hozataláról. De ez így van rendjén! Mert, aki nem tud érzelmeiben harmóniát teremteni, nem kaphat belépést a magasabb régiókba.

 

„Csendesedjünk el! Teremtsünk lelki békét!”

Sok ezoterikus elveket tanító csoportban sokszor hangzanak el e magasztos gondolatok. De hogyan? Hogy találjunk rá erre az utópisztikusnak tűnő egyensúlyra? S ha egyszer-egyszer – mondjuk meditációk során – sikerül is néhány másodpercre rálelnünk e titkos részünkre, hipp-hopp, el is illan. Nem tart soká, pedig harmonikus és kiegyensúlyozott érzelemvilág nélkül soha nem fogjuk megtapasztalni a magasabb szeretet mindent átfogó, elsöprő erejét.

 

A legfőbb baj, hogy nem tudunk hónapokra elvonulni a világtól, elzárkózni a családtagjainktól, barátainktól, akik – hozzánk hasonlóan – hullámzó érzelemvilággal rendelkeznek, mely sajnos sokszor minket is lehúz. Mi hiába hisszük, hogy szépen haladunk és megtaláltuk az egyensúlyt, bármikor jöhet valami, ami villámcsapásként összezúzhatja a mi biztosan álló üvegvárunkat. De a villámcsapás lehet, hogy épp a fejlődésünk része akar lenni, mely rávilágít gyengébb pontjainkra, ahol várunk erősítésre szorul. Persze mi akkor nem így éljük meg, és sajnos vannak olyanok is, akik erre soha sem jönnek rá, s megrekednek ezen a szinten. Érzelemvilágunkat akkor éri – szerintem – a legnagyobb csapás, ha olyan személytől érkezik, aki közel áll hozzánk, s erre rátehet még az is, hogy őt eddig érzelmi téren úgy ismertük meg, mint egy rendíthetetlen szikla, mely mindent kibír. Bár ebből is látszik, hogy mindenkinek van még mit tanulnia.

Sajnos ebben az esetben érzelemvilágunkat ez a csapás vagy lökés földig rombolja – legalábbis mi úgy éljük át. Azt érezzük, valami összetört bennünk, talán pont az, amire mi azt hisszük az egész életünk alapozva van. Összetört, s ha valami összetörik, azt már nem lehet eredeti állapotába visszaállítani. Ha meg is próbáljuk összerakni és onnan tovább folytatni életünket, mindig érzelmi válságban találjuk majd magunkat. Valahogy sehogy sem tudjuk megtalálni azt a biztos egyensúlyt, amiben azelőtt voltunk.

 

http://i1.wp.com/

 

De mit tegyünk? Javaslom, térjünk vissza az eredet forrásához. Keressük és találjuk meg mi volt az a szituáció, ami után ezt a bizonytalanságot érezzük magunkban, mely pillanatban „törtünk” össze. Természetesen ez mindig egy hozzánk közel álló személlyel történő beszélgetésére vezethető vissza. De itt még ne álljuk meg! Gondoljuk végig, mit és hogyan mondott! És azt is, hogy külső szemmel nézve az adott szituációban mi felelősek vagyunk-e, vagy sem. Ha ezt mind tisztáztuk, még mindig ne álljunk meg! Hisz ilyenkor lép életbe a mentegetőzés, aminek a végkövetkeztetése: ő a hibás. Ez helytelen, hisz nem csak mi vagyunk, létezik a másik személy is, aki – mint fentebb említettem – hasonló hullámzó érzelemvilággal rendelkezik, mint mi. Tehát nem állunk meg, tovább lépünk, megvizsgáljuk – mármint amennyire tudjuk külső szemlélőként –, hogy a másik felet milyen ingerek érhették, mit élt át, mielőtt nekünk „bajt” okozott volna. Van úgy, hogy, ha mindezt – külső szemmel nézve – végig vezetjük, rájövünk, hogy mi nem hibáztunk, csak éppen rosszkor voltunk rossz helyen. Azaz valószínűleg ő is a saját egyensúlyát keresve a felesleges terheit rázta le magáról, miközben velünk beszélgetett. S mivel mi érzelmileg függünk tőle – hisz érzelmi függés nélkül nem törtünk volna össze –, ezért sajnos felvettük a ránk zúduló terheket és továbbvittük helyette. És ez a kulcs! Miért cipeljük más terheit? Tegyük le! Vizsgáljuk meg kapcsolatainkat és nézzük meg kitől milyen hasonló „terhet” vettünk át, majd engedjük el. E felismeréssel már megszabadulhatnánk egy hozzánk csatolt, de hozzánk egyáltalán nem tartozó lelki súlytól.

 

Higgyétek el, ha mindig a dolgok mögé néznénk és a kis érzelemtengerünkben nem harcolnánk saját viharainkkal, rájönnénk az ok-okozatra, arra, hogy mi miért történt és történik. S rádöbbennénk arra is, hogy sokszor voltaképpen érzelemvilágunk délibábja csupán, amit mi világégésként élünk át – őszintén szólva, feleslegesen.

 

Béres Andrea

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..