Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Felfedezték, hogy a kék fény a kávénál is jobban fejleszti az agyfunkciókat és az az összpontosítást

Svéd tudósok olyan elképesztő felfedezést tettek a rövidhullámú kék fénnyel kapcsolatban, amely sejtetni engedi, hogy azt természetes terápiaként lehetne alkalmazni a kognitív funkciók fejlesztésének elősegítésére és az energiaszintek emelésére.

Az összehasonlító tesztek során a kék fényt a koffeinnel és más módosítókkal összevetve az Ostersund-ban található Mid Sweden University tudósaiból álló csoport úgy találta, hogy az egyszerű kék fénynek való kitettség lényegében felülmúlja a koffeint, mivel segít az embereknek tisztábban gondolkodni, segít összpontosítani az éppen végzett feladatokra és elegendő energiához juttat nap közben.

 

http://mysticablog.files.wordpress.com/

 

Míg a korábbi kutatások azt mutatták ki, hogy a kék fénynek való kitettség – különösen a lefekvés előtt – gátolja a természetes alvásciklust azáltal, hogy beleavatkozik a hormontermelésben, addig a legfrissebb vizsgálat éppen az ellenkezőjét tárta fel a tekintetben, hogy hogyan is hat az agyra és a motorikus funkciókra. A legutóbbi adatok szerint nem csupán a kék fényben eltöltött idő segíti elő a jobb koncentrációt még zavaró tényezők közepette is, hanem fokozza valamennyi pszicho-motorikus funkciót és az éberséget is.

 

Úgy jutottak erre a következtetésre, hogy egy 21 egészséges emberből álló csoportot arra utasítottak, hogy végezzen el számítógépes pszicho-motorikus éberségi kísérletet az előtt és az után is, hogy keresztülmentek négy véletlenszerűen kiválasztott próbafeltételek valamelyikén.

Ezen feltételek között szerepelt: fehér fénynek és placebónak; fehér fénynek és 240mg koffeinnek; kék fénynek és placebónak, illetve kék fénynek és 240mg koffeinnek való kitettség. A kitettséget és a tesztet követően a kutatócsoport a Karolinska Álmossági Skála szerint elemezte a kapott eredményeket.

 

Azt találták, hogy csak a koffeines és csak a kék fényes csoportok esetében emelkedett meg a pontosság, amikor döntéshozatalt igénylő, vizuális választeszteket végeztek. Ennek a két csoportnak a tagjai nem csupán jobb döntéshozatali mechanizmussal rendelkeztek, hanem képesek voltak gyorsabban dönteni is a másik két csoporthoz viszonyítva. Ráadásul, a kék fényes és a koffeines csoportokról kiderült, hogy minden pszicho-motorikus funkciójuk javult a többi csoporttal összehasonlítva.

 

http://english.tau.ac.il/

 

Azonban, csak a kék fényes csoport múlta felül teljesítményben a koffeines csoportot számos más lényeges területen: ilyenkor a végrehajtási funkciót tesztelik, amely közé a különféle figyelemelterelések tartoznak. Csak a kék fényes csoportba tartozóknak tökéletesedett a pontossága és következetesen felülmúlták teljesítmény tekintetében a koffeines csoportot, amikor mind összeillő, mind pedig össze nem illó figyelemeltereléseknek voltak kitéve. A vizuális választeljesítmény szintén lényegesen csak a kék fényes csoport esetében javult, kiváltképp a kék szemű résztvevők körében.

 

A kék fény és a koffein különféle hatásokat mutatott a pszicho-motorikus funkciók terén, valamint rendelkezik azzal a lehetőséggel, amely révén képes pozitívan befolyásolni az olyan szabályozások egész sorát, ahol fontosak a kognitív funkciók és az éberség.” – írták a szerzők a felfedezéseikkel kapcsolatban, amelyek nemrégiben jelentek meg a nyílt hozzáférésű PLOS ONE újságban.

 

A kék fényről azt is igazolták, hogy segít a fájdalom elviselésében, javítja az agyi funkciókat a vak emberek körében.

 

A tanulmány egy olyan kapcsolódó kutatásra épül, amely a kék fény felhasználhatóságával foglalkozik a memória, az éberség és a reakcióidő fejlesztésének szempontjából. A németországi Heidelbergi Egyetemi Kórház orvosai például már kifejlesztettek egy olyan kék folt tapaszt, amelyet krónikus fájdalom kezelésére lehet felhasználni. Továbbá egy másik, a kék fényről szóló tanulmányt is kiadtak még az év elején, amely bizonyítja, hogy a kék fény felhasználható az ingerlés elősegítésére, valamint az agyi aktivitás javítására a vak páciensek körében.

 

„A (kék) fény magasabb kognitív agyi aktivitásra serkent, függetlenül a látványtól, valamint arra bírja rá a kiegészítő agyterületeket, hogy teljesítsék a folyamatban lévő kognitív folyamatot” – írták ennek a korábbi tanulmánynak a szerzői, akik a kanadai Québecben található Montreali Egyetemen dolgoznak. A tanulmányukat a Journal of Cognitive Neuroscience-ben jelentették meg.

 

Források: http://www.plosone.org; http://www.dailymail.co.uk; http://boston.cbslocal.com;
http://www.ncbi.nlm.nih.gov; http://www.naturalnews.com/

http://www.naturalnews.com/043067_blue_light_brain_function_coffee.html#ixzz2mPEppb12

Fordította: Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..