Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Eszményi gyermeknevelés: Vegyük figyelembe, hogy a fiúk és a lányok teljesen mások!!!

Épp a minap voltam fültanúja annak az afférnak, hogy a fiam egy bagatell dolog miatt összeszólalkozott a nagynénikéjével. Teljes mértékben értettem mindkét felet – tényleg igazuk volt a maguk szemszögéből –, mindamellett ez semmit sem változtatott a szóváltás miértjén. Ők egészen egyszerűen elbeszéltek egymás mellett, s ami a legelkeserítőbb volt: nem is akarták megérteni és elfogadni a másik véleményét. Ez adta az apropót arra, hogy bevezessem ezt a cikksorozatot.

 

 

Hivatkozhatnánk a korra, hiszen az idősebb elvileg tapasztaltabb és bölcsebb, a fiatalabbnak pedig a rugalmassága és a tisztelete lehetne a megoldása sok mindennapi, elkerülhető vitának, azonban én mégsem hiszem, hogy rossz dolog lenne picit szenvedélyesebben eszmét cserélni egymás között. Már csak azért sem, mert így fejlődünk, illetve fejlődhetnénk egyre tovább. Ehhez persze vennünk kéne a fáradságot, hogy nem az álláspontjainkat védjük, hanem nyitunk a másik irányába és kíváncsisággal fürkésszük a másik ember szavait és egyáltalán, a viselkedése mozgatórugóit.

 

Csakis ezen az úton juthatunk el annak felismeréséig, hogy nem csupán korosztályos problémáink vannak egymással, hanem a legtöbb esetben arról van szó, hogy a férfi és a nő, azaz a fiú és a lány, teljesen másként működik. Mivel gyerekkorunkban nekünk sem tanították meg tökéletesen, hogy mi tartozik szervesen, generálisan hozzá a nemi szerepünkhöz, s mi idegen vagy távolabb eső tőle, illetve ebből fakadóan, mit kezdjünk a mássággal, a másik nem váratlan reakcióival, ezért a gyermeknevelés általánosságban egy megoldásért kiáltó helyzetté nőtte ki magát jelen korunkra.

 

 

Tulajdonképpen a legtöbb párkapcsolati probléma is arra vezethető vissza, hogy nem értették meg gyerekkorunkban velünk, hogy az agyunknak hatalmas, a nemünktől függő különbségei vannak. Ehhez társulnak az aurában és a lélekben található alapvető eltérések, melyek átszínezik az érzelmeinket, meghatározzák a döntéseinket, a gondolkodásunkat, a legalapvetőbb készségeinket, a kommunikációnkat és összességében a viselkedésünket. Nos, a bevezetőmben említett példa simán feloldható, illetve feldolgozható lett volna – tulajdonképpen ki sem alakulna a legtöbb konfliktushelyzet –, ha a replikázó felek figyelembe vették volna a női-férfi különbségelvűségre vonatkozó ismereteket.

 

Akkor ki a hibás? Ki tehet arról, ha a gyermek nem tanul meg valamit a női-férfi szerepekről?

Sokkal normálisabban, korrektebbül és erkölcsileg is kifinomultabban élhetnénk, ha nem sopánkodnánk és tétlenkednénk a fölött, hogy mennyi bajunk van a gyermekeinkkel és a családtagjainkkal, hanem ott indítanánk be a változásokat, ahol a legilletékesebbek vagyunk: önmagunkban.

Talán végre be kéne ismernünk, hogy nem annyira a társadalom, mint inkább mi magunk tehetünk arról, hogy mit váltanak ki belőlünk a nemi szerepek, hogy mennyire sikeresen éljük meg férfiként, avagy nőként az életünket, illetve mennyire vagyunk képesek felkészíteni gyermekeinket az életre. Véleményem szerint, csak az olyan gyermeknevelés hatékony, amely alapállásának, kiindulópontjának tekinti, hogy sarkalatos különbségek vannak a nemek között. Ezeket a másságokat teljes körűen ismernünk kellene, illetve tudnunk kellene bánni a sors adta különbözőségeinkkel és akár művészi szintre is fejleszthetnénk és magunkra, felnőtt korú, ám sokszor gyermeklelkű idősekre is vonatkoztathatnánk ezt a fajta ismerettárat.

 

Nem érdemes feszültségekkel teli együttélésre kárhoztatni magunkat és „szeretteinket” párkapcsolat, család és hasonló hangzatos, de sokszor üres kategóriák címszavai alatt. Mi, ennek az újságnak a szerkesztői, egy olyan gyermeknevelés zászlóvivőivé kívánunk válni, amely egyre több nyitott társadalmi helyzetet, s rengeteg megoldást teremt a női-férfi szerepekben jelentkező különbségek okozta eltérésekre. S hol máshol kezdhetnénk, mint a gyerekkornál?

 

Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..